Hetikiadás, 1939. január-december

1939-10-11 / 41 [1525]

A nagy csata után " Kszekció 3.old. Irta: Kisigmándi Géza, - Én csak azt mondom, hogy nagy'veszedelmet jelent, amikor a Fiastyúk öreg csillaga ennyire elhomályosodik. A pislogó tüz mellett üldögélek önkénytelenül felnéztek az égre. A hold" félkareia mereven hamuit le a nagy pusztaságra.A halovány kék bakacsinon hunyorgattak a csillagok. Kapkodó fényük nem akadt meg a felhőkön, de a Fiastyúk öreg csillaga bágyadtabb volt a szokottnál. • - István királyunk halála előtt is megmondtam, hogy nagy baj szakad ránk. Elhallgatott. A könnyű szűrös emberek helybenhagyóan bólintgattak. A lova ronogva tépték a Kőrös martja alatt a felburjánzott'füvet. Itt-ott fojtott ny rifés,,vagy marhabőgés nyomán töredezett el a csend. - Én csak azt mondom- fejezte be gondolatát az örog'Karsa nyomatékosan és rőzsét dobott a parázsra. A száraz ág lángra lobbant. A szűrös hallgatók a tenyerükkel hamvasztották el a rájukpattogő szikrát. -Hát most az egyszer rosszul tudod bátyám - szólalt mog csendcsen az egy Minden szem feléje fordult. Ismeretlen volt a hangja. Azt sem vették észre,'" amikor közéjük telepedett a sötétbcn.Karsa előrehajolt. Bozontos szemöldöke, megmozdult, - Te vagy-e Törtei öcsém?...Alig ismertem meg a szavadat.Régen nem látta. lak, Mi szel hordott erre? 1 ' - Nem tudom megülni a lovat. Nyomorék lettem. - Hol te? - kérdezték egyszerre hárman is. mert jól ismertek'az előkelő hetyke kun legényt, aki vagy tis esztendeje tüat el nyomtalanul. - A Morvamezőn. Nyil fúródott a •vékonyomba. ' Döbbent csend felelt az egyszerű kijelentésre. Valamennyien a tüzbe köp- * tok. mert a nagy csata után Törteinek holt hirét költötték. Hátha csak a lelke tévedt most erre? Okos ember meg védekezik a rontás ellen. 1

'' - Nem vagyok kisértet. Olyan a nusom, meg a vérem, akár a tietek... Erre kissé megnyugodtak. Ismét Kársa törte meg a csendeti - Hát igazán olyan véres volt az a'morvamczei verekedés?. - Meghisózm - hagyta rá a jövevény. ' - Mondjad már!. - biztatták egyszerre többen is, mire megoldódott a nyelve. - Boldogasszony havának harmadik péntekjén hajnalban kezdődött. A csiszár négyfelé osztotta seregét. Mi magyarok és kunok a balszárnyra jutottunk. Máté nádorispán és István országbíró uram volt a vezérünk. Derék vitézek, kanem Rudolf császár non bizott a szerencséjébe, mert feleannyian voltunk, mint a csehek. De aztán amikor megismerte a kun lovasokat, egészen megnyugodott, nert portyázhatásaink után egész halomnyi cseh fejet raktunk GIÓDO. Még a sisak is^rajtuk volt;\Ázok a jámborak mog ugy rettegtek tőlünk, mint - 'de minek szaporázzam a szót,..? Nekivágtunk a sűrűjének. Hullott is az eleje és azt hitcük, hogy niro negdelel a nap, készen leszünk vele. Csalódtunk. Ha levágtunk egy. rendet, felállt helyette a másik* A nádorispán alól kiszúrták a néni Alig tudtuk kiszabadítani, Maga az'öreg császár is lebukott a földre.lílajdnon" agyongázolták a paripák. Ekkor gyűjtette össze István vezér a kunokat. Megkerültük a deréksereget és nagy rikoltozással rácsaptunk a tartalékra,Erre•aztán felbomlott az ellenség rendje. Ott pusztult el a cseh király maga is... j Elhallgatott. Szélkiáltó nádat sikongott el felettük. Egy kuvasz meg unottan kezdett pörölni a holddal, ' - Hát László, a mi urunk?- szélalt ncg végre Kársa. •* A mi királyunk? - vette át a kérdést Törtei - Az a dombról nézte a csatát. Olyan rettentő nagy ur a mi királyunk, hogy ilyen koldus kis német császárért nen kockáztatja az életét, Ugy bizony. Tetszett a beszéli a fiatalabbaknak, de Kársa megint kérdezett: /Folyt,köv. í. • o>r\ 11