Hetikiadás, 1929. január-december

1929-12-24 / 51 [1515]

L e t i k i a d á 3, Któekctó 51. az.1929.deoember £4. 3. oldal. Az élet apró regénykéi* Irta: Sz.Torna Mária < Nagy társaság volt együtt,amelyan kis béfctyu-zsúr-féle,mert hogy mindenik magával hozta az elemózsiáját.Csupa szerény viszonyok között élő hivaV In ok família. Szombat estéjén mindig más-más családnál jöttek össze,eltölteni pár vidám órácskát,már amennyire vidám tud lenni az ember,ebben a gyönyörfukar,örömtelen világban. Mo3t épen a kályha körül ülnek,egy kedve3 meghitt sarokban s arról beszélgetnek, hogy a sors héha milyen tréfás kedvében van. -Tudjátok mit,- mondotta az egyik negyven év körüli férfi,- - mindenikünk meséljen el egy történetet,ami vele történt,vagy aminek szemtanuja volt,ami megkapta a le.,két,vagy könnyeket csalt a szemébe.. *Én mindjárt kezdem is... "-Halottunk volt, egy rokon,akinek nálunk kialudt hirtelen az élete világa. • A halál orozva,ti tokban csapott le raja,ezzel megzavarva,kihozva berniünket is a megszokott kerékvágásból. Mindnyájan rendkivül izgatott,deprimált hangulatban voltatok. Lemcsak a nők,de mi férfiak is féltünk kissé, Nem csoda...ájsztka volt s a halál lehelletét éreztük még valamennyien. Alvásról persze szó sem volt. Az ebédlőben virrasztottunk szótlan csöndességben. Csak én,mint a família Íródeákja, dolgo ztam. írtam a sürgönyöket és elmeket,hogy kinek kell majd pértécédulát küldenünk. Az óra áoen éjfélt ütöt t.. .Ebben-a. pillanatban - valószínűleg üzemzavar miatt - kialudt a világítás és a halottas-szoba ajtaján döngatés hallatszott. "-Bumm! "-Tizenkét óra!...A szellemek órája... Szörnyű pillanatok...Senki sem mert megmozdulni... Senkinek nem jött ki hang a torkán... "-Bumm!...Bumm! - egyre erősebben hallatszott a döngetés... "-Uram Jézus segits meg! ...-imádkoztam magamban s éreztem,mint válik ketté az ujjnyi vastagságú tollszár az összeszorított markomban. Végre anyánk,ami drága jó,hős anyánk, világosságot kerített s egymaga benyitott a halotthoz,de ebben a percben újra sötétség lett, zuhanást h-a 11 o t tunk, anyánk vágódott ol.De a következő kifakadása,mázsanyi súlyt vett le a megdermedt lelkűnkről: "-Fránya vigye el a kutyátokat,hát nem feldöntött ez a rusnya dög!... "-Ijedtségünk ezzel végkép elmúlott,nem csoda,hogy a kutyáról megfeledkeztünk,hiszen annyira meg voltunk zavarodva,hogy azt sem tudtuk,hogy fiuk, vagy lányok vagyunk-o?.. .Mikor újra égett már a villany s anyánk végignézett rajtunk; keserűen elmosolyodott s ezt mondta: "-Ugy látszik gyáva nyulakat szült nuöia párduca!... Megkönnyebbülten fellélegzett a drámai fordulatot várt,szintén megdermedt társaság. A következő mesélő ^gy kövér,mosolygó kis asszonyka volt. "-Egyik este hatalmas varangyos béka tévedt az udvarunkba.Gonosz cicánk mindenféle fajta állatt \1 szivosen kikezd,nekiesett hát a szokatlan jövevénynek is,alaposan elrakta, Mikor nénémmel rátaláltunk szegény békára,rémes állapotban volt. Egy helyben fetrengett,mert a lábai már hiányzottak. Mi ketten,ácző,melegszívű lények,nem tudtuk nézni gyötrődését.Elhatároztuk,hogy a békát kivégezzük, hogy végét vessük rettenetes kínlódásának.Könnyebb volt azonban ezt elhatározni, mint végrehajtani,hiszen mi még soha semmilyen állatot nem bántottunk.Hosszas lelki tusa után abban állapodtunk meg,hogy néném rádob egy követ s ón hirtelen egy pillanatra ráállok. A nekünk annyira borzalmas torturán végre keresztül estünk. Megnyugodva - igaz, hogy falfehérré változva - nyugvóra tér tünk .Reggelre már el is felejtettük a békát,nyugodtan kézimunkazgattunk az udvaron.Egyszeírre csak néném felsikolt: "-Rettenetes!... "-Mi bajod van? - kérdeztem ijedten* "-A béka!... Nézd,még mindig él!... "-Iszonyú!,..kiáltottam és is rémülten. "-Most már nem mertünk hozzányúlni,inkább egy embert fogadtunk,aki aztán kéjes örömmel végérvényesen agyonosapta a szegény békát,amelynek mi csupa jó 3zándékból ugy megsokszoroztuk szenvesését..," Az elbeszélés végeztével jóizüen felkacagtak és megéljenezték a jószivü kis asszonykét, /Folyt.köv./