Hetikiadás, 1940. január-december

1940-12-04 / 49 [1526]

Sárkány Béla százados umak többek között az volt a bogara,hogy szenvedélyesen javítani akarta az embereket. Ez a magyarázata annak,hogy mindig a legügyefogyot

;

;abb legényeket válogatta ki tisztiszolgának és mihelyt valamicske javulási; tapasztalt rajtuk,azonnal rásózta valamelyik tisztje nyakára. _ A Üt én megmentettem az életnek - mondotta csillogó szemmel - akit ki csiszoltam, azt nyugodtan szárnyára merem ereszteni. Udvariasan oólogattunk rá,de titokban felrajzot.tak előttünk azok a "kicsis oltak",akik kikerültek a keze alól és most másokat keseritenek. Lőrinozy főhadnagy nem merte elmondani,hogy az ő Péterje,aki szintén zászóaljparancsnokunk iskoláját járta ki,ma is éppen olyan ügyetlen fckó,mint volt azelőtt. - Képzeljétek - mesélte halkabbrafogo~.

;

. hangon,mert a tiszti étkezdének kinevezett fedezék langyos és áporodott levegője alapos szundikálásra ösztökélte Sárkány százados urat - mi történt ma reg.el? Samil báesi bent járt a városban, vele voltak az őrmesterek is és sok jó ises falattal,meg egyéb nélüközhetetlen holmival jöttek vissza. Ma reggel mosakodás után még meg sem törölköztem amikor behunyt szemmel nyúltam a pohár után,amit Péter a fogkefével együ'.t készségesen belenyomott a markomba. Nem sokat tétováztam

1

,hanem kefélni kezdtem a fogamat,bár éktelenül kellemetlen illat csapé ott az orromba. Alig győztem köpködni.Nagynehezen kihámoztam a "kicsiszolt" legény szavaiból, hogy összetévesztette a tubusokat,illetve nem is gondolt arra,hogy fogpép helyett szardellát nyomott ki a kefémre. Ennek a különben remek halas ételnek volt olyan visszataszító illata,amikor a fogamra kentem... Csendesen kunoogtunk,miközben Lőrmczy főhadnagy a rumos kulacs alja után nyúlt,mert még most ugy érezte,hogy le kell öbli enie a torkáról a szokatlan fogkrémet." - Ismeritek- e Kajászó Jánost? - súgta bele az elcsendesülő derültségbe Kászonyi Béla báró, ezreaünk leghirsebb gavallér ja, aki könnyebb sebesülése után alig egy hete érkezett vissza hoznánk a harctérre. -Persze ismerjük - hagytuk rá és kényelmesen elhelvezkedtünk a rozoga ülőalkotni Ínyokon,mei . tudtuk,ho y Béla barátunk nagy mestere a szónak. - Iáég lábadozó voltam - su ogta az ele-áns Hadnagy,mert a százados ur mozgolódni kezdett az sztal körül. Mar vigan kijártam a városba. Természetesen a kávéházból,kaszinóból és tiszti étkezdéből sem hiányoztam,bár mé& bicegtem. De nem eresztem hosszú lére* Eiszen felneszelhet rá az "öreg" is. Kajászó Jánost akkora meggyőződéssel varrta a nyakamba,hogy nem tudtam ellenállni. Nem mondom,igen jóakaratú fickó. Engedelmes. N"m felejti el,amlt rábizok,csak nem mindig ugy érti a szót,mint más közönséges Isten-teremtése. _ vigyázz - súgták neki ketten is,"mert a százados a bal vállár ól a jobb vállára váltotta át elnehezült fejét. - Yan egy igen kedves öreg nagynéném - folytatta Béla barátunk és nagyokat szippantott a cigarettájából. - Egyszer meshivott vacsorára, örömmel elfogadtam. Hanem ember tervez, Isten végez. Estefelé,amikor a borbélytól ballagtam haza. meg csúsztam és Ugy megrándult a sebesült lábam,hogy a járókelők támogattak a lakásomig. Otthon elővettem Kajászó Jánost és belerágtam a szájába, hogy k eressé fel a méltóságos grófnét. Montija el,mi történt. Ma nem tudok elmenni,de mihelyt jobban leszek,felkeresem. Azt is a lelkire kát öt tm, hogy hozza haza a vacsorámat,ahogyan szokta. Már ^kuncogni kezdtünk,de Béla zavartalanul folytatta: - Jó sötét volt,amikor vidám fütyüléssel megérkezett Kajászo János. Értelmesen elmésé lte ,miképpen sajnálkozott a nagynéném. Tetszik tudni - mondtamilyen kedves a méltóságos asszony.Csak azt nemertem,hogy mire az a husz kutya ott a kastélyban? /folvt.köv./