Hetikiadás, 1937. január-december

1937-03-31 / 13 [1523]

., „' ,.

r

(

u Béla bácsi. OiiSZÁGOSH.v^.t.íAR ö Kszetöó Irta:Kisigmáhdy Géza. A mi kia varasunk büszkesége volto A bosnyák háborúban századosként vitézkedett. Már hazatért a megtépázott zászlóalj,már szinte el is felejtet, ték az elkeseredett harcokat,amikor megjelent Kiss Béla százados. A sudártermetű daliás katona botratámaszkodva bicoegett a macskaköves girbe-gurba utcákon, de amikor fel akart menni a Rózsamálon lévő lakásába,még a felesége is tapogatta. Tiz lépésenként megálltak,mert a babaarcú törékeny asszonyka is kifulladt. Már ekkor fogamzott meg a fejük körül az a legenda.ami később csodálatosan finomművű osinkehálóvá magasztosult. Mindenki tudta,hogy Kiss Béla s&zados hátgerincét sértette meg a bosnyák golyó. Három hosszú esztendő soksok keserves kínlódása után azonban kiegyenesedett a dereka. Kipirosodott az arca. Megint kackiásan felkunkorodott szénfekete bajusza, tiszta kék szeméből sugárzott az életöröme. Hanem erről az örvendetes változásról még alig vett tudomást a tisztelőksoicasága,amikor először csak suttogva,később pedig a fájdalom és szánalom tompitotta hangon hire futott,hogy Kiss Béla őrnagyot meggyógyította unyan a felesége odaadó szeretete,de önmaga felőrlődött célé. Hasztalan volt a tudós tanárok fáradozás a, hasztalan az őrnagy raiongó szeretete, . a nádszálkarcsu,aranyhajú tündért megölte a szive. 'Palán harmadikos gimnazista voltam akkor. Kiss Béla őrnaggyal még sohase beszéltemja felesegével még kevésbbé,de en is zokogva sírtam a temetésén, amikor Lőrinc páter,szent Ferenc barnacsuhás aranyszájú fia búcsúztatta. Már virágzott a bsrackfao Lilás-fehér fátyol tompította a Rózsamái tavaszt hirdető Üde zöld takaróját,már kifényesedett a bohókás,pajkos cinke tolla is.már minden élni ,fejlődni,gyümölcsözni készült, csak az a babaarcú asszony feküdt a ravatalon. Az volt az első temet és, ami kitörölhetetlenül belevésődött az emlékezetembe. Még hetek múlva is beszéltünk róla az iskolában. A honvédtisztek karéjának közepén állt az őrnagy, Keményen,daliásan. Még a fejét se biilentettee előre a mérhetetlen fájaalom.Kiszikkad

f an csillogott a szeme. Dombom melle akkor se hullámzott meg a kék ' . atillára tűzött vitézségi éren alatt,amikor dübörgött a föld az asszonya koporsóján. Akkor még nem értettem meg buksi fejemmel,hogy a legnagyobb ur mindent összeroppantó hatalma előtt állt diszőrséget... De Kiss 38-la nem roppant össze. Megmaradt annak a hősnek,akinek

t

a bosnyák hegyek között bizonyult. Lassanként visszalopakdott arcára a pirosság.Még a hangja is ércesen csengett,amikor vezényelte a zászlóalját,nmem a szeme bog arában megtört valami parányi fényesség, amit azonban csak azok vettek észre,akik ismerték a felesége életében is. No meg fekete hajába szövögette bele serény kézzel az aztistö? százalakat a felejteni nem tudó szerető emlékezés* A felületes szemlélő ennyi külső változást fedezett fel rajta.. Mi pedig minden istenáldott nap találkoztunk vele,amikor jöttünk ki az iskolából. Esőben,hóban,rekkenő hőségben ment fel a temetőbe. A na^yvakációban akadt köztünk olyan kíváncsi,aki előre odalopakodott a sir ja közelébe és onnan leste.mit fog csinálni? Nem láthatott semmi különöset se. tisztelgett, levette a sapkáját és féltérdre ereszkedett .Éppen ugy,ahogyan előírja a gyakorlati szabályzat. Talán egy Udvözlégyet mondhatott el,amikor felállt. Végtelen gyengédséggel megsimogatta az érzéketlen fehér marványkersztet .Aztán tisztelgett es eltávozott. Ez a természetévé vált kegyelet csak növelte a tekintélyét és amikor ezredes lett, valóságos népünnepélyt rendeztek a tiszteletére./Folyt .kov./