Hetikiadás, 1927. január-június
1927-02-01 / 5 [1511]
±J -i J. W -i. V*- a A parlament kupolacsarnokában szonhat-on délben fo yt le ünnepélyes keretek között ésrég nen látott pompável az országgyűlés^megnyitása, AZ ünnepi nap rendjét a koronázótemplomban, a Kálvin és Deák teri templomokban és a Dohány uccai zsinagógában tartott istentiszteletek vezették be, majd 11 óra tájban felgyülekezett az ünnepi közönség az országházba. Az ünnepségen, mely közel egy óráig tartott, resztvettek családjaikkal együtt a királyi hercegek, a magyar politikai és társadalmi élet kitűnőségei valamint a diplomáciai kar. pEv. alkalomra a Haz kupolacsarnoka különös fénnyel tündökölt a villanoségőftszázainak tömegétől, A lépcsőkön pirosbársony szőnyegek futottak és nehéz drapériákból épült baldachin borult a kormányzó számára készitett emelvény fölé. A ' megjelentek nagy része díszmagyart öltött, illetőleg diplomata frakkban érkezett, s a kitüntetések,rendjelek, szallagok és ékitmények sokasága csillogott a diszes öltönyökön. 12-kor érkezett a parlament elé ^a. kormányzó autója. A kormányzó, megtekinta téren felállított diszzé -'lóaljat, fellépkedett a 4o alabárdos teste? és a parlamenti őrség sorfala között a kupolacsarnok lépcsőin és elfoglalta helyét az emelvényen. A tribünök közönsége hosszan tartó és lelkes éljenzésssel fogadta érkezését, majd a beállott csendben átvette a miniszterelnöktől a megnyitó beszéd szövegét és felolvasta azt. A megnyitóbeszédben a kormányzó üdvözx'lte az uj országgyűlés tagjait, kiemelve, hogy hosszú és fáradtságos ut vezetett e megnyitásban kifejezésre jutó eredményekhez. Majd visszapillantást vetett a nemzetgyűlés munkásságára és hivatásába az 1918-as időktől mind a legutóbbi napokig, azzal fejezve be a megemlékezést, hogy a nemzetgyűlés a páratlanul nehéz viszonyok között hiven elvégezte a rárótt munkát, melynek gyümölcse a mai konszolidáció, az állam pénzügyeinek rendezése, stb. Mint külpolitikánk,sikerét kell tekintenünk, hogy a szomszédainkkal való jóviszonyt annyira tudtuk épiteni, hogy Jugoszláviával döntőbírósági szerződés megkötéséről és Olaszországgal az adriai tengeri ut kérdéséről tudunk tárgyalásokat folytatni. Törekvésünk a jövőben is arra fog irányulni, hogy a békés . érintkezés az összes államokkal zavartalanul,fejlődhessék. Változatlanul azon leszünk, hogy az államok társaságában teljes egyenjogúságunkat biztosítsuk és várjuk, hogy a békeszerződés folyományaképen végetérjen a magyarországi katonai ellenőrző bizottság ellenőrzése,, A külső békét a belső, a magyar társadalom egyes osztályai ós rétegei közötti béke kell kiegészítse. A törvényhozás feladata az, hogy olyan szociálpolitikai és közgazdasági intézményeket létesitsen, amelyek a társadalmi egybeforradást elősegítik, A^belsó béke és rend utja a hasznos beruházások keresztülvitele, a gazdasági,élet fellendítése, jó közigazgatás kiépitése, a népoktatás fejlesz tése ytb. Sok és* nagy feladat vár az országgyűlésre. Helyes megvalósításunk érdekében örvendres a közszellemnek az utóbbi időkben megnyilvánult egyöntetűsége, mert csak ezzel az egységgel lehet nagy célokat elérni. A kormányzó ezután Isten áldását kérve az országgyűlés munkájára, megnyitpttnak nyilvánította az országgyűlést, V%fb Ünnepélyes megnyitása után az országgyűlés 1 órakor ülést tartott . amelyen o. képviselők átadták megbízóleveleiket .fi *• képviselő öszszeniT' i mandátumot adott át. A bizottságok megválasztása és a következő ülés 7 napirendjének megállapítása után az ülés véget ért. r Ugyanigy rövid ülést tartott a felsőház is, melyen a tagok megbízóleveleiket adták át és megválasztották a 15 tagból álló igazoló bizottságot . A képviselőház pénteken délelőtt 11 órakor tartotta meg jelen ülésszakának első ülését. A megjelenteket Karafiáth Jenő háznagy, a régi szokásnak hlven üdvözölte, majd bejelentve, hogy az elnökséget a,korban legidősebb képviselő hivatott elfogadni, felkérte Apponyi Albert grófot a korelnökség elfogadására. Apponyi kijelentette, hogy a nemzetgyűlés utolsó ülésén kifejtett közjogi aggályai következtében a korelnöki tisztség elfogadásától visszalép. így G-raeffl J e nó foglalta el az elnöki széket.