Hetikiadás, 1938. január-december

1938-09-28 / 39 [1524]

\ saumo 1538.gzept .28. Hetikiadás. 3.oldal. 3S.sz. Orgonavirág. Irta: Kisigmándy Géza. Ugy perzselt le a nap az égről,mintha nem május közepe,hanem kánikulába belefulladt augusztus lett volna. A tühegyesre ki vékonyodott tornyú öreg templom körül a bokrok árnyékában leejtett szárnnyal pihegtek a madarak, A vén várfal barnára öregedett vörös téglái között pilledten kókadt lele a forróságba a borostyán,amelynek már annyi ereje sem maradt,hogy megkapaszkodhatott volna. A sétát ér'fáinak leveleit még akkora oska szellő sem háborít ott a, amekkora elegendő arra.bogy apró hullámot fodorítson a bzamos lomha ÍBtükrén. Aki tehet te.árnyékba menekült, Csak egy szál katona lézengett a szikrázó fény bon. Sudár testén feszült a szökroszabott ruha

a Fehér koztyü[iét io-lohuzogatta.hogy habfehér zsebkendőjével lotörölge thoss e gyöngyöző homlokát* kÉkt Ki tud ja, mi ót a álldogált már ott? Nem halott,nem látott senkit és semmit,csak nézett ol messzo nap kel etro, ah onnan a Nagy-Szamos kanyargott ki a hagyok közül és futott neki olyan. merészen a törvényszéki palotának, mintha meg akarta volna omolni, do amikor fejő tajtékos habot verve visszapattant a goromba szürkés-kék kőkockákról, vert kutyaként meghunyászkodva sompolygott tovább,hogy összoölolkozzék a F.is-Szamós előbb mcgcsitult hömpölygő se vei. A katona tekintető boletometkezott az ordőfedte hegyek üdítő zöld színé be s rátapadt arra a fokotélő \ völgyre,amely mögött kanyarog fel az üt a falujába. Négy hoto jött ol hazulról,, Meg érzi az arcán édesanyja csókját, még most is mintha fogná édosapja kezét,azt az áldott dolgos férfikezot,ameiy keményen,do mégis szerotottol vezette az él ötben. Talán goldolata som volt,talán megállt az esze koreke,ugy belemarkolt lelkébe a fájdalom. - önkéntes ur!- szólalt meg moll otto egy kis leány,akinek két fekete eopja kígyóként simult rá a hátára - miért nem jön haza? A napos tizedes is kereste. Nem tudtuk megmondani,hogy hol van. Nekem jutott esBembe,hogy megnézem itt a templom meglett. A fiu ugy nézett rá,mintha csodát látna. Kimeredt szemmel,az uionc katonát jellemző merevséggel bámulta a leányt,akinek hamvas piros arca es gyermekien nyílt tekintete azonnal hatalmába ejtette. - Miért éppen itt?- nyeldeste le a fiu a zavarát. - Mert innen lehet látni a falujába vezető ut elágazását - felelte a leány,de a következő pillanatban elöntötte arcát a forróság.mert életében először vette észre,hogy a fiu ugy néz rá^mint ahogyan a nagy lányokra szoktak. Mintha kígyó csípte volna meg,ugy megrándult egész testében és gyors léptekkel, szinte futva megindult a város felé. A fiu mindenütt a nyomában. Már lent jártak a fő téren,amikor elérte. Szótlanul lépegettek,de már nem olyan szapoián.mint font a templom mellett* A rekkenő hőségben néptolon volt az utca. ' - Ne siessen annyira,igon megizzad - lihegte a fiu,aki olyan vál- " tozást érzott a szivében, mint na kicserélték volna, - Bocsánatát kell kérnek, mert azt hiszóm,nem viselkedtem illendően A loányt annyira meglepték ozok a bűnbánó szavak,hogy egy pilLmatra megállt. Bár csak első kereskedelmibe járt,mégis olyan biztos volt

}

mintha örökké férfitársaságban forgott yolna.Kis ajkbiggyesztéssel és fölényesen hallgatta első lovagja őszinte szavait« - Jóformán azt sem tudom,hogy minek szólítsam / folyt .köv./