Hetikiadás, 1933. január-december

1933-09-05 / 37 [1519]

/:"Pia fraus". Folytatás:/ ezt mondaná:, "Meglátod, nagyanyó, sikerülni fog!..." A^képről a tárlaton látott nő jutott az eszébe...Megijedt önmagától...Hát lehetséges, hogy egy könnyező szempár ilyen nagy hatással legyen őreá, aki már megette a kenyere javát?... - Nagyon haragszik rám? - kérdezte másnap a leány a mestert - Sehogy sem tudtam zöld ágra vergődni!...Senki sem akarja észrevenni a kis névtelen senkit! Ligethy döbbenten eszmélt a valóságra. - Hát maga festette azt a gyönyörűséget? - kiáltott fel - De miért kellett ehhez az én nevem? Tudja-e, hogy csalás, amit csinált? Ha feljelenteném, még le is csuknák érte!,.. A leány feje, telve bűntudattal, lecsuklott. Volt valami megható ebben az ijedt rémületben. -^Mi volt a célja tulaj donképen? - kezdte a fakgatást Ligethy újból, de most már valamivel engedékenyebben. - Azt akartam tudni, ér-e a munkám valamit?...Mert eddig láttatlanban csaknem valamennyi képemre rásütötték a "giccs" gyalázatos bélyegét... - Lehetetlen! - tamáskodott a művész. A leány arca hirtelen felragyogott. - Ugye, maga hisz a tehetségemben? Mi a véleménye a képemről? Tűrhető? - Tűrhető? - csodálkozott Ligethy - Hogy lehet valaki ilyen kishitű! Pompás, elragadó!...Azt hiszem, ezt már az első találkozásunkkor leolvashatta az arcomról Akkor talán meg tud nekem bocsátani! - kérlelte a leány reménykedve. - Ha rossz kép lett volna,semmiképen sem hagytam volna megtorlatlanul! De igy... - Nem is hinné, hogy most milyen büszkévé és boldoggá tett!... - Hát^eddig csak megvolnánk,de most kíváncsi vagyok,hogy

1 akar kimászni ebből a csávából? Mert, ugye, azzal tisztában van,hogy egy percig sem akarok továbbra is idegen tollakkal ékeskedni! - Mit kellene hát tennem? - Meg kell mondania az igazat. - Nagy botrány lenne belőle, - Volna még egy megoldás...Két betűt kellene hozzáírnia a nevemhez... A leány mélyen elpirult és elmosolyodott. - Hiszen az még nagyobb csalás lenne! - De csak kegyes csalás...Pia fraus...És az sem lenne sokáig, ha maga is ugy akarná!,., - De hiszen nem is ismer... - Elég, hogy láttam a képét!... - Csak egy kis szürke senki vagyok...Egyéb semmi... - Lehet...De nekem!... - Magának pedig kalandor,..szélhámos.., - Talán...De a múzsám is lehetne,., - án?!... - Maga... - Milyen nagylelkű! - Hát nagylelkűség tőlem,ha azt kivánora.hogy alkonyodni készülő életem napsugara legyen? Erre már nem tudott a leány, mit felelni. Kezecskéjét beleegyezően tette a mester csontos, nagy tenyerébe és ugy érezte, hogy a nagy boldogságtól elnedvesülő szeme előtt ködfátyolba borul most az ő egész kis világa... ...Huszonnégyórás kölcsönös tépelődés után két nap múlva már együtt etették a galambokat a legendás Szent Márk téren, Velencében... T-*-