Hetikiadás, 1939. január-december

1939-10-11 / 41 [1525]

/A nagy csata után folyt./ , 4.oldal. - Én meg azt hallottam, hogy a császár a világ ura. Azért nem is király Hát erre mit felelsz? - A legnagyobb ur a magyar király - mondta a nyomorék meggyőződéssel.Rettenetes hatalmat csak most láttam. Néhány ezer embere elegendő volt, hogy embert csináljon a bajba jutott császárból. Csak láttad volna, amikor a csata után találkoztak JIo von ült mind a kettő. Lászlónak ágaskodott a fakó ménje. ;sak a térdével szoritotta meg és a tüzes állat megjuhászodott. A császár könnyes szemmel nyújtotta feléje a kezét. Csupa hála volt, a mi királyunk pedig kihúzta a derekát. Széles mellén megfeszült az ezüst ing, csak ugy félvállról bánt a némettel. Arcának keménysége mintha azt mondta volna: Ezután vigyázz, mert többet nem ránt lak ki a bajból. Evvel faképnél is hagyta.-Mi mog tovabbhíg szóltuk a futó ellenséget. Marchcgg alatt csapódott a nyílvessző a vékonyomba. Evekig vitte, klastromból-klastroiííba, sittig nagynehezen meggyógyítottak a tudós papok. fiagacré! tudom, mit jelont a nyomorék ember?...A cseh király halálával fölbomlott az országa is. Eutől mentsen meg bennünket az Isten... A szűre zsebében kotorászott. Elővette a kulacsot. Mohén nyelte belőle az italt. Kortyogása visszhangosan veszett bele a csendbe, mely feszült várakozást rejtegetett. A Fiastyúk öreg csillaga alig látszott. Kőrösszeg egyik házában pedig gondtalanul mulatott László király a szép Meduával, a halottnak hitt nyomorék'Törtei feleségével... —•-•-•-<— _Iéli_gondü)_, A mult hónapban azt hittük, hogy megint megajándékoz bennünket a természet azzal a szép és kellemes ősszel, amely már szinte közmondásos és akkora hixre vergődött, hogy még a külföldiek is seregestül szokta idejönni egy kis "vénasszonyok nyaráéra", amely derült napsugarával, langyos szellőjével ás nyugalmas csendjével'valóságos vonzóerő a nyár őreinek élvezésében elfáradt tehetősebbek szemében. Sajnos, nemcsak a háború akadályozza .meg az anyagi szempontból is jelentős külföldi vendégvárást, hanem a kedvezőtlen idő is. Lí^ru >~ Aggódva lessük az újságok"híreit és hallgatjuk a rádió időjóslásait. Minden nap várjuk, hogy mikor borul be felettünk az ég és mikor kezd szállingózr ni a hé, amely sokkal több embernek okoz gondot, mint erőmet. Mindig volt" és lesz is szegény, aki rászorul a másik gyámölitására. Nyári időben a nap melege valóságos áldásként ragyog le az égről, de igy őszi időbon, amikor a fagyos szól mar ízelítőt ad a rövidesen elkövetkező tél szigorúságából, megnövekszik ezeknek a szerencsétleneknek a baja is. Most már nemcsak a napi táplálkozás megszerzése, hanem a védelmet nyújtó és enyhülést adó lakás kérdése is elénk mered. Régi tapasztalat, hogy a rideg szállás nyirkos, vagy csípős hidege még a legmeghittebb társaságban sem változik át kellemessé ős sohasem szolgáltat olyan otthont, mint az, amelynek tűzhelyén pislákol'a parázs. Az öltözködéssel sem lehet könnyűszerrel megbirkózni. Bármennyire szeretne is dolgozni az éhező ós didergő ember, meddő marad a szándóka, ha nem tudja testét valamennyire megvédeni a tél viszontagságai elől. Emberi kötelességünk támogatni azt, aki különböző okokból nincs olyan'viszonyok között, hogy el tudná tartani magát ós legközelebbi hozzátartozóit. Ma már az állami berendezkedések is olyanok, hogy ezt a szeretettől futott érzést a gyakorlatban iparkodik megvalósítani, de - sajnos - még nem tartunk ott, ahol kellene lennünk. Az állam nem birja a torheket egyedül, éppen azért a társadalom elsőrendő kötelességévé válik ez a feladat, akinek az Isten többet adott, juttasson annak, lássa meg azokat, akik rászorulták. Az elesettek ,gyermekek, nyomorékok és öregek sorsa egy a mienkkel. Ki láthat a jövőbe? Ki mondhatja magáról kótolkedésnélküli bizonyossággal, hogy mindig meglesz mindené? Nyissuk csak ki a szemünket és vegyük észre, hogy milyen bizonytalan az élet. Betegség, tűzvész, halál, vagy egyéb - akar háború ' képében jelentkező - szerencsétlenség gyökerestül felforgathatja helyzetünket. Gondoljunk tehát most azokra, akikhez könnyen hasonlókká válhatunk*