Heti Szemle, 1899. (8. évfolyam, 2-52. szám)

1899-01-25 / 4. szám

3 »H ETI S Z E M L E“ (4-ik szám) mazhatónak a kiszámítás alapján meg nem becsülhető ingóságokra, de igenis fellétlenül az épületekre és terményekre. És itt kez­dődnék első sorban a városi biztositás tagad­hatatlan előnye. Mert legkevésbbó tételez­hető fel, hogy egy város, mely mint erkölcsi testület kezeli a biztosítási ügyet, ne igye­keznék azon, hogy lakosainak ezen legfonto­sabb érdekét figyelmen kívül hagyná. Második előnye az volna, hogy a töme­ges biztositás esetén sokkal móltányosabb és olcsóbb díjtételeket tudna kieszközölni, mint a milyeneket kieszközöl az egyes gazda s igy a biztositás olcsóbbá válnék, habár tagadhatatlan, hogy a mai díjtételek eléggé méltányosak. Harmadik és legfontosabb előnye lenne a város állal kezelt biztosítási ügynek a kár­térítéseknél. Mert a kártérítés mai rendszere nem felel meg a jogosság és méltányosság kérdésének. Különösen áll ez az úgynevezett avulási járaiék számítását illetőleg. És ha egy város, mint erkölcsi testület tényleg ke­zébe venné ezen ügyet, úgy figyelmét e kö­rülményre okvetlenül ki kell terjesztenie. Ma valamely épület bármennyi éven keresz­tül is biztosíttassák egy és ugyanazon társu­latnál, a biztosított érték és az érette fize­tendő dij mindig ugyanaz marad, mert a kötvények megújításánál a gazda sem veszi figyelembe, a társaság sem figyelmezteti arra, hogy az épület értéke mindig csökken, s a társulat koczkázata mindig kisebb lesz, mig a biztosított fél mindig ugyanazon kö­telezettséget viseli és teljesiti. Kártérítés esetén azután a társulat leszámítja maga­magának az avulási járadékot még pedig meglehetős busásan. Legméltányosabb volna a biztosítási díjnak az avulásnak megfelelő csökkentése úgy, hogy a tulajdonos is meg­lenne nyugodva e tekintetben, hogy ha kár esetén avulás czimén vészit, legalább keve­sebbet vészit. De ezek mind oly dolgok, me­lyek a mai rendszer megdöntése mellett lennének elérhetők, de ha a város kezeli a biztosítási ügyet, kötendő szerződésében min­denesetre kedvezőbb avulási járulékot álla­píttathat meg, mint a milyen a jelenlegi, a társulatok által egyoldalulag megállapított feltételek. És ez a biztosított közönségre nézve igen nagy előny lenne. A városi biztosítást csakis a kötelező A többi már régi, nagyon régi mese. Egy ifjú és leány egymást megszerette és midőn az ifjú édes boldogsággal kérdező a lánykát, eljösz e ón velem, leszesz-e a tár­sam, hogy majd együtt éljünk szerényen, boldogan, a hol ón dolgozom, te pedig vi­gasztalsz nehéz munkámban, ha csüggedés megrohan ; a leány lágy suttogással, édes hangon, boldogsággal, ráfelelte, hogy igen. És azóta boldog nemcsak az ifjú pár, a község maga is, csak vén asszonyaink restellik egy kissé, hogy jóstudományuk csötörtököt mondott. Károlyi. Amerika Nagy-Zalacskán. Annyi bizonyos, hogy Amerika Nagy- Zalacskától legalább is tízszer oly messze van mint Makó Jeruzsálemtől. A geográfiá­ból tudja mindenki, hogy Amerika egy nagy világrész. Nagy-Zalacska meg egy másik világrész egyik obstrukcziós országában levő felvidéki megye szobránczi járásának csinos községe. Amerika a világpolgárok hazája, — biztositás alapján lehetne legczélszerübben eszközölni. A biztosítási ügy ma már oly előhaladott stádiumban van, hogy annak áldásosságáról már a köznép is teljesen meg van győződve, s nem hiszem, hogy a köte­lező biztositás behozatala nehézségekbe üt­köznék s nagyon természetes, hogy a köte­lező biztositás esetén a városi, illetőleg köz­ségi hatóságok lennének egyedül hivatva arra, hogy az ellenőrzés nem csekély mun­káját keresztül vigyék. A kötelező biztosításnak egyes váro­sokra vagy községekre való alkalmazása, mégha megengedtetnók is, sokkal inkább találna ellenszegülés és elégedetlenségre, mint egy általános, az egész országra kiható törvényen alapuló rendelkezés, mert hisz tapasztalatból tudjuk, hogy a mit a városi hatóság tesz, mégha javára is szolgál a kö­zönségnek, önkénykedésnek, sőt zsarnokság­nak tűnik fel.*) A város által kezelendő biztositás esz­méjének egyik legnagyobb akadálya a biz­tositó társulatokkal kötendő szerződés lenne. Mert arra még gondolni sem lehet, hogy egy például 4—500 házzal bitó város több társulattal köthetne szerződést a biztosítások lebonyolítása czóljából. Hiszen az évi esedé­kes dij váltók kezelése, a biztosítási dijak behajtása, a társulatokkal való elszámolás annyi kezelési nehézséget idézne elő, hogy sokkal több költségbe kerülne az adózó közönségnek, mint amennyi esetleges haszna lenne a nyerendő engedményekből. Tehát szerintem csakis az egy társulattal kö­tendő szerződés lenne keresztül vihető, ez is csak úgy, ha a biztositó közönség kényszerittetnék a társulatnál leendő biz­tosításra, amely ismét majdnem kivihetet­len eszmének látszik, mert egy ily irány­ban hozandó szabályrendelet ellenében a konkurrens társulatok mindent elkövetnének, hogy az megerősitóst ne nyerhessen. Még a szabad egyezkedés útja látszik lehetséges­nek, oly formán, hogy a város által kötendő *) A kötelező biztosításnak mi barátai vagyunk, hiszen az egy uj adónem lenne, melyet akarva nem akarva teljesíteni kell. Igen sok szegény gazda és földmivelő talán el sem tudná viselni, amennyivel in­kább, mert különben is nagy adók sújtják ezt a sze­gény népet. De épen azért a kérdés megvitatása soha sem árt. Szerk. Nagy-Zalacska lak agyarosodásnak indult hajdan erős tótok. it mindenütt úgy való­színűleg Amerikáb u íS van kút bőségesen, hanem Zalacskán u Per fia legyen, aki el­tudná danolni azt a magyar nótát, melyben az van mondva, hogy : „minek nincsen min­den lánynak kút az udvarában“ — mert an­nyi itt kérem a kút, hogy a sok kutgém lát­tára nem éppen hétköznapi csodálkozás szállja meg az embert. Amerika és Nagy-Zalacska között — világos — hogy óriási a külömb- sóg s mégis a véletlen szeszélyes játéka oly befolyást adott Amerikának Nagy-Zalacska történetébe, hogy azt elhallgatni egy érze lemdus kebelnek nem lehet. Általános a panasz, hogy rengeteg ma­gyar polgár vándorol ki a mai kor úgyne­vezett kincses hazájába, Amerikába. Felhoz­zák a kivándorlás hátrányait — részemről ezeket mind aláírom — hanem a kivándor­lásnak van néha jó oldala is, teszem fel az, hogy a melegebb éghajlat alá költözöttek nem feledkeznek meg övéikről, küldenek pénzt bőven haza s az sem ritka dolog, hogy ha az illetők jobb sors osztályosai, készség­gel nyitják meg erszényüket az Isten di­szerződés-nyerte előnyök szerint eszközlendő biztosításhoz a gazdaközönség szabad hozzá­járulása tartatnék fen, vagyis hogy a ki meggyőződött arról, miszerint a város tekin­télye alatt, kötött szerződés mindenben czél- szerü, az csatlakozhat, de nem kényszeríthető. Mindenesetre, azok, kik igy ily városi biztositás eszméjét keresztül vinni akarják, ne a képviselő testületnél keressek a megol­dást, hanem egy az összes háztulajdonosok­ból álló gyűlés elé vigyék a kérdést, a hol feltárva az előnyöket, ha nem is az összes, de legalább nagyrészót megnyerve az eszmén- nek, lépnének alkudozásba a nyerendő fel­tételek és előnyök iránt egy vagy más társulattal. Legkevesebb nehézséget okozna a biz­tosítási dijak beszedése. Mert én meg va­gyok arról győződve, hogy egy társulat, mely ily nagyarányú biztositás elnyerése vé­gett konkurálna bizonyára gondoskodnék ar­ról, hogy a dijakat saját közege által szedesse be és e tekintetben a városra nézve semmi teher sem háramlanék. Hiszen afbiztositó társulatok ma is tartanak fen ügynökségeket, melyek szí­vesen vállalkoznak egy pár száz forint behajtá­sára is alig 2-3°/o jutalék fejében s ha a városi biztositás által igy pár ezer forint behajtása utáni jutalék lenne kilátásba, bizonyára arra is akadna szívesen vállalkozó, de még rendes biztosítási iroda felállításába is bele menne bármely társulat. A városnak pedig közve­títési dij fejében meglehetős szop összeget lehetne pénztárába bevételezni. Végeredményében én a városi biztosi­tás eszméjének feltétlen hive vagyok, és azt nem .tartom keresztülvihetetlennek. De a városnak mint erkölcsi testületnek szerepét kizárólag egy előnyös szerződés megköltósóre, a biztosítási díjtételek és a kártérítés mél­tányos megállapítására szorítanám, egyebek­ben pedig szabad rendelkezést biztosítanék a társulatnak. A biztosítási díjnak a város által leendő behajtását pedig semmi esetre sem tartom megengedhetőnek. Nagyjában ezek azok az elvek, melyek­kel a városi biztositás eszméjét előre vihetőnek találom, de szívesen meghajlok, ha valaki meggyőz egy helyesebb eszmével. . Nemo. csőségének előmozdítására. így tett a nagy- zalacskai kivándoroltak egyike is, Rónyák Mihály, ki egymaga meghálálandó Isten jóságát — 800 forintot küldött szere­tett volt plébánosának Tahy Ábrahám urnák, hogy az összegből egy uj harangot szerez­zen a r. k. plébánia-templomnak.jj Nagy-Zalacskán voltak ugyan eddig is harangok, — hanem minők ! A gondviselés nem áldott meg ugyan a nyelvek tudomá­nyával, hanem a fülek adományából juttatott számomra bőven — valóban nemzetközi fü­leim vannak. S mégis midőn az említett köz­ségben időztem, a templom tornyainak aljá­ban állva, a legjobb akarat mellett is, alig hallhattam a harangok szavát. Nem csoda hát, ha régi volt amaz óhaj, hogy a temp­lom szépségéhez s a jómódú nagy község­hez illő harangok hívják egybe az ájtatos híveket. Rónyák Mihály uram jó példája hatással volt s a régi óhaj most már való­sággá lön. A közszeretetben álló plébános ur lelkének teljes odaadásával gyűjtést ren­dezett saját hívei között most már nem egy, hanem három uj harangra s majdnem

Next

/
Thumbnails
Contents