Hetikiadás, 1936. január-december
1936-10-21 / 42 [1522]
. Kjaekci6 istvun es ez um, Irtö:Kisigmándy Géze. Afféle fenegyerek volt,akitől valósággal rettegett a környezete. Mindenki elismer te, hogy nyilteszü riu.de olyan rossz, hogy költői fantázia se kellett tettei kiszinézésére,ellenkezőleg az művészet,ha valaki közönséges földi halandó előtt akarja érthetővé tenni csinyjeit. Bandi úrfi ugyanis mar karonülő korában kimutatta a foga fehérét. De tartsunk sorrendet. A vármegye csaknem mindenható,de feltétlenül nagytekintélyű alispánját hat leánygyermekkel áldotta meg az Isten. - Hát már egyszer fiúnak is kell lenni - csóválta a fejét a mokány ur,amikor esetenként jelentették neki a szaporulatot. Mikor a hatodik leányka pici tüdejéből először hasított ki a levegő éles^sikitás alakjában, hasztalan nógatták a komótos járású, füstölt kolbászra emlékeztető bajuszú István hajdút,hogy jelentse az örömhirt a gazdájának,mert megingatta busa fejét és kihúzta a bajusza domborulata alól a kackiás tajtékpipa egyenes csutoráját. -Csak jelentse,akinek nem kedves az elete. Igy azután a legnagyobb testvérke újságolta el sugárzó arccal,, hogy a gólya erre járt a megyeháza táján és beleejtett egy csöppnyi leánykát a kéménylyukba. - Tetszik tudni édesapám - csicseregte fontoskodva - azonnal meg kellett fürdetni,olyan koimos lett szegényke... A nagy urnák ráncbaszaladt a homlokán a bőr. Uj szivarra gyújtott és az illatos füsttel együtt belefújta elkeseredését a nagy szoba boltiwel leboritott csendjébe. Azután szép csendesen ballagtak az évek^melyek kigyomláltak az alispán ur dus hajából a hivalkodásra alkalmas sűrűséget,de kártalanításul, celehimezték és teleszőtték ezüstszállal. Már az egykori kis hirnök is végigtáncolta első bál ját,-amikor Gyümölcsoltó Boldogasszony napját követő szerdán csoda történt. István hajdú,akinek elnehezedett a jáiása,kifényesedett a feje teteje és a pipa-csutorája sem meredt olyan keményen az ajka között,mert fog helyett inkább csak az Ínyével szorította, - hát ez a hűséges bútordarab ugy megbokrosodott, hogy a kongó folyosón ácsorgó ügyes-bajos atyafiak riadtan oehuzódtak a félöles ablaknyilésokba,amint elrobogott mellettük; Olyan sebesen kapkodta a horgasinát,hogy csattogott a csizmája talpa elatt a szürke-fekete gelheimi kőből kirakott padló, marokra kapta a pipát és Ugy fujtatott ziháló tüdeje,hogy a szele biztosan megforgatta volna a város felsőretjén szomorkodó malom rozzant vitorláit.- Messziről rácsapott a kovácsolt A Q sból remekbe készült kilincsre, be lükte az ajtót és belekiáltotta a boltívvel leboritott nagy szoba csendjébe az örömét. - Fiu lett! Csodálkozó csend visszhangzott feléje az alispán ur^arcáról. amelyen elsimultak a szarkalábak,mosolygóssá szénültek a ráncok és pecsétgyürüs ujjából halkan kopnanva kiesett a félig elszivott szivar. István hajdú erre a parányi neszre kapott észbe. Szeretett volna elsüllyedni szégyenletében. Ilyen gyalázat meg nem esett meg vele, - de talán egy hajdúval se ebben az ódon épületben:ajtóstul rontott be, lám az alispán ur most is kilát rajta az udvarra. Hanem ez még hagyján,de itt a kezében a füstölgő pipa' ^zt a tiszteletlenséget»-Talán jó,percnyi időt ketyegett le a falon a simahangu óra.melynek rézt'ny ér járói epren rávill°6zott a tavaszi napsugár,amikor annyira összeszedte magát,hogy zsebébeicsusztatta dohányemésztő'szerszámát,óvatosan behúzta maga mögött az ajtót és' három lépésnyire megállt az alispán ' as r iala előtt. Csak akkor .kopogott ki száján a szó ugyahogyan tanulta és megszokta 30 év előtt,amikor még a mostani gazdájának az édesapja ült ott a nagy fekete dióasztal mögött. /folyt-köv./
