Hetikiadás, 1929. január-december

1929-12-17 / 50 [1515]

"•n. ggr ven cse.iea'ai.i, IOJL.VTÍ , - No majd meglátjuk! *«ekció -Valahogyan csak lesz pajtás - véledett Imre és megindult a kastély felé. Még napszálfta előtt berobogott a nagy fekete autó és megállt a hintószin előtt. Csodájára összefutott a major apraja-nagyja. - Ilyen átkozott rossz utat még nem láttam* - csóválta a fejét a soffőr. - * falu alatt csaknem bentmaradtam a sárban. István megmutatta, hol lesz az autó helye s azután, mintha semmisem történt volna, végezte a dolgát a lovak körül. Csak a lelke háborgott örökösen. Délben-este alig tudta hazacsalni a felesége, meg a leánya, de otthon sem nyúlt az ételhez. Szavát napokig sem hallották. Hanem ugy estefelé, amikor egyedül maradt az istállóban,sorra babusgatta, cirógatta az okos jószágokat. - Ebek harmincadjára korülünk valamennyien - suttogta az aprófülü ostorhegyesnek,, - Vége a szép napoknak. Itt a masina. «utón parádézik ezután a gazdám, mi meg még megérjük, hogy kimggyünk szántani, vagy vizethordani e szántógép után. Ott is, Itt is masina.... Lepke, te húzod majd a zörgő igáskocsit... Feltöri szdgyedet a durva hám... Lepke,.. Nagy István parádécskocsis szeméből kicsordult a könny , végig gördült barna arcán és elveszett bozontos, deres bajuszában. - Lepke... Félkézzel átölelte karcsú nyakát és az okos állat megérezte nagy-nagy bánatát, mert ideges, puha száját odadörzsölte ahhoz a másik becsületes kérges kézhoz, amely ott remegett a süvegfén. Csigalassúsággal ballagott az idő. Ötödik napja szakadt álh ndóan a tavaszaső. A soffőr, aki igen jóravaló embernek látszott, egyre panaszkodott, hogy még rosszabb lesz az ut. - Csúful járok az autóval - mondogatta Istvánnak, aki csak ugy befelé érzett valami csiklandozót, de kifelé a világért som árulta el. Gyönyörű tavaszi reggel köszöntött be az esküvő napjára. Elsőnek a vőlegény - gróf érkezett gyalog, nyakig sárosan. Az autója elakadt, a szőlők alatt. Délre összeverődött vagy husz .hatalmas gépkocái. Még a gyerekek is segítettek a sofföröknek sarat kaparni, mosóvizet hordani. A. kastálytorony kis harangját még nem konditották meg urangyalár a,amikor Imre hajdú az udvar tócsáit óvatosam, kerülgetve odaballagott a hintószinhoz. - Álljanak elő az autók - mondta a fáradt soffőröknek. Lett is nemsokára olyan berregés, pufogás és füst a majorban, hogy a galambok riadtan felrepültek ás a kutyák szűkölve elbújtak. A kertészek is ugyancsak kitettek magukért. Jutott virág még a küllőkre is. A nép bámészkodó sokasága ellepte a kastély környékét. Senki som vette észre, amikor István kitárta a szína: ajtaját és kihúzta a hintót. Csodák tos képen az is ;ele volt virággal... Kivezette a ragyogóan tiszta lovakat ós befogott. Felugrott a bakra és odaállt az utols ő - az uj autó mögé. Lepke ugyan igen idegeskedett, horkolt is,mert a bbnzinfüst az orrába csapódott, de moccanni sem mert, mert az öreg parádéskocsis vasmarokkal fogta a gyeplöt. Imre najdu sorra felsegítette a násznépet az autókra, melyek berregve kanyarodtak ki az útra. . István kiegyenesedett a bakon, amint a hosszú kocsisor meglassudását látta és a szeme körül huncutkás mosolygás játszadozott a s zárka lábak között. Utoljára jelent meg a . ' teraszon a gyönyörűséges monyasszony, a násznagy és- a

z öreg grófék, A grófkisasszony fellibent a puha, mély autó-ülésbe. A násznagy mellé. Imre azt hitte, hogy most az öreg méltóságos asszony következik, de csai lódott. Az öreg pár ugy megállt a terasz felső lépcsőjén, mintha gyökeret vert volna e lábuk. A gróf elérzékenyülve köhintett, a méltóságos grófné pedig konya nyező szeméhez emelte parányi selyem keszkenőjét. Imre hajdú ugy kiegyenesedett előttük, mint a gyertyaszál és félszemével lopva odavágott István felé. - Parancsoljon - szólalt meg a násznagy, de az öreg grófné csak rázta 3 fejét. -Én négyesen mentem az esküvőmre, a leányoméra is ugy akarok -mondotta csendesen.Az autó nagyot mordult és megindult. Istvánnak az arcába futott a vér. Odaállt a lépcső elé. Az öreg méltóságos asszonyból fojtott zokogással buggyant ki 3 régi emlék* - Emlékszik még István? ... /folyt.köv./ kk^