Hetikiadás, 1928. január-július
1928-04-03 / 14 [1513]
Várakozók. Kszekció Irtar lgmándy Géza .. A Göncöl szekerének rúdja már akkorát fordult az égen,mintha le akarna szaladni a földre. Apró kerekeit pislogva remegtek,dideregtek, pedig a Pruth lankás partján meleg nyári szellő ringatta meg a haragoszöld sást. -Itt sem maradhatunk meg sokáig - törte meg a csendet az i-reg Mike,amikor a távozó vadludak hangos zsivaja elült az Stelköz végellátlatatlan pusztaságán. A többiek rábólintottak. AZ Öreg száraz agot dobott a tűzre.A rözsébe belekapott a lang. Pernyepillangók csapódtak fel a magasba, A szúnyogok zümmögve duruzsoló hada riadtan menekült a viz fölé* A tüznyelvek körülnyaldosták a görcsös ágakat,melyek hangos pattanásokkal roppantak össze az elhatalmasodott veszedelemben. Es ezalatt a tüzbenézők lelkében megelevenedett a fcözelmult eseményeinek képe. á maroknyi magyarság is igy járt most hét esztendeje arra messze napkeletnek Lebédiában,ahol rájuktörtek a vad Bessenyők és hasztalan volt minden,nem birtak a sokasággal. Mit ér a vitézség,mit ér az acélos kard,ha az ellenség szama vetekedik az Ural fáinak leveleivel? -A többség mindig legyűri a kiseDbséget - vélekedett az öreg hangosán és a virrasztók előre billentették a fejüket annak jeléül,hogy az o varkocsos koponyájukban is ugyanazok a gondolatok kergetőztek. Mike felvett egy vastagabb ágat.Összekotorta a parazsat. Szikrak ugrottak a -körülülőkre,akik tenyerükkel oltogatták el a pirosló tüzszemeket. Az öreg kezében meggyuladt a bot. Füstölgő végét beleturkálta a nyirkos földbe. Szélkiáltó madár suhant el felettük. A Pruth partján éles, vihogó nyeritéssel felelt rá valamelyik gyihos mén. Azután csak a kipányvázott lovak legelése háborította meg a csendet. Harsogva falták,legelték 2.z áradások derékig érő füvét. A virrasztók pedig ültek szótlanul azzal a nagy-nagy némasággal,amellyel csak a pusztazó népek tudnak beszélgetni. Nem szaporázzák a szót,nem öltöztetik himes köntösbe a gondolatokat,hiszen valamennyien egy életet élnek,egyikkel sem történhetik olyan esemény,amiről ne tudna a másik. Azért mégis megértik egymást,mert a fölös érzés csak kibuggyanik valamelyik ijkán. - Utánunk j önnek, mert tudják,hogy ott,jó a föld,ahol a /.agyar negtelep szik. Egyszer csak nyakunkon lesznek a Üessenyők. A szélső sátor aljában a kuvasz elkezdett feleselgetni i kelő holddal. Ugyancsak megharagudhatott a fényes ábrázatú merev jövevény némasága miatt,mert keservesen elhúzta,elóbégatta a mondanivalóját. A sas cözött felcsipogtak a Vízimadarak is.Sürü rajokban nekivágtak a megvilágosolott égnek,hogy elverjék éhségüket a szomszédos földeken. nZ a gyihos mén sem állhatta meg szó nélkül u nagy változást .Harsogó nyeritése szinte kettévágta a zajongást. - Latszik,hogy nem itt pislantotta meg a napvilágot.Megrezzen mindentől - bökte ki Mike. • - Hát hol? - Bátortalankodott az egyik fiatalabb. - Valahol napnyugatra ,*arra a messze hegyeken tul,a Tisza partjáról hozta Ekecs. Te még azt sem tudod? - Nem. Elfelejtettem - szégyenkezett az alig pelyhedző )ajufeu fekete legényke. Az öreg sóhajtott. - Talán még megérem én is. Ekecs azt mondta Árpád vezérlek: Vezesd csak Uram a népet,olyan televény föld vár ránk ott a hegyek iljan és akkora sikságon zöldéi a kötésig érő fü,mint az egész Volgamente. Elhallgatott. -Onnan való az a sárga mén is. Ekecsé - tette hozzá később, í féke te legényke összenyalábolta a mellette levő nádtorzsát.Rádobta a tűzre.Azután közelebb húzódott az öreghez,akinek sebhelyes arcát rőtére tarkították a lángok. /Folyt.köv../ .'-i^^H
