Hetikiadás, 1941. január-december

1941-02-12 / 6 [1527]

Irta:Kisigmáhdi Géza. A hosszú pihenésnek megittuk a lóvét, addig síztünk és szánkáztunk,amig egyszer komoly erősítést kapott a szemközt levő ellenség,amely egy napsugaras fobroári délelőtt r'nktámaat. Miro észbokap£unk,már komoly ütközet tombolt a fejünk felett.Szinte elszoktunk a ; gránát vijicgásátol és idegositet' a géppuska visszhangos kattogása. A segélyhelyen sem találtuk a helyünket a sebesültek között.Az igazság kedvéért azonban meg kell állapi tani, hogy mindez nem tartott öt percnél tovább. Annyi bizonyos ,hogy Tádé'fekete fejében ismeretlen fogalom volt a harc,mert amikor közénk kerül u a legelkeseredettebb békében „ltunk az orosszal. Annyira jutottunk,hogy ráhasaltunk a kis sz.nra és lecsúsztunk a völgybe. Közben a dr°takad ál yon 'kinyi tottuk a spanyol lovasnak bee ízett kaput, sőt még az árokra is csináltunk bürüt és jó vastagon befedtük hóval hogy minél biztosabban elcsúszhassunk az orosz drótig. Néhány hét múlva az oroszok is így cselekedtek,aminek az lett a vége,hogy kölcsönösen ellátogattunk egymás állásai elé. Barátságos tisztelgés és néma integetés után megint ráhasaltunk a szánkóra és silőttünk haza. A magasabb parancsnokság nem tudott erről a szabálytalankodásról, a közvetlen parancsnokok meg szemet hunytak. Ilyen paradicsomi állapotunkban ért a tüzérségi rajta üt és.'Szegény orosz megfigyelő hasztalan kiabált'valamit. Bizonyára azt mutogatta, magyarázta, hogy hagyjuk el az első vonalat^mert lőni fognak. Hát lőttek is,még pedig olyan jól,hogy égsz riben elrez zegett ék a "kedvünket és megtizedelték a letszamunkato Hanem mi sem voltunk olyan pupákok^hogy ne tudtuk volna a támadás orvos, ágát,, Ebből kerekedett olyan n

t esőhez áll o" est epaté ,hogy a lap ' mái' kezdett lecsúszni az égről és vérvörös árnyékokkal vonta be a fehér havat, amikor már nem védek ez tünk ? hanem támadtunk. A so k össze gyülemlett indulat, no meg a pihenés a lat;, szerzett erő kirobbant a zászlóaljból. Szegény jó őrnagy urunk /fel év ••• • multán az olasz harctéren pont a homlokát lyukasztotta ki az olasz golyó/ alig tudta fogai a bakaságot« -Türelem fiaim - rimánkodott a fiatal tisztelmek - majd ránk is sor kerül. Ne siessetek annyira... Aztán jómagát is elkapta a hév és törtetett velünk együtt. Az orosz meg futott .illetve hátrált, mert ami igaz,az igaz, jó katona volt és méltó ellenfélé Már túljutottunk a szemközti he -yen,amelyen az ellenséges állások kigyóztak^sőt leereszkedtünk a völgybe,ahol a remeknél remetebb tiszti fedezékeket csoaáltuk meg. Közben a segélyhelyet berendeztük az orosz kolléga hajlékában és ket perc ítulva olyan otthonosan mozogtunk, mint ha hónapok óta ott laktunk volna. Gábor számba vette a kis családot,amelynek tagja - rajtunk kívül - rangsorban Baba, a ló,Úrfi. a kutya és Tádé, a fekete bakkecske volt. Szek hárman bizonytalanul tájékozódtak és néha össze is bújtak. Különösen Tádé felejtette el harcias természetét,ami abból világlott ki,hogy igen odadörzsölőzött Úrfi oldalához. A hatalmas fehsr kuvasz szop tiszta szemevei állandóan bennünket figyelt. Az ismerős sebesülteket barátságos farkcsóválással kösz önt öt te,de bizonyos fensőbbség sugárzott róla,amikor Úrfi és Baba megközelítette. Sok dolgunk volt, mert az orosz sebesültök is odatódultak. Úrfi morgás ár a lettünk figyelmesek. Körülnéztünk,de nem lőttünk okosabbak,ugy hömbölygött a harc. Úrfi azonban - gyre nyugtalanabb lett. Felborzolódott hátán a szóre.nár váckantott is egyet-kettői; o Mire és zbokap';unk,oroszok álltak körülöttünk,de már nem sebesülik, hanem ártalmatlanná akartak tenni bennünket. Egy nálam két fejjel magasabb altiszt nevetve tette a vállamra a kezét. Beszélt is a maga nyelvén,de alig jutott tovább kot szónál mar elkapta a csuklóját Úrfi és hörögve rángatta le rola. /folyt .kov,/