Hetikiadás, 1928. január-július

1928-02-28 / 9 [1513]

Azt szokták mondani,hogy a magyar nemzet politikus nemzet. És tényleg szinte minden magyar ember született politikus. De ez «sak a belpolitika szempontjából van igy.Mert külpolitika tekintetében bizony tájékozatlanság uralkodik a magyar közönség körében. Pedig ez nagy hiba ,mert bármenynyire is különbözünk is a belpolitika terén,kifelé egységes frontot kell alkotnunk s a kormány is csak akkor folytathat eredményes külpolitikát,ha itthon kialakult közvélemény áll mögötte,amelyre külpolitikai tárgyalása menetén mint hatalmi faktorra mutathat rá,mint olyan fedezetre,amely külpolitikai állásfogr lalásának hatást és tekintélyt biztosit. Nem mindig volt meg ez az érdeklődéshiány.Történelmünk korábbi századaiban a magyarság élénk résztvett a külpolitikai kérdések irányításában , legalább is számbavehetőleg befolyt a^ok alakulásárs. Az Árpádház! és az .Anjou-királyok alatt, valamint a Hunyady-dinasztia idejében Magyarország számottevő külpolitikai tényező volt. A magyar király udvarában sürün megfordultak a külföld követei,a magyar király követei pedig a külföldi udvaroknál tekintélyt és befolyást élveztek. Kereskedelmi szempontból különös jelentőségű volt az a befolyás,amelyet a középkorban a kereskedelem főempóriumában,Velencében gyakoroltunk .Hello s Mátyás király idejében fénypontját érte el a magyar befolyás a nemzetközi politika alakulására. Igen jelentős diplomáciai összeköttetésekkel rendelkeztek Erdély önnállósága idejében az erdélyi fejedelmek is. A magyarságnak a külpolitikában való eljelentéktelenedése a Habsburg-ház uralmával kapcsolatos. A Habsburgok ugyanis több ország urai voltak,székhelyük Bécsben volt,uralmuk egyéb területeire nagyobb súlyt-helyeztek mint Magyarországra és igy történt,hogy noha a Haosburgok a nemzetközi politikában mindenkor jelentékeny tényezők voltak a magyarságnak,mint ilyennek külpolitikai befolyása a Habsburg-korszakban mind összébb szorult és önnálló magyar nemzeti külpolitikáról ezekben az időkben szó sem lehetett. A Habsburgokat mindenkor birodalmi szempontok vezették ©s a dinasztikus tekinteteken kivül német és később osztrák érdekek voltak irányadók külpolitikájuk intézésénél. ,•• / Közbe jött az 1848.-ik évi reformkorszak,amely megteremtette a független parlamentár/Lis magyar kormányt,amelynek egyik minisztere az fffels^ge személye körüli miniszter-a külügyekre is törvényes befolyást nyert. Ezt á rövid epizódot az osztrák önkényuralom követte,amelynek ideje alatt Magya.i#rszág .-nemhogy a külügyekre folyhatott volna be, de belkormányzati önnálló 3

%i?át is elvesztette, Teljes rendszerváltozást jelentett áz 18*7.-ik évi kiegyezés,mely az 6sztrák-magyar Monarchia külügyeit a két állam közös ügyének Ay'ilvánitotta és azok intézésére a két államnak paritásos befolyást biztosított. Ez a^paritás,ez az egyenlőség azonban a gyakorlatban csak fogyatékosan érvénye sül/t, mert a közös uralkodó székhelye továbbrais Bécs maradt,ott volt az udvar,ott/székeltek a külföldi követek,onnan intézték gyakorlatilag a külügyeket, ame ivekre az osztrák szellem továbbra is döntő módon nyomta rá a maga bélyegét . .'Iga z ugyan, hogy egyes magyar államférfiak irányadó befolyást gyakoroltak a külügyekre,hiszen a legnagyobb közös külügyminiszter is magyar államférfiú volt,ia.gróf Audrássy Gyula s igaz az is,hogy a magyar miniszterelnök a külügyekre állandó legális befolyással birt, a magyar országgyűlés pedig a delegáció utján a külügyi költségvetés megállapításában paritásos hatalommal rene delkezett. Mindez azonban nem gyöngitette meg Ausztria túlnyomó befolyását a külügyek intézésére és alig változtatott a külügyek iránt való azon az érdeklődé shianyorí, amelyhez a magyar közönség századokon keresztül hozzászokott. S jött a nagy tragédia és azzal kapcsolatosan hozzájutottunk szomorú függetlenségünkhöz,amellyel a külügyi önrendelkezés is vele$ jar. Némileg ugy jártunk,mint az az usz/n) nem tudó,akit hirtelen vizbe dobnak es úsznia kell. Nekünk is marói-holnapra kellett beleszoknunk külügyeink önnálló intézésibe. /Folyt.köv./