Hetikiadás, 1933. január-december

1933-01-31 / 5 [1519]

, TI ZENITÉ SYRg MHM SZABAD BEVÁGNI! - Iskolai emlék Irta: Mecseki Károly. Még ma is emlékszem' rá, •• Fázósan bujtunk össze a vegytan óra előtt.Az összes tárgyak között a legrémesebb és - legszárazabb! Hát még a tanár ur! Sovány, szikár, félelmetes! Olyan,mint a hetes kristályrendszer legrémesebt alakja. Nyilt az ajtó. Belépett Korányi tanár ur,akit magunk között csak "kopaszbarátnak" hívtunk.Fején még véletlenül sem akadt egyetlen szál haj, - Halász! - szólalt meg recsegő hangján. Szegény Halász Karcsi! Sápadtan vonult ki a nagy táblához.Halálra szántan várta a halálos Ítéletet, jobban mondva a kérdést. - Beszéljen valamit a deltoidikositetraéáerről! Kalász a kérdés hallatára még egy árnyalattal sápadtabb lett. Keservesen nekifohászkodva kezdett dadogni valamit a nyelvtörő kristálytól. A "kopaszbarát" ezalatt leszállt a katedráról és szórakozottan nézgelődve járkált a padok között.Meg sem mertünk moccanni.A drukk ijesztő lidércként nehezedett mellünkre .Láttuk, hogy Halász már nem sokáig tud megbirkózni a kimondhatatlan nevü kristály sajátságaival és az egyetilőtlen iáizdelemben alul marad.Amikor már a harmadik badarságot mondta, Korányi tanár ur végre is megelégelte a hajmeresztő és elképesztő előadást. - Maga hüllő! Hiszen még azt sem tudja, melyik rendszerbe tartozik ez a gyönyörű kristály! Tűnjön el hamar a feledés homályába!... Halász Karcsi lehorgasztott fejjel bandukolt a helyére.Szívszorongva vártuk, melyikünk lesz a következő áldozat. - Istvánfi! Fellélegzettünk. 0 a mindenttudó jeles tanuló. Most is kivágta a rezet. Ugy fujt mindent, mint a parancsolat, A "kopaszbarát" rá sem figyelve járkált. Közben megállt a padsor szélén és maga elé nézett.Pont mellettem figyelte az előttem ülő két társamat, akik a pad alatt, elmerülve müveitek valami titokzatos dolgot. Nem láttam, mit csinálnak, csak annyit figyelhettem meg, hogy az egyiknek a jobbja, másiknak a balkeze nyúlt folyton egymás felé. Korányi tanár ur perceken át nézte őket mereven, mozdulatlanul, Istvánfi már régen befejezte nagy tudásra valló, de annál unalmasabb fejtegetését a feladott kérdésről és elhallgatott. Várta, kap-e ujabb kérdést, vagy^visszamehet-e a helyére, ahová mégis jobban húzta a szive, mint a tátla elé. Kinos volt a csend, A "kopaszbarát" csak állt, állt szótlanul és mereven, mint az élő tilalomfa. A légy zümmögését is meg lehetett volna hallani, A néma, halotti csendet végre egy nagyon halk hang zavarta meg. Nem hallrtta meg senkij csak mi néhányan, kik ott ültünk az események középpontjában. Az az egy hang egy szó, rövidke szó veit csupán. - Bank! Elhűlt bennem a vér. Ezt a -végzetes szót ugyanis az előttem ülő Kállay Tivi dörmögte a mellette ülő Zohár Jancsi felé. Behunytam a szemem, mert azt vártam, hogy a következő pillanatban lecsap a haragos istennyila Korányi tcimár ur személyében. Mennyi idő telt el, míg behunyt szemmel ültem, nem tudom,Nekem örökkévalóságnak tűnt fel. Aztán meghallottam a második hangot: - Fuccs! Ezt^is Kállay Tivi dörmögte. Félénken kinyitottam a szemem. Épen jókor,Most csapott le az istennyila! - Maga hüllő! - dörögte a "kopaszbarát". - Hogyan lehet tizennégyre bevágni és lapot kérni?!...Hiszen maga nem tud huszonegyezni!...Adj a ide azt a kártyát!. . . Leírhatatlan volt a megdöbbenés. Mi lesz most?...Te jó Isten!...Megbolondultak ezek, hogy vegytan óra alatt kártyáznak? Letagadni nem lehetett,hogy Kállay Tivi és Zohár Jancsi kártyáztak. Még pedig huszonegyeztek! Hogy miért ezt a gyönyörű "udvari" játékot választották, nem derült ki a továbbiak során sem.