Hetikiadás, 1932. január-december

1932-03-01 / 9 [1518]

A eredeti tárcája Irta: Sz.Torna Mária. Fickó beleharapott a kezembe.Nem sokat törődtem volna vele,ha nem viselke dett volna olyan különösen. Farkát "behúzta, furcsán nézett,az orra pedig forró volt.Minden jel azt mutatta, hogy beteg. El is vittem nyomban az állatorvoshoz Megnézte jobbrol-balról, a száját is kinyittatta velem.Fickó tűrte valahogy a torturát,csak egy egy kicsit vicsoritott a doktorra. - Na, nincs semmi nagyobb, baj, - jelentette ki megnyugtatásomra. - Ezen minden kölyökkutya átmegy. Eltart pár napig. Ilyenkor kissé ingerlékeny, ideges, nem eszik, de nem kell vele törődni.Hamarosan rendbe jön. Boldogan felsóhajtottam. - Már egészen oda voltunk miatta. Féltünk, hogy o is ugy jár,mint a macskánk, melyet megmérgeztek,.. - Miii?...Micsodaaa?i.. - kiáltott fel az állatorvos ijedten. - Hogy mondta? - Megmérgezték a szomszédok... - Mikor volt ez? - Most, három hete. Elmondatta velem az esetet és kimondta a szentenciát: - Dehogy is volt az megmérgezve! Veszett volt az istenadta! Elállt a szivverésem. - Most, hogy jobban nézem a kutyát, hát látom, hogy ezen is veszettség van kitörőben! - mondta. Kezemet összekulcsolva könyörögtem. - Ne ejtsen kétségbe!...Gondolja meg, amit mond!...Lehetséges volna, hogy egy veszett macska az ölemben feküdjék és nyugodtan viselkedjék, amig csak meg nem döglik? - DG mennyire lehetséges!...Volt rá eset, hogy a veszett kutya utolsó percéig reagált a gazdája simogatására.Sot tovább megyek. Nekem is volt egy kutyám, amelyik veszetten is csóválta a farkát, ha szóltam hozzá. - De egy macska!?... .Az is, ha elég intelligens. Nem mindegyik állat tör, zuz és rohan. Ezt leginkább csak a falusi kutyák teszik. Szörnyű csend következett. A vérem megfagyott az ereimben,ugy éreztem,hog: most elérkezett az utolsó órám. Valami különös, fojtogató rémület szorongatta a torkomat. A könny kibukott a szememből, jó magam pedig, mint egy élettelen rongy darab hullottam a közeli székbe. Végre mégis csak megszólaltam. - Biztos benne, hogy a kutya is veszett? - Egészen biztos vagyok. Ekkor feléje rúgott a kutyának, mire az rekedt, hörgő hangot adott. Ezer szerencse, hogy erősen tartottam, mert ezt a mozdulatot keményen szokta megtorol ni őkelme. He 11 ja? Ez a hörgő hang tipikus jele a veszettségnek. A hangszálai már megbénultak. - De miből gondolja, hogy a macska is veszett volt? - Habzott a szája. - Mérgezésnél is habzik. - Bizza csak rám! Egészen jól tudom,hogy mit beszélek!...De miért van ugy kétségbeesve emiatt? - Azon a napon, amikor a macska döglődött, a kutya közel ment hozzá. Összeverekedtek. Midnyájan közbeléptünk és kisebb-nagyobb karmolások árán tudtuk csak okét széjjelválasztani, Gondolja el, három héttel ezelőtt négyünket sebesített meg a veszett macska!...Ebbe^bele lehet örülni!... - Hát bizony felháborító, hogy intelligens emberek ennyire könnyelműen viselkednek. - Mondja hát, mit tegyünk? - Vigye haza a kutyáját, de aa ut közepén menjen, nehogy valakihez is hozzáérhessen.Otthon, az udvaron kösse ki rövid láncra és igy maradjon reggelig,amig eljövök. Akkor majd megmondom,mit kell tenni. - Es mi lesz velünk? - kérdeztem aggódva. - Ugye, most nekünk rögtön a Pasteur-intézetbe kell mennünk? Az állatorvos legyintett a kezével. - Most már úgyis mindegy!...Várják meg a reggelt, akkor majd intézkedem. - Gondolja, hogy elkéstünk a Pasteurrel? K • ' J