Hetikiadás, 1935. január-december

1935-09-10 / 36 [1521]

Irta:Kisigmándy Géza. A fulánkos februári szél még sikongva viaskodott az olajozott marhahólyagból készült ablakon,amt ly dob módjára kinlódott szakaaatlanul,amikor Anaklét fráter ösztövér testéro már valahol a Duna Tisza közén lötyögött a durva barétcsuha. Ugy tünt el a gesztesi várból,hogy még a szépséges Orsika se vette észre,pedig a hosszú adventi és farsangi napokat s rendszerint hármasban beszélgették át a gesztesi vár asszonyszárnyában.ahova a szerelemre lobbant Kicheller hadnagy csak akkor tehette be a lábát,ho a fráter nyitotta ki neki az ajtót. A budai besa gyönyörűséges rab leánya ugy szürcsölte a nyurga ferencesbarát ajkáról csörgeöezeő kegyes szavakat,akár csak a tikkadt szarvas az árnyas erdő hűs forrásának vizét* Talán még Szt sem vette észre szent hevületében,hogy rabulejtő vitézének szeme perzseli az arnát eltakaró fátyolt. Szegény Ferkó csaK nagy néha kaphatta el a csodálatos fekete szempo'

r

bűl kiáradó forróságot,de azért mégis nekigyürkőzött nem egyszer ott fenn a zömökfalu, össze szorult levegőjű kis SZOCK' jában,hogy lerajzolja a leány arcát. Legalább száz vázlata volt már róla azokon az apró deszkadarabkákon, amiket az ácsoktól szedett el a legagyafurtabb kitalálásokkal. - Hei.ha csak egy szemhunyásnyi időre is fellebbentené azt a fátyolt! - sóhajtotta összetörten és megint csak maga elé rakta az alig tenyérnyi deszkákat. Rájuk mérett és cirógatta a gyakorlatlan rajzokat. -Vájjon melyik hasonlatos hozzá leghivebben?... Igy télviz idején éppen elég ráérése volt. Félnapokig elrajzolgatta a dszkókatjde egyik kénre sem merte nyugodt lélekkel ráfogni,hogy ez az igazi fatime. -Fráter nézd már meg ezeket a kéneket- szakadt ki végre belőle a rettegő bizonytalanság,amikor uj esztendő napján a baráttal négyszemközt Üldögélt a szob-'iában.- Melyik az igazi?... Anaklét fráter sas szeme ugy ugrált egyik á< szkácskáról.a másikra,mint a cseresznyevirágos ágon a tavasztól megittasult cinke,mialatt Ferkó hadnagynak elállt"még a lélegzete is. -Kedves fiam - törte meg, a csendet szomorúan - én rné-^ soha:e láttam* A török nőnek a vallása tiltja a fedetlen arcot. Ha te ijennek álmodod,kivánom,hogy ne csalatkozzál... Hanem tebenned akkor sem csalatkoztak volna,ha nem a kardot,hanem az ecsetet választod barátodnak. Kár , hogy nem tanulhattad meg a kamrás- művészetét. Ferkót nem érdekelték az elismerő szavak. - Melyik lehet a leghasonlatosabb? - sürgette a papot,de szinte perzselt a lehellete. - Várd meg a I eresztelője napját,- csitototta a másik - hiszen már kiszáraithatod a félkezed ujjain. Kát elérkezett az a boldog pillanat is,ami!or Fatimébel Orsika lett /Anaklét fráter ugyan Ur sutának mondta, amilor leöntötte hollófekete csillogó haját Krisztus" vizével./ Ferkó hadnagy ur pedig az eljegyzési I87 koma és tánc után virradóra kinyitotta szohájának alig két arasznyi ablakát és a didergő januári derengésben sorra megbirálta a deszkácskák kéofcit. Ez se... Ez se... Lz se... Egyil se hasonlatos! - állapította meg diadalmasan és legédesebb,le

i ryötrőbb álmai emlékét sorra beledobálta a tűzbe. - Kogyan is lehetne hiven leraizolni az Hristen legszebb földre szállt angyalát - tört ki belőle a szerelem lobogása. - Még a talján mester keze alatt is csúf lenne a róla festett kép! Orsikám...! Éppen akkor nyitotta rá az ajtóta fráter,amikor a nyitott kemence száján kitáncoló rctíény lobogott az ercén. - nád jött a bónádv Ferkó öcsém - mosolygott. - Tüzet ralsz és az ablakon befütyül rád a farkasorditó biceg. - Csak a képeimtől szabadultam meg - szégyenkezett a törökök réme. - Fiába,nem tudja megálmodni a menyorszagot az,aki csak a pokolbai jár... /folyt.köv./