Hetikiadás, 1940. január-december

1940-01-17 / 3 [1526]

1940.január 17. H e t i k i a d á s, 3.oldal. 3.szám. ±— .Az angol széllabda. Irta: Kisigmándi Géza Akkor még a kicsapatás veszedelmét idézte fel szegény fejére az a gimnazi^ akijeié mert rúgni az angol bőrlabdába, melyet levegővel'fujtattak keményre ós általánosságban csak széllabdakónt emlegették a diákok. Igaz, hogy ott'is suttogva. Különösen a főtisztelendő igazgató ur haragudott erre a jatékra.Nea mulasztotta volna ol sohasem az évnyitó disztermi beszédében azt a részletet, mely körülbelül igy hangzott: » - Van nekem egy tanítványom, aki a lábával keresi a kenyerét. Az angol szóllabdába habarodott bele. Ennek az iskolának háromszáz eves hagyományai van nak. Mi olyan férfiakat akarunk nevelni a magyar hazának, akik a tejükkel, keresztény jellemükkel és nom rugdaló dzásaikkal szolgálják a nomzetet. A halk és szapora szavak mindig megborzongattak bonnünket, do másnap már nem tudtunk ollentaEni a szeptemberi nap'csalogatásának, igy azután szinte S2éf

yenkezve szivárogtunk ki a városi rétre. A szop pázsitos iüvön pillanatok aatt kijelöltük a pályát, letettünk négy kabátot szabályos távolságra. Az volt a kapu. A sarokzászlók helyére egy-egy kisebb társunk kuporodott le és délután kettőkor megkezdődött a mérkőzés. ' Ma is titok előtton, hogy kitől tanultuk meg a szabályokat. Arra sen emlékszem, hogy valaha bárki is magyarázta volna, • milyen testtartással kelí rugni a durrogó hangot adó bőrlabdát, vagy akár a tizenegyes'büntetőt. Valahof

yan "fcenne volt a labdarúgás'iránt való rajongás a levegőben. Ösztönösen sajdítottuk el minden fortélyát. Sohasem vesztünk'össze. Nem hangoskodtunk, mert őzzel csak magunkra tere

1 tük volna a figyolact. Annyira óvatosak voltunk, hogy szegény jó Kiss Jóskát, aki hibás lábai miatt alig-alig tudott még járni is, felvittük a Duna töltésének tetejére ós gályákból sátrat emeltünk Eiógéjo a nap sugarai ellen. Kiss Jóe ka volt a biré, ^ szava szent ós sérthetetlen voltát senki sem vonta kétségbe, aki pedig nógis nás véleményen mert lenni, egyszerűen kiállt a küzdők közül. Négy-öt jelölt is akadt, aki be akarta töltöm az igy megüresedett helyet. Kapucserót, vagy félidőt nem ismertünk. Napnyugtáig^ szinte vakulásig rúgtuk a labdát. Kiss Jóska fent a töltésen jegyezgette a gólokat és tübefüznető vékony cérna hangián mindig bejelentette: - ' - G41 az alsó kapuban. A mérkőzés állása 53:38 a felső kapu javára. A laodarugásban ilyen Csillagászati szánokkal aligha fejezték ki a'világ más országában az eredményt. Nekünk meg sem kottyant a hatórás mérkőzés. Ottnc nekifeküdtünk a leckének és másnap a főtisztelendő tanár urak nem vettek észre senni különösebbet, legfelébb annyit, hogy nem szaladgáltunk annyit a folyosón vagy az udvaron, mert tartogattuk az erőnket a széllabdára. A. történelmi hüsóg kedvéért azonban kénytelen vagyok elárulni, hogy a tanár urak mégis tudomást szereztek titkos mérkőzéseinkről, nert a denevérszárny hoz hasonlatos szemöldökű igazgató ur kiadta szapora szavú parancsát valamely:; rendtársának, hogy sétáljon ol a városi rétre ós nézze neg, hogy r.it csinálna), a diákok? - A longa nótát és füleslabdát nem bánon - pöntyögto Szerafin főtiszteiddé ur felé - nert ifjú legény koromban nagan is szerettem különösen az előbbi' De azt a fránya angol szóllabdát non türön. Megértetto tanár ur?— Hát hogyne értette volna, hiszen a magyar nyolv és irodalom nagynevű tudé^ volt. Hivatásával járó komolysággal ki is sétálgatott a város végére. Meg-ne^ állt'a roggyant keritések, lassan szétporladó szemétdombok és füzfabokrok mögött. Hallgatózott. Nem hallott ogyobet, mint a rigó füttyét, a hajót vontató kocsis vidan, de nógis fojtott énekét, egy-egy eltévedt gőzhajó locsogásba vc sző dohogását, a bőrlabda jellegzetesen kongó durrogását cs'Kiss'J.óska itélko-