Hetikiadás, 1937. január-december
1937-03-10 / 10 [1523]
Magyar március. Különleges ize és zamata van a magyar tavasznak.Szóval ki nem felezhető jellegzetessége itt bujkál a levegőben,itt cirógatja langyos szellő kűp5bsn Í.Z arcunkat, kiragyog a szemünk bogarából és oda_todul a nyelvünk begyére,de még sem tud szóvá,folyamatos beszéddé sorakozni.Csak érezzük a bimbó fakadásáról, a madár csengőbb daláról, és mimagunk változásáról. A hosszú téli estéken félhomályba temetett és tűznézéssel rőt -koronássá ragyogósodott gondolat unalomig rágott,agyonkérődzött és izétvesztett illata hirtelen szárnyra kél,amikor lehámlik rólunk a téli gúnya,amikor megropogtat iuk tagjainkat,hogy nem rozsdásastak-e be izületeink? I leJkünk teotrevágyó feszültséggé robban ilyenkor ösztönös mozdulattá. Ez a titka annak, hogy irtózunk a halotti pihenéstől,ez sarkantyúz örökösen ujabb cselekedetre, mert a téli fagy-börtön csipős-fülledtté áporodott levegője úgyis eleept fojtogatott! -Ez a titka a magyar történelem minden igazán nagy változásának. A végtelen napkeleti puszta^ egei tető, halászgató és vadatjiző magyarja mindig a tavasz titokzatos illatától mámoroaodott meg,akkor rándult nagy elszánásra az ökle,akkor száguldott bele az isi© rétien jövőbe félistenné nemesült táltos . paripáján,amikor a tavaszi nag már megittasult a szürkévé aszalódott hó gomoljgo páráiától és az ég felh'tlen kékje beleölelkezett a föld kizöldült látóhatárába.Minden igazi magyar esemény ilyenkor váll'' testté/ bár fogamzó ágyát télen vetetté^ meg. Az idő változása és a természet megújulása varázslatos erőként szinte rabjává teute az embert, ak i nem ura tetteinek és sokszor nem a feje,hanem vak ösztöne irányit ja. Most is ilyen márciusi szél csapott az arcunkba ,be lekerget te a vért s fellobbantotta az ünnepi emlékezést,hegy kokárdát lopjtn a mellünkre és lobogót lengessen a házunkon. Törvény pecsételi magyar ünneppé t március 15.-ét,amikor végigzuheg az országon a hagyományba vesző mult és kizúg belőle a nagy fogadkozások zaklatott gendo lat töredékké nasadozott keserűsége. Ilyenkor ismerünk a fajtánkra, ilyenkor markoljuk meg lélekben a töbui magyar kezét, ilyenkor döbbenünk rá halalraszant vad erőnkre,szilajságunkra és szinte beleharsog a fülünkbe a fergeteges huj-huj-hajrá.'-győzelemtől elkábul vij jogása,hogy a következő órában elszálljon az elragadtatás és csak keserű ize maradjon meg a szánkbaOv* Nincs a világnak mégy egy ilyen nemzete! Nemzedékek véreznek el egy gondolatért, századok bámulják csodálja azt a fel világosodott, de mégis a maf yar múltban gyökei.-'ező és belőle táplálkozó szellemet,amit mások csak hátul ullogva érnek el és amikor uj köntösbe bujtatva isméo szeme elé tartják, még jobban rajong érte,mint valamikor,pedig most már eltorzították neit egy idegen sallanggal.Más nemzet sajátját pörölné benne,de nekünk e torz is megint újdonság,holott a nagyokat megelőzve már uj eszme,uj gondolat villódzik az agyunkb an. Más nemzet felemésztődött volna ebben a viaskodásban,de mi ma is álljuk a harcot,talán még elszántabban,talán még fogatcsikorgatóbtan mint eddigiért a magyar tavasz különleges ize-zamata itt bujkál a K-égőben, enyhe puhasága cirógatja az arcunkat, tüzet csihol a szemünk bogarából és csordultig telitette lelkünket a pusztázó népek minden időváltozáskor uj erőt sugárzó titokzatos mult'iával. Ezért nem félünk mi az elmúlástól- es ezért ünnepünk a magyar március. KCr/m. ... . _
