Hetikiadás, 1937. január-december

1937-05-12 / 19 [1523]

Május. Irta: Kisigmándi Géza. - Mit lógatod az orrrodat r Talán folyik a véreVDe hiszen az okos ember akkor is feltartja az égnek,hogy meredekebb legyen az utia. »;.fe Omár...'r A legény nem felelt .Az öreg csausz hasztalan nógatta.Sőt mintha még fel hős eb b lett volna tőle a homloka.Ott üldögéltek az oregbástya ieőrágta' perem én .Mell ettük sétálgattak a kényes lépésű darvak.Néhány"pajkos fecske ott villódzott a hosszúlábú maöarak fölött-. lent a völgyben pompázott a tavasz.Haragos zöld szine betakarta a földet.A wékalencsás,hináros várárok martján lila felhő himbálódzott az orgonabokrok felett,mert a bohókás cinkék, lármás ver ebek, hangoskodó seregélyei es fekete tollú,sárga csőrü kotnyeles rigók bújócskát játszottak koztuk.Csák a gesztenyfák onás levelei fölött álltak mozdulatlanul az arasznyi fehér karáésonyiára

f

emlékű ztető virágok. Himportól, illat tói magra szege, „dett és májusi napsugártól megvakult méhek zümmögtek,döngicséltek a bástya körül.% borzas uoilu kacskalábu vén daru,ami már két telet húzott ki a vár istállójában,mert uört szárnyával nem mert nekivágni a déli útnak,vészes berzenkedéssel kapkodott a megnehezedett röptű mézhordó bogárkák után.Ugy csattogott a csőre,mintha szikkadt nádszálakat csapkodtak volna össze,de meg járta,mert félölnyi magasra ugrándozott, lebegtev.te-ép szárnyát és kapkodott a kacska Icábával a nyelve fele,hogy lekaparja róla a fuIánkos méhet. A vén csausz már éppen mozdult,hogy segit ra ita, amikor a daru elvétette a lépést és félszeg riadtsággal leesett az árokba.Sokáig vergődött a hínárban.Társai ott keringtek fölötte,a pajkos fecskék m«g cikázva csaptak le melléje,hogy elkapdossák a felriasztott szunyoghadat. Kakuk rebbent ki a gesztenyefa lombja aló1. jsielekiálto 11a szerelmét a születő csendbe.Piros bóbitás harkáV kopogtatta ki ra szive lüktető ütemét és az öregbástya odvas csúcsán rákelepelte örömét a fészkét rendezgető gó^ya. A von csausz a keze hátával kétfelé simította a bajuszát .Ami,: így utat nyitott a szó'):k,még egyszer megrágta a mondókáját. m

~ A nap már régen megaszalt', a havat .Most éled az élet.Itt a déli lejtőn pirosodik a csoresnye,amarrább meg kiszínesedett a szekfü.Sz a tavasz... A iiásik hallgat-.a,de nem hallótta.Révetegen felemelte a fejét. Tekintete végigsiklott a partra^kászolódo11 vén darun,egy szemiiun-yasnyi időre megállapodott az orgona erdő felett. Talán teleszívta a tüdejét a távoli illattal,mert meghullámzott a melle. Aautan megnedvesítő«te nyelvével keskeny ajkát és belefúrta szemét a kéken ragyogó tesszeségbe,melynek csodálatos lágyságában ringott,ködlött,tünedezett a legközelebbi magyar végvár. Az öregbástva körül lüktetett az élet.A le•elon türelmetlen mán szeretett volna megszabadulni nyűgétől.Harsogó nyerítése felborzolta a zsongást. - Tudom", mire gondolsz - vette fel az öreg a beszéd leejtett fonalát. - Azt hiszed,ni öregek a fogunkkal együtt elhullattuk a fiatalságunkat is i f :ved'Löcsém, Mi is éppen így szippantottunk bele a tavaszi világba.Ou lenn --. ' .. .. • gyönyörűséges Anatóliában még szebb a virág szine" és kábító bo az illata..* I:a-z, te jerről csak szóból tudhatsz,mert már az apád is itt átta meg először a felkelő napot.Itt az egykori magyar földön,ahol a próféta szent ... . zászlaját lengeti a szál. /.-nyalt a legényhez.Megfogta a kezét. - Omár öcsém! Mi már csak akkor beszélünk a szent szura szavaival,ha .illanót, dicsérjük.Sr;aek a fölének levegője,kenyere,vize megbabonázott mindíyajunkat.Lelke van itt mindennek, - csak annak a magyar leánynak nincs, akit a szemen ott keres abban az elmosódó várban.... Folyt.köv.