Hetikiadás, 1930. január-december

1930-05-06 / 18 [1516]

A .....eredeti tárcája. •• • Irta: Sz. Torna Mária. A-bálterem egyik elhagyott zugában csendesen beszélgetett a^etrezselymet áruló leány és a jobb erzésü ferfiu. A fiu egész este fájó részvéttel figyelte a leány mostoha elhagyatottságát és egy negyed órája végleg lovagjául szegődött. - Mondja, 'igazán szereti a barátnőjét? - kérdezte a fiatal ember. -.Miért kérdi?.. .Hiszen; csak természetes, hogy szeretem! - Ö is szereti'magát? - 'faggatta tovább a'férfi. - Azt hiszem. - felelte most már bizonytalanabbul a íeány. - De miért kérdi? - kíváncsiskodott újból. J Okom van rá! - Titok? - Nem épen!... Mindketten elgondolkodva néztek maguk elé. A férfi törte meg legelébb a csendet * - Engedje meg, hogy kételkedjem a barátnője érzelmeiben.^Ahogy magát az imént felfedeztem, valami a szivembe nyillálott. Szomorú, fájó dolog lehet egy ilyen feltűnően csinos leány barátnőjének lenni. Ne haragudjék az őszinteségemért, kedves, de maga egész este petrezselymet árult...Jött, ment,^beszélgetett; Iparkodott közömbösnek látszani, elbujt az^ismerős mamák közé... Figyeltem magát és a lelkébe láttam...Láttam a keserűséget végigsuhanni az ' ' arcán, amint a barátnőjére és annak'táborára nézett. Fájt, ugye, az a hallatlan önzés, amit a barátnőjénél tapasztalt?...Neki eszébe sem jutott, hogy maga is a világon van és illenék legalább felváltva, egyik lovagját'maga mellé rendelni... A leány zavarba jött. Nagyon bájos volt igy, ezzel a halavány pirral az arcán. A férfi kedvtelve nézegette, gyönyörködött abban az ijedt zavarban, amely'a leány egész lényéről tükröződött. - Nincs igaza! A hiba bennem van...Nem szeretek táncolni!...Ezt mindenki tudja rólam

4 ezért nem is igen kérnek fel. Én inkább csak mint "gárde szerepel lek itt. ' ' - Milyen megható, hogy még hazudik is, hogy mentegesse barátnője eljárását. . .Lehetetlen, hogy ne szeressen táncolni maga, aki ugy tud^tangózni

t hogy az már szinte nem is természetes.,.Nem!...Nem...Ügyesebb mentséget kérek, de én azt hiszem/hogy nem fog olyat'találni,' amivel engem meggyőzhetne... ' Szegény, 'megkínzott leányka szemébe kiült a könny. Küzdött a fejére zúduló érvek'áradatával. - Miért bántja a barátnőmet? - suttogta. - Mert önző!...Mert szivtelen!...Mert szép!...- pattant fel a fiu indulatosan. - Oh, hogy'gyűlölöm a szép "embereket!..;'' - Hiszen'maga sem csúnya!... - Be szép sem vagyok, akárcsak magácska, kedves!...Ez lényeges különbség. Most azonban nem rólunk van szó! - Tudom, a barátnőmről. Téved azonban, ha azt hiszi, hogy ez a téma kedves nekem; Sohasem szerettem, ha jelenlétemben szidtak valakit.Akit pedig szeretek, azt nem is engedem, hogy bántsák!... - Nem érdeéli meg, hogy védje!' '"' - Mcst csak az a fontos, hogy szeressem!... - Nem fogom engedni, hogy szeresse!... - Mi jogon tilthatja meg, ezt nekem?!' ' ' - Engedje meg, hogy erről később nyilatkozzam.- Mondja meg őszintén,' mi baja van a barátnőmmel? Hiszen maga is az udvarlói közé tartozott!.<.Már annyira voltak, hogy arról beszéltünk, hogy feleségül megy magához. ' ' (} - Ki mondta ezt?...0? - Behogy is c, mi 'beszéltünk róla! - Csak nem képzelte, hogy őt feleségül veszem?...Nem kedvesem, én csak magamnak fogok nősülni, ha egyáltalán rászánom magam; 'A maga barátnője el sem tudna lenni az udvarlók légiója nélkül... - Nem értem akkor az egészet! Miért'volt hát akkor mindig a közelünkben? - Figyeltem valakit, akit kiszemeltem magamnak. . - Kit?...Hiszen senki más nem volt a társaságunkban!... - Mily-szerény! .. .Hát maga™ .. senki!? ... ' ' - Én?.. .Ugyan, ne 'tréfáljon!' ' ' ' ' » j. - Ha tudná, hogy mily halálosan komoly vagyok most! - Még csak-az hiányzik, hogy most udvarojon nekem!