Hetikiadás, 1936. január-december

1936-10-14 / 41 [1522]

Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület igazgató választmánya kedden Somssich László gróf elnöklésével ülést tartott .Somssich László grói mindenek­előtt kegyeletes szavakkal emlékezett meg Gömbös Gyula miniszterelnök elbuny­táróljiaaj d az OMGE főszerkesztő jenek, Buday Barnának elhunytáról emlékezett meg. Fabriczius Endre igazgató ismertette ezután a gazda tiszti nyugdíjtörvény-javas, latot és a választmány örömének adott kifejezést, hogy a gazda tiszti törvényja­vaslat végre megvalósul és ezzel a földbirt OíiOS osz tály es a gazdatisztek kö­zötti, ellentéteket sikerült elsimítani.Mutsihenbacher Emil dr.ügyvezető igazgató tett ezután jelentést a mezőgazdasági helyzetről-*A terméseredmény mélyen alatta metodt a várakozásnak.Tagadhatatlan azonban .hogy ez idei termés jobb,mint a. mult évi és a hozzáértek véleménye szerint nozzávetőlegesen száz-százhusz mil­lió pengővel nagyobb az .értéke az ország egész mezőgazdasági termelésének,mint c mult esztendőben.Ezután a gabonaárak körül felmerült problémákról beszélt és hangoztatta .hogy a minimális ároknak nem szabad maximális árakká átalakulniuk. Megemlékezett ezután a most végrehajtott devalvációkról,amelyeknél Magyarország több irányban érdekelve VQJW .Általános kívánság az,hogy uj megállapodásokat kell kötnünk.Egészen különleges helyzetbe* kerültünk Olaszországgal szemben,ahol 40 $-kal devalválták a lírát és ugyanakkor csökkentették a vamokat is.Ez azt fogja eredményezni,hogy az olasz piacokon nagy versengés indul meg majd. A magyar külkereskedelem g munkanapok mérlegébe n. Ipari behozatalunk 19.$00 külföldi munkást tart el,kivitelünk 23.400 magyar munkásnak cd keny.cáxt. A Külkereskedelmi Hivatal a "magyar népbe te" kiállításon a külkeres­kedelem szociális vonatkozásait állította kiállításának tengelyébe .A külkeres­kedelmi hivatal kiállítása e téren érdekes megállapításokra ad alkalmat.Mint a hivatal által végzett számitások mutatják,a legutóbbi statisztikai adatok aue­rint -egy év alatt kivitt mezőgazdasági,hányászati és ipari termékek előállí­tása 63.3 millió munkanapba. került T Ha ezt a számot ^z egy év alatt teljesíthe­tő összes munkanapok számával elosztjuk - f így elem be véve , hogy o mezőgazdasági munkás egy év alatt körülbelül 230,a többiek 285 munkrnepot dolgoznak - megal­'* veitbató,hogy közel negyednillió ember dolgozott egy egész éven ét r. kivitt ter mékek előállításán.Az eZck által eltartott ce Iád tagokat is számítva, közel ^ fél­millió eömbernek nyújtott megélhetést ez a munka .Rendkívül érdekes az a mérleg is,amely az ipari termékek külkereskedelmi forgalmával kapcsolatos szociális vonatkozásban felállitha.tó.Megtudjuk ebből.hogy mig az ipari félgyártmányok és készeiuk behozatala utján Magyarország 19.900 kü]földi munkásnak nyújt egészé­vi mer élhetést, addig az itthon gyártott ipari termékek kivitele utján 23.400 ma­gyar munkásnak ad kenyeret a külföld.Magyarország munkamérlege tehát aktiv. / A magyar dohány cermeés jövedelmezősége. A magyar mezőgazdasági termelésnek egyik legfontosabb ága a dohány­termelés-* legújabb statisztikák az 1934/35.évre vonatkoznak s e statisztikai adatok elrpjén megállapítható.hogy Magyarországon e dohánnyal bevetett terület 28*944 katasztrális hold.Erről o területi jL osszes<..n 181,618 q.dohányt szállí­tottak be a dohánybeváltó intézeteknek,Egy katasztrális hold hozama 627 kg., vegyis 263.65 pengő.A dohánytermelés a magyar mezőgazdák széles rétegeit foglal­koztat ja,amit igazol ez a körülmény .hogy 571 községben 4,064 gazda, foglalkozik dohány termeléssel.Érdekes mégmege miit eni, hogy Magyarországon e dohányfogyasz­tás fejadagja az 1 kg.-ot sem én el,A fogyasztási fejadag ugyanis 0.9951 kg., pénzben 11.47 P. K/ML.

Next

/
Thumbnails
Contents