Hetikiadás, 1936. január-december

1936-04-29 / 17 [1522]

kszekció János bácsi* Irta:Kisigmándi Géza. Első béres v>lt,de nem olyan közönséges,amilyenből tizenkettő akad egy tucatban. - Ameddig ennek a vármegyének uri renden lévő népei

1 és együgyű kétkezi c elédei visszaemlékeznek,ezen a földön mindig Béres János volt az első béres.Még a krónikások is megírták. - Maga is olvasta János bácsi ? - vetettem oda érdeklőöve és csak akkor idejtem meg,amikor ráncbaszaladt magas homlokán a bőr és ugy kiverte a verejték,hogy natyolatfehér ingsujjávai törölte le.Nagy-nagy szomorúság bujkált a szavában.amikor alig hallhatóan felelt. - Nem.tekintetes úrfi, nem olvastam. Elhallgattunk .Az eke elé fogott négy fehér ökör csendesen kérődzött és unottan viaskodott a legyek vérszomjas hadával.A buzakeresztek között felriasztott fogcüycsapat cserregye surrant el felettünk és olyan alacsonyan repült,hogy kishijján beleszállt a 3zamosba. - Miért nem olvasta ? - firtattam az érettségizett diák titokzatos rejtélyeket szimatoló lelkességével. Mert nem tudok karikás betűt olvasni.,. Ugy dobta oda ezt a hat szót.minnha a gyóntatószókben vallotta volna meg halálos bűnét .Megdöbbenve meredtem rá.Nem értettem,hogyan lehet ekkora uradalom első bérese olyan ember, aki nem tud eligazodni a oetük birodalmában. Tizenegy béres dolgozik a keze alatt.János bácsi olyan dacoskeményen állt előttem,hogy szinte megijedtem tőle.Félkezével megmarkolta a kettős eke szarvát és ugy bugyogott belőle tovább a nehéz vallomás. - Pedig hajszálon múlott,hogy nem lettem pap.Talán püspök is volnék már, - vette fel a beszéd előbb leejtett fonalát. Egészen megzavarodtam erre a ki jelentésre. Eddig tekintély volt előttem János bácsi .Kerek fekete koponyájára szememláttára hullott rá szép csendesen az évek hava.Komoly járása-kelese,halk de állandóan határozott szava,mindig ráérő,de soha semmiről le nem késő kimértsége,szikár'inas,de hajlékony teste,naptól-fagytói-széltői pirosra cserződött arcbőre,amelyet tökéletes egésszé varázsolt kissé hajlott orra alól, lecsüngő vörös-: G árnyalatú bajusza, - kitörölhetetlenül belevésődött a lelkembe és amikor a történelmet tanulgatva őseink viselt dolgait forgattam nyiladozó agyánban,ösztönösen láttam magam előtt János bácsit. Ilyen lehetett Szent István királyunk magyarja,akinek fejéről Krisztus alázatos szolgál még nem tudták lebeszélni a nárom fonatos vorkocsot,aki megmarkolta ugyan az ekeszarvátjde az ostor helyett a bal lábszárát verő keskeny,görbe kard után kapott,akinek kemény koponyájában még nem vert állandó tanát a Krisztusnak nevezett uj Isten.aki már nem idegenkedett ugyan Krisztus lebernyeges gunyáiu• idegen papjától,de azért felragyc gott a szeme bogara, amikor az erdő mélyén, a lap madár hangver se nyes zsivaj sásában,, vagy a csillagos ég alatt viszhangosan roppanó íüz árnyéknyújtó némaságában megszólalt az üldözött táltos fojtott szava és belemarta perzselő gyűlöletét az idegenek uj Istene ellen. Husz hosszú esztendő minden mellékes szint elfakitó tükrében ma is azt látom és szentül hiszem,hogy János bácsi egyenes és tiszta ivadéka volt az ezt.révvel ezelőtt hazátszerző magyarnak. Igaz ugyan,hogy már csak Krisztust ismerte el Istenének, de valami megmagyarázhatatlan gőg és lappangó gyülölei lobbant ki belőle, na idegent lát ott. Különbnek érezte és tudta ls magát minden m.s fajtájúnál és ösztönös gyanakvás tette tartózkodóvá,ha olyan tudományt fedezett fel,ami idegenből származott. Talán bennem is az idegen tudomány tanítványát sejtette és a büszkesége tört kerékbe ,amikor be kellett vallania,hogy nem ismeri az én tudásomnak még az alánját sem, / Folyt.köv./