Hetikiadás, 1937. január-december
1937-09-15 / 37 [1523]
1937,szeptember 15. Hetikiadás. 3.oldal. 37.szám. Rubos János. —P*— —— ... , Irta:Kis igmándy Géza. Mintha,Gárdonyi Géza''Egy szál drót" cimü csodálatosan szép elbeszéléséből lepett volna ki. Még igencsak lehetett érezni a böjti szelek pajkos dudorászás át, amikor a ° a( ?Pi ^t felöl elvakkantotta Meflve,a legnagyobb kcmondor,az idegen közeledését jelző figyelmeztetést. Pillanatok alatt nemcsak minden majorbeli kutya,hanem gyerek is ott ugrándozott János körül. Ha szabad igy mondani: Rubos János drótos tót legényt diadalmenetben kisértük végig a házak és istállók között. Olyan zsiyajgást csaptunk,hogy még azt sem kellett nálunk kiáltania-.Drótozni, íótozni! Minden asszony tudta első hallomásra,hegy kedves vendég érkezett. En akkor már a főtisztelendő beneés tanár urak bölcs előadásait hallgattam bent a soktornyú városban.de ugy titokban bevallottam,hogy Szrafin tanár ur, aki pedig hires elbeszélő volt,meg se közelitette a mi barátunkat. Pedig Rubos János állán még alig pelyhedzett a legénytoll. Mintha egy iromba pulykatojást csintalan kézzel alakított volna embefarccá valaki,shogy nagyobb legyen a móka, kukorica csőről letépett hajat dugdosott a fejére,no meg az orra alá. Összelapított krumplihoz volt leginkább hasonlatos az orra,dis znósörtére emlékeztetett a bajusza,a szája olyan ferdére sikerült.mintha örökösen önmaga fülébe akart, volna súgni,a füle összelapított evőkanáltól lopta a mintát,apró savószeme meg ugy állt,hogy nem earszer fogadtunk márványgolyóba,ostorsudároa, vagy pofonba, hogy akkor éppen melyikünkre nézett. Mit szaporázzuk a szót? - Rubos János olyan éktelenül csúf legény volt, hogy rende3 körülmények között az anyák rossz gyermekeiket ijeszt eget ték volna veie.de minálunk éppen az ellenkezője történt. Alighogy elvégezte dolgát a megrepedezett tányérokkal, tálak kai, fazekakkal és mos dót álakkal, már unszoltuk, hogy tud-e ujabb mesét? ^udott. Mindig tudott. Ha elkezdett ajkáról csordogálni a szó,átszellemült torz aroa. Csodálatos lágysággal és alig észrevehető idegenszerűséggel folydogált a meséje. Mindig óriási hegyekről,jégszakállu manókról, és aranyhajú, te jfenérarcu tündérekről mesélt kiapadna tat lan bőséggel és mesteri leleménnyel. Hányszor megkérdeztük tőle,hogy milyen a hóval bontott hegy.mit jelont a szikla szó és utánozza a farkasok üvöltését. Készségesen teljesítette minden kívánságunkat. A majorbeli gyerek ugyanis csak nagyritkán került olyan szerencsés helyzetbe,hogy ködszerűen láthatta a Kiakárpátok elmosódó körvonalait,de arra már nem nyilott alkalma,hogy megtapinthasson egy követ,amire nyugodtan azt mondhatta volna,hogy szikla. A mi édesapáink a legjobb és legtermékenyebb barnás-fekete földet túrták és öntözlek verejtékükkel. Nálunk olyan tekintélye volt a "hegy" szónak,hogy képesek voltunk agyba-főbe verni azt, aki azt merte mondani,hogy látott igazi hegyet. . • .. Az alföldi gyerek fogalmából hiányzó hegyet színezte ki Rubos János tündérmesévé. Olyan, világot nyitogatott előttünk,amiben jómaga benne élt,de nem szegényes bocskor ában taposta a sziklákat, ha nem aranytarajos , sarkantyús csizmában, amelynek tükörfényes szárában borotválkozott minden reggel,éppen akkor,amikor a vén manó morogva kötötte csomóba jégszálakból nott szakállat, hogy ne ijedjen meg tőle az aranyhajú, t,i jfehérarcu tündérkisasszony. "Egész nyáron azon éldegéltünk,amit Rubos János mesélt és amikor mar téliesen megemészt ettük, alig vártuk megint azt az őszi napot, amikor a Medve komondor buffogásából megtudtuk,hogy ismét felkeresett bennünket. De nemcsak mi apró népség lestük ilyen sóvárogva a szavát, ünnepe volt a felnetteknek is, ha késő este, amikor mi már pihegve aludtunk.a dagadó párnái, elmés élte, hol iárt mit látott kivel beszélt? Mindig azzal fejezte be,hogy azzal az egy, szal dróttal mit végzett?mennyit keresett? Hasztalan.próblákoztak vele ,nem ^tt sohasem a kikapós ménvecskék,vagy csintalankodni akaró lányok szemébe./folyt-tóv,
