Hetikiadás, 1929. január-december
1929-12-17 / 50 [1515]
i r^-TgmLai^éza. /Kará«a«nyi «mái*»a # / - Mit csinálsz István? - Készülődök - válaszolt az öreg parádéskocsis. Nagyobb nyomaték kedvéért még a pipát is kivette szájából ás az istálló •ablakába állitotta. Imre leült a fal mellett, szomorkodó, bic ,egő lábu lócára és maga faragta sárga szelencéjéből cigarettát pödörgetett. - Én markosak e mellett maradok. A méltóságos grófné nem állja a pipaszagot. Olyan akurátos az orra, hogy fél nap múlva is megérzi. - Pedig valamikor nem volt olyan válogatós - vetette oda a parádéskocsis és az eaüstcsattos francia nágyss szárat festegette olyan odaadással, mintha attól függene a világ sor?,. - Az már igaz - bólintott a hajdú.- Valamikor . . . Tarkójára lökte a kalpjat, sóhajtott, nagyot fujt •-. cigaretta füstből. A lovak unottan ropogtatták a szénát. A major udvaráról be-be hallatszott a cselédgyerekek játékos kiabálása. Az itatókut vályúja alatt a tisztjartóék kacsái turkáltak a zavaros vizben. Az akácfák ág-in k végén pattanásig feszültek a bimbók pedig a kastély fenyőfáinak árnyékában még ott fehérlett a kései hó. i» két öreg cseléd beletemetkezett a gondolat", ih-^. Osak -a fölös szó buggy°nt ki a hajdú száján. - Tav° szodik . . . István csak fényesítette a hajtó szárat. Talán nem is hallotta iz_ öreg cimbora bőbeszédűséget, akin pedig igen meglátszott, hogy nyomja valami a lelkét, de nem tudja, hogyan szabaduljon meg tőle.Nagyot szitt a cigarettából, -zután s fü sttel fújta le a hamuját. Fészkelődött. A pad béna lába nyikorgott alatta. Hasztalan. István cs.ak nem vetette rá a szemét. Bűre már-már azon tépelődött, hogy hozzáilő komolysággal feláll és felballag a kastélyba, amikor István váratlanul megszólalt. - Még egy hét .. . A hajdú kapott a szón, mint csuka a csalétekén. Eldobta a körmére égett cigaretta-csutakot. - Az. Éppen mához egy hétre,.. Meghullámzo tt a melle, már torkában volt a nemezen megindult áradat, amikor István befordult az ajtón és szénát vetett a lovak elé.Sorra cirógatta mind a négyet, ezután levette az ablakból a pipát, akkurátosan tömögette és oda telepedett a hajdú mellé. Most már egyedül fújta .a füstöt és gyönyörködve nézte -z ágasfán r-gyogó négyes gyeplőt. Imre ismét nekifohászkodott. - Mondád egy hét múlva... István bólintott. Imre közelebb húzódott hozzá, Lopva körülnézett. - Te István, mondénok neked valamit... - Meghallgatom, Imre"biztatta a másik. A hajdú még mindig feszengett. Becsületes lelkében olyan nagy vihar dult, hogy más közönség emberfiánál az arcára is kiült volna a nyoma. , de rajta alig látszott. Legfeljebb, ha a hangja lett bátortalanabb. - Talán már két hete is elmúlt, amikor déli asztalszedés közben megütötte a fülemet a méltóságos gróf ur szava. Azt mondta: Esküvő elött itt lesz az autó. .. Istvánnak megrándult a keze, de mivel Imre fürkésző tekintetét az arcán érezte, ugy tett, miuth" a pipa tüzes kupakja égette volna meg. A száját pedig ugy összeszorította, hogy megroppant a szár végén a csutora. Imre jóidéig némán meredt hűséges kenyerespajtására, majd ugy megesett r;;jta a szive, hogy vigasztalni kezdte. - Az is lehetséges ám István, hogy nem jól értettem. Mert az ifjú gróf ur franciául beszélt u menyasszonyával. Mondom, lehetséges.... Elhallgatott. Elszégyenlette magát. Eddig a kastélyban ugy beszéltek előtte, mintha ott sem lett volna. Az öreg gróf mondotta is a járatlanabb vendégeknek, hogy ne fegrzélyezzék magukat, mert Imre olyan, mind a sir. A vén^hajdu 40 esztendő alatt sohasem kottyantotta el magát és most volt az első eset, hogy nem állt meg benne a szó. Restelte is szörnyűségesen, hpgy belső cseléd létére igy eljárt a szája, dohát az a titok annyira nyomta a lelkét, hogy ki kellett vetni belőle. Már is érezte, hogy megkönnyebült. folytoköVo \ , \ r"
