Hetikiadás, 1930. január-december

1930-02-18 / 7 [1516]

S Z 0 B J A . A eredeti tároáj a. Irta: Sz. Torna Mária. Kövy Tamás rosszalóan rázta a fejét. - Nincs egészen igaza, kegyelmes asszonyom! Higyje el, a szinésznők és táncosnők között is akad néha egészen derék, jólelkű no!... - Ugyan! .. .Még csak az kellene, hogy maga is a fiam'malmára hajtsa a vizet! - fortyant fel a kegyelmes asszony. - Eszem ágában sincs!... Csak valahogy nem tudok osztozkodni a véleményében. • • • - Nem csoda!...Hiszen maga is férfi!...Magának is imponálnak ezek a csillogó kis szörnyetegek... ••' -Az én koromban?... Engem most már nem izgat senki és semmi...Én már csak az emlékeimnek élek. • • • Tamás szeme szomorú fényben csillogott. A kegyelmes asszony tovább kötődött vele: - Hallja Tamás, a közmondás azt tartja, hogy öreg ember nem vén ember!... - Tudom! Sőt azt is mondják, hogy a vén kecske is megnyalja a sót!...De"" ez nem vonatkozik én rám! ' ' ' ' - Hiszen maga még nem is öreg!... - Lehet. De nekem az emlékeim olyan kedvesek, hogy nem tudnám okét felese rélni a valóságért. - Tudja mit? .: .Meséljen el valamit az emlékeiből! .. .Ha hallgatom, talán meglágyul az én kemény szivem is...Talán elnézőbb leszek'a fiamhoz, ehhez az éretlen, makacs gyerekhez!... Tamásnak nem kellett sokáig kutatnia emlékei gazdag tárházában. Rövidesen megnyitotta szivének zsilipjeit. - Fiatalabb éveimben a szentpétervári követségen voltam beosztva. - kezd-fe - Meglehetősen vidám és könnyelmű életet folytattam. Állandó látogatója^voltam az éjszakai világnak. Mindenféle szórakozásból alaposan kivettem a részemet...Az egyik mulatónak •akkoriban nagy szenzációja volt. Ott lépett fel estén ként Oroszország két dédelgetett kedvence, a táncoló csoda pár...Olyan csodálatosan, olyan boszorkányos ügyességgel táncoltak, hogy az emberek szeme^szája tátva maradt... A mulató tulajdonosához régi barátság fűzött. Látta nagy érdeklődésemet, bemutatott a két artistának...Szonja kedves, örökké mosolygó, jókedvű teremtés volt, Fedor, a partnere'ellenben annál komolyabb.^Keveset^beszélt. Olyan érzést keltett az emberben, mintha nagy bánat^nyomná a lelkét... Mosolyogni csak a szinpadon láttam, ott egészen más emberré lett. Csupa tűz, ' a szeme ragyogott, látszott rajta, 'hogy amit csinál, azt valami földöntúli rajongással csinálja. Meg is kérdeztem egyszer Szonjától: - Mondja, kis Szonja, nem szerelmes magába Fedor? Kinevetett. - He beszéljen bolondságokat!... Szeretjük egymást, mint jó testvérek... Vigyáz rám, mint a húgára és becéz.".'.'De szerelem?... - 'lemondóan legyintett' a kezével. ' ' ' Naponta találkoztunk Szonjával...Ismeretségünk meleg barátsággá fejlődött ...Egy szép napon megkértem a kezét;. .'Igent mondott s én voltam a földkerekség legboldogabb halandója... Fedorral csak aste találkoztunk, közvetlenül az előadás előtt...Szonja nagy boldogan újságolta neki eljegyzésünket. Fedor gratulált, aztán 1 elsietett öltőzködni. Az nap este felejthetetlen előadásban volt részünk. Fedor annyi tűzzel és olyan boszorkányos gyorsasággal táncolt, hogy Szonja "csak nagy ero'feszitéssei tudott vele lépést tartani...Mikor látta, hogy Szonja már közel volt az összeroskadáshoz, mint valami kis pelyhet kapta fel s karjával magához szőritva forgott vele tüneményes sebességgel... A közönség alig birt magával, tomboltva tapsolt. Én inkább féltő aggodalommal néztem Szonját, aki félig ájultan pihegett Fedor karjaiban... COi