Hetikiadás, 1929. január-december
1929-12-17 / 50 [1515]
H etik i a d á 3 . V»AAlrt«> Lt,V LLIAK " A két vén cs eléd'. 1 első folyt.' tása. , Kszekció rátván-a zesmérehuzta a fekete darutollas kapapot. Szürke szeme eleinte a csizmája orrán révedezett, majd odatévedt a kútágas végén szerelmeskedő galambokra. Imre uj oigaretáát sodort; rágyújtott. Összeért a válluk. Fejül felett gomolygott a kékes, szürke dohányfüst. Az égen megrepedt a felhő ás bátortalan napsugár cirógatta körül a két hallgató vén cselédet. Imre törte meg a csendet. - Autó... Szemük még mindig a kutágason pihent, de a lelkük már itt botorkált ebben a keserves világban, melynek annyira megváltozott az arculata, hogy riadtan menekültek vissza abba a múltba, amikor még kackiásan kunkoro-_ dott a bajuszuk és a bakról mindig a legszebb fehérnépre csapódott le ° tekintetük. Akkor még n galamok is másképen csókolództak ott a kutágason... - Autó - ismételte István. Imre rábólintott. Azután hallgattak. - Hogyan ülsz be to a zsinóros mentében, karddal az autóba? Karddal, csákóvá 1?. .. A hajdú megrázkódott. Ijedten futtatta végig szómét zsinóros attiláján. István észrevette, hogy elevenére tapintott. Varjuszárny bajusza megrándult. Ravaszkásan vágott a sz&va. - Aztán kit sarkpntyuzól? ... Imre hajdú válla felszaladt a füléig. Nagy időbe telt, mire megszólalt. - Azt tartom, fecskefarkos kabátot húznak rám... A kocsis valami megvetés féle szánalommal nézte végig, .-' - Aztán hagynád?]... A szerelmeskedő galambok tapsoló szárcsattogással repültek fel a .. kutágasról. Mind a kotten od-figyeltek. És ezalatt Imre is összeszedhette gondol' tait. - Engem már csak ebben r. gúnyában temetnek el. Ezt tudom. Hogyha a méltóságos gróf kisasszony mást akarna, még mindig bizom az öreg méltóságos ur ókban. István talán megbánta,, hogy az előbb olyan keményen beszólt, mert most bizalm r sabbr f fordította a szót. - Te Imre? - Emlékezel-e még, hogyan hoztuk el az öreg méltóságég asszonyt • kishódosi kastélyból? A hajdú megkönnyebbülten sóhajtott. - Emlékezem István. Akkor is ilyen lágyaaodó idő volt, Az uj kék hintóbr , 'tudod, most •- tisztfc-rtóuréké, akkor fogtál be először, Azt is tudom, hogy négy világos pajed volt. Akár csak a táltosok. Csülökig vágták a sárt, mégis repültünk. Tele voritunk fehér rózsával. Még a kardom szijjara is kötött ? kishódosi szobalány. Tudod, az a pirosarcú, bogársaemü, aki - Hiába legyeskedtél Pajtás - mosolygott István - á kertész kötötte be a fejét. - Az. De én sem panas zkodhatom az én asszonyomra. - Igazságod van. Jóravaló fehérnép. Az, Elgondolkodtak. Imre uj cigarettát sodort, de a parázsló gyújtó még nem hamvadt el a kezében, amikor eléjük toppant a tiszttartó. Tisztoségtudóan felálltak. - ^ hintószinben helyet kell csinálni. Még ma este meghozzák az autót, mely ott fog állni. - Igenis, megértettem - dörmögte István, akinek kifutott a vár a fejéből. A tiszttartó már régen eltűnt a kastály parkjának fái között, amiko i a kát vén cseléd szinte leroskadt padra. A szürkés ági takaró is összehúzódott és hűvös szellő csapott át a major istállói és házai között. - Jól hallottam - mormogta Imre inkább a maga megnyugtatására, mint István vigasztalására, .azután megoldódott a nyelve. - Mit csinálnak itt az autóval? Hat kilóméter a köves utig. Mult korában a megyegyűlésen is megakadtak az autók. A sárhányójuk túrta a sárt. István kialudt pipáját szotyogtatta. - A füzesi uraság autóját bivallyal húzatták haza. - Szeretném látni azt a masinát - kapta fel a fejét István - amelyik a kastélytól a templomig lépést tud tartani az én négyesemmel. - most! A hajdú rábólintott, folyt.köv. . ,
