Hetikiadás, 1941. január-december

1941-02-26 / 8 [1527]

y szem. - — — ... Bucsu a lova

mtól. Kszekció [rta:Iüsigmándi Géza. Amikor édesapán végigolvasta az érettségi b|zcrrátvÓIJVónjáig mel^geir megrázta a kezemet. "Ez vol't életünkben az ela^ "férfias ^ózfor^jsank, - Gyere kiével cm az istállóba - mondta es huncutkás ©osclygaa <utkáro^íott kissi deresedő bajusza alatt, Nem akartam hinni a szememnek, Álmaim teljesültek be

# A hintós levők mellett külön elkerített fülkében barátságosan frnogtatta a szénát az az ajándék, amelynél kedvesebbet sohasem kaptam.'líert lenéig nar$obb örömet cl r.i annak a^falusi, vagy majorbeli fiatalembernek, aki acvarcajva nézte a fglr i tak lovaglását és esy szén kora nyári napon azt mondják neki: - Ez a ló a ti ed, fiam. Megbecsülted mpudat, mi is megbecsültünk. Itt vannak az iratai, mert nemcsak amolyan közönséges Jo es, hanaa nyilvántartott ősei vannak. Két éves idomult. Gidrán-fajta. LatJiatod, w

hog" ti&etán tartottuk, amióta meghozták Mezőhegyesről, mert aranysárga szőrén ragyog a napsugár. De itt van a szekrényben a teljes nyereg-felszerelése ie, nasssnáld egészséggel... Nem szégyen lem, hogy megnedvesedett a szemére és «*baaztalan ellerkezett- megcsókoltam az édesapám kezét. - Nem vagy már gyerek - zsörtölődött szintén megilletődve, mert a fia boldogsága egyenlő az^a-oaéval is.- ífe.<ry Lajos, az uj tiszti kocsis az őssszel szabadult ^marosvásárhelyi' honvéd huszároktól. Tizedes volt, tehát meg tud tanítani téged is lovagolni. így kezdődött áz én ismeretségem Babával. Na.ry Lajos már széoen betörte nyercf. alá, ig% ezzel nem lett volna baj. ellenben annál több kint okozott nekem. Dé mit törődtem vele?! Arról sem vettem tudomást, hW' veszedelme* sen múlik a nyár, mert közben olyan ur lettem a nyeregén, hogy teafáin ia csodálkoztam rajta. - Nem az tud lovagolni, instálom - mcndo.natta Hagy Lajos tizedes ur - aki nem esik le a nyeregből, hanem az, aki odamegy a lóval, ahova akar. A tekintetes úrfi meg már ezt elérte. Ezzel szabaditott^fel és,megígér te,, hogy amigaz egyetemen számold gatem a napokat "a karácsonyi és januári szünidőig, addig hűségesen gondját viseli a lovamnak. A következő év nyarán, amikor a oosnyák hegyek között eldördült a pisztolylövés, melynek visszhangjakónt négy ós fél évig dörögtek az ágyuk, szent meggyó'zőáósem volt. hogy én is bevonulok a lovammal együtt. Ki uidná leirri azt a megszégyinéat is magában rejtegető keserűsé* get, ami akkor fojtogatta a torkomat, amikor a sorozáson a katonaorvos "alkalmas" kijelentése nyomán az egyik őrmester odakiáltotta: "Gyalogság! "Hát ba •• lettem minden lovagló tudományom és remek lovam ellenére. Kibírtam ezt is, i n* általában rengeteget kibir az ember. Talán még többet, mint az állat, mert n legnagyobb veszedelemben az ösztönén kivül az eszét is használja. A harctéren hányszor láttam, hogy a szerencsétlen lovak közül m > y nyi elpusztult feleslegesen,,mert az ember nem törődött velük, csak maga vaj. Baba is kint volt velem jó másfél esztendeig. Mint "tiszti 10* ette a hol ross. hol még rosszabb "lótápot", miközben megaranyozta életét e.z Úrfi kutya,,meg Tádé, az apró fekete kecske, melyek kenderes pajtásai lettek. 1917 nyarán érkezett ki azután hozzánk az a parancs Bécsből, hogy magántulajdonban levő 1c nem lehet kint a harctéren. Ekkor küldtem haza Baoat, mely okKor már "komoly" lószámba ment öt esztendeiével. Azután 1919 telén, amikor Erdély határát átlépte a keletről belopakodott idegen áradat, megint szükségem lett rá. A Mcszcs-hc^'sógbcn elkeseredetten harcoltunk a betolakodók ellen akkor, amikor bont az crSzág-ban minden rend fölbomlott ós vörössé változott az ország hivatalos szinc./Folyt.köv./ LA