Hetikiadás, 1938. január-december

1938-11-23 / 47 [1524]

n y + x K. A a. u a, ö é !»»««»••" o.uxuaj.. ,oon oq Ö GZ í S záD.t ÓS . 1938.uov.23, Irta:Kisígmándy (Jéza. . 47. szám. J Bőszült szél nyargalt 1G a Vihari át ról. Ugy csapkodta a jeges csőt az ablakhoz, mint ha be akart volna törni. Nyiszorgott,hajladozótt.kinlódott a nagy bükkfa'az udvaron. Az eresz aljában kotorászott a vad jövevény. Belebújt a nád közé,végigfutott a korhadó szálak zizegő testén és amikor elérte a szelement,dolgavégzetion haragjában sikongva-zusya elviharzot t a szomszédos ház udvarába,ahol elölről kezdte dühöngő mos törődését. Ajtonyértalpú ingaóra ösztövér ingája sorénvon hasogatta a szoba szikkadt csendjét. Pontosan méregette az őröld: óval óság embernek' jutott morzsáit. Isié tlődő jajával belefojtotta aszúba is percegő neszét,mely akkor növekedett rikitóvá,amikor a novemberi szél továbbiramodott. - Reggel folserkon/ck- motyogta magában Péter gazda. - Szátani kell, Ki látott már olyat,hogy novemoorbon is ugar legyen a föld...? Pihegve surrant ki a bajusza sövénye alól a suttogó szó. A most orgo r end ár ól csüngő petrolcumos lámpa meg remegett. Halkan csörömpölt az üvegje. Nagy csendbe merevedett bele a hang es olyan feketeség borult a bútorokra,hogy a fekvő ember azt sem tudta megkülönböztetni,mikor nyitja és mikor csukja le elnehezedett szo miié ját. Óráknak tetsző röpke porcok ballagtak,szinte vánszorogtak ogmásután. Az öreg gazda bele gondolkozott a tűnő időbe. Néha-néha odahallgatózott a felesége szuszogás ár a. ^gycnletoson lélegzett. Sirdogáló szipogása uj erőt adó nyugo dt ál ómmá n eme sodort. - Hej de nagyon kemény kézzel fogott meg,bennünket az Isten - suttogta Péter gazda. Bizonyára megriadt a röppenő szótól,amely felborzolta az óraverte egyenlő hullámokat,mert ezután nem engedte hangja kikerekedni gondolatait. Nem is annyira a maga baja,egyre sorvadó ere 30 mardosta,mert amióta az eszére omléksz ik,ncnéz testi munkával kaparhat t a össze vagyonkáját. • Kétkezi munkás volt .Amikor bchurcolkodott obbo a kis házba, éppen akkor lett saükségo katonára az öreg Ferenc József csász ár-királynak, aki szorultságában nem nagyon válogatta az cm bort. Péter is közelebb járt már az ötvenhoz, mint a negyvenhez,amikor fel kellett másznia nehéz hát izsákkai az égig érő olasz hegyekre. Bár fujtatott'a tüdeje,nem hagyta cl panaszkodó szó

J

az ajkát, ~- Az én fajtám nem szokott óbégatni,ha a haza kér tőle valamit - vetette egyszer oda Udincban egy idegen tisztnek,aki kissé gúnyosan érdeklődött, hogy őszülő fejjel non un ja-e még a raj vonal-alakit ás gyakorlását. -Hogy én nem vagyok magyar?! - hördült fel éppen most husz éve Ciliiben, araikor valaki, /rangját letépte,vagy eltakarta/ azt orősitgotto a zászlóalj legénysége előtt ,hogy most 'mindenfclo nép maga rendelkezik sorsáról,igy tehát a ruthenek is ki jele nt ik,hogy neai maradnak Magyarország uralma alatt, - Hát akkor mi vagyok? Jliszen... Nem találta neg a kellő szavakat,neg igencsak emelkedtek feléje az öklök és ugy villámlott Lilin Gergely szeme,mintha a nyári zivatartól lopta volna a mértékot. - Komár Péter nem lenne magyar? - dohogta magában és felködlött oiőete a. mult, Mintha nost is hallaná kuko~rlQ&morzsolgatás' közbon az öregapja ur, sé jét, aki olyan gyönyörüségoson cl tudta cifrázni,hogy miképpen is történt lüsze Tamással az a felkelés? Hiszen az örog^olhai csatában a-saját öregapja szájából ballotta,akinek pedig a fél szenét is kiverték a romhányi "csatában, - A nagyságos fejedelem! - csuklott bele a jelenbe az öreg gazda könynyc-szava_.Amint megmozdult,megroppant alatta a.z ágy. Felriadt a felesége, Fürkésző szénnel kémlelte a sötét bon, hogy hátha láthat az öregből valamit.Azután csendes szóval megunszolta; /folyt.köv./