Hetikiadás, 1928. augusztus-december

1928-12-24 / 52 [1514]

3» oldal. /1919.1.folyt./ - Hát minden elveszett ? - igy az öregebbik. - El!apám. Hétfő estétől ropogtak a puskák,kattogtak a géppuskák,üvöltöttek az,ágyuk. Háromszázan voltunk négy oláhezred ellen! Mégis álltuk. Még előre is mentünk. Ismeri, a Söverjesre. Az oláh elhallgatott .Beástuk magunkat. Tegnap napszálltakor. Az embereink fele elesett. Alig van sebesülj 3tlen is.Kézigránátot kértem.Az őrnagy viss zaüzent.Kincs , elfogyott. Nem baj ,mondták a honvédé ink, van szuronyunlc, puskatusunk. Hajnalban támadott a bocskoros. Visszavertük. De a tüzéreink már nem tudtak lőni. Délben megkezdtük a visszavonulást. A Kraszna partján nagyváradi vörösök állták utunkat .Szétvertük a gyülevész né.>et. Csak ugy szuronnyal. Tamásiba huzódtuuk éjszakára.Hajnali négy óráig eltávozást kaptam az őrnagy úrtól... Elhallgatott. A kandalóban megroppant a kemény tölgyfahasáb... Az asezony hozta a hirtelen vacsorát. Ákos farkas étvággyal evett. Az apja felállt; - Megnézem a lovadat. Iklódy Gáspárné könnybe lábadt szemmel figyelte a fiát. - Ha a kommunistákkal összeférnénk,nem volna semmi baj. Pesten félnek tőlünk.Nem adnak lőszert,mert a székelyek hallani sem akarnak a népbolonditokról, - Meddig maradsz fiam? - sirdogélt az anyja. - Három órakor indulok Tamásiba az ezredemhez. - Jézus Máriám! Akkor az útra is kell valami. Az ajtóban találkozott az urával. - Gergő' már megcsu.tákolta a lovat. Jóizüen eszik. Háromra kifújja magát. Nem viszed el a Babát? Az mégis jobb.pihentebb. - Ahogy édes apám akarja, -"ekem mindegy. De talán kár azért a szép csikóért. «g» - Hátha itthon hagyod,mi sors vár rá? Elviszik az oláhok... A gyerek evett. Hajladozás közben megcsillant a nyakán az arany csillag. - Három éjszak- nem hunytam le a szememet.Majdnem leragad. Félretolta a tányért.Ráborult az asztalra.Elaludt .#klódy Gáspár óvatosan hátradőlt a széken. Nézte a fiát. A konyhából behallatszott a zaj. - Pogácsát süt az anyja - gondoltad-pogácsát, a vándortarisznyák állandó kincsét,mely hűségesen elkiséri az utast messze földre, úttalan utakra.Idegen országba... Pogácsát,melyen megérzi az anyai kéz szeretetét.Pogácsát,mely emlék hazulr°l a szülői házból... Összeszorult a szive. A szeme elfátyolosodott. - Bujdosó... Itt kell hagynia azt a házat,hol az első tipegő lépéseket lépte,hol az első szót kigügyögte összecsucsoritott szája, ahol minden virág neki nyilott,minden sziv érte dobogott. Elmegy... Talán sohasem láthat jajért végén a fűzfákat,mely alatt az ősei pihennek. A büszke.kemény derekü Iklódyak.., Elmegy... Földönfutó lesz az utolsó Iklódy!-... És miért?! Kik űzik el? Azok a rongyok!... Hegroppant alatta a szék.A gyerek egészséges karja lec^iszott az ülébe.Nem ébredt fel, csak suttogott valamit. A kapuban fájdalmasan felvonatott az öreg komondor... A felesége jött be. Lassan falábú j j he gyen. Odaállt melléje. Nézték a gyereket.És megeredt a könnyük. Három órakor felkeltették. Megcsókolták és azó nélkül elváltak.le le volt a lelkük,de az érzés nem tudott kibuggyanni az ajkukon. Elnyomta a fájdalom^keserüség. A gyerek felült a L-ra,Babára,melynek egész Szilágyságban nem akadt párja. Aztán eltűnt a havas,esős éjszakában. Sokáig hallgatóztak. A ló dobogása elveszett a felázott útban.A gyötrelmes órák nehezen multak. Ott virradtak meg a kandalló előtt.Nem beszéltek. Minek? Az igazi fájdalomnak nincsenek szavai... -Hol a hadnagy?! Hol a gazdád?! AZ éjjel itt aludt! Ne tagadd kutya. Látták. Mondimeg,mert kitépem a nyelvedet. Itt kell lenni annak a székely hadnagynak!! /Folyt.köv./ /i U