Hetikiadás, 1927. január-június

1927-02-01 / 5 [1511]

/ i5©n OJ-a. xi. / Majd a korjegyzők kijelölése következett: Szepessy Géza,JŐkai Ihász Miklós, Borbély Maczky Emil és Fábián Béla személyében. A korelnök ezután felolvas­ta a miniszterelnök ' iratát, amely az országgyűlés ünnepélyes megnyitását a másnap déli 12 árára tűzi ki. Pénteken délután 12 órakor tartotta a felsőház megnyitó ülését, amelyen a 90 éves Berczelly Jenő korelnök tartotta meg székfog­lalóját, üdvözölve a 8 év után elsőször összeült felsőházat, Isten áldását kérve munkásságára. A felsóház tagjai ülés után értekezletre gyűltek össze, amelyen a felsóház elnökévé br. Wlassics Gyulát, alelnökké gróf Széchenyi Bertelent, Thaly. Ferencet jelölték. Hadik János gróf indítványára pedig el­határozták-és ezt a határozatot utóbb a képviselőház is magáévá tette, hogy az ünnepélyes megnyitásra az ország megcsonkítása felett érzett fájda­lom jeléül valamennyien fekete karszallagot viselnek. A kormány tagjai Bethlen -i-stván gróf miniszterelnök elnök­letével minisztertanácsot tartottak, mely az üzlethelyisegek^felszabadítása elhalasztásának kérdésével foglalkozva ugy döntött, hogy az érvényben lévő rendeleten nem áll módjában változtatni, minélfogva az üzlethelyiségek fel­szabadítása májukban meg fog történni. A budapesti Tudományegyetem szenátusa gróf Klebelsberg Kuné kultuszminiszterrel tárgyalást folytatott, min ok eredményeképen megegyezés jött létre, mely szerint az egyetem tanára kara nem gördit akadályt Adári professzor egyetemi működése elé és tudomásul veszi kinevezését. Az egye­tem orvosi karának péntek!, 1 . heti ülésén Tellyesniczky dékán közölte a meg­állapodást a karral, majd több professzor felszólalásában kritizálta a dékán magétartását, aki tudvalévően szintén tagja volt a kultuszminiszterrel tárgyaló küldöttségnek. A kar hosszas vita után bizalmatlanságot terjesztett elő ellene és a'megejtett szavazásnál 16:4-hez szótcbteág­. gel megvonta tőle bizalmát, A budapes'tn rendöfl'ölcapltányság ~ almás uton értesült, hogy a Vági párt bizonyos röpiratokat szándékszik terjeszteni a munkások között, amelyben az országgyűlés megnyitása alkalmából tüntetések rendezésébe szó­litja fel a munkásságót. A megejtett házkutatásokon nagymennyiségű röpira­tot foglaltak le és azok terjesztőit, köztük Vidéki Aliczet, Andreika főkapitányhelyettes' annak ideji inzultálóját is letartóztatták. Pénteken este, mintegy 150 főnyi tüntet5 tömeg felvonulást kisérelt meg az országház épülete körhyékén. A rendőrség valamennyieket bekisérte a főkapitányságra. A kihallgatásnál kiderült, hogy legnagyobb része foglalkozásnélküli, vagy rovottmultu egyén, ak;k kommunista röpira­tokat ^akartak a munkások között szétosztani. A rendőrség őrizetbe vette Őket és megindította ellenük az eljárást, A tüntetőknek egy másik, 30 fő­nyi csoportja,^ Berlini tér tájékán kisérelt meg hasonló demonstfációt, azonban a rendőrség ezeket is szétoszlatta, illetve nagyrészüket őrizetbe vette. , r A népjóléti minisztérium naponta kiadott egészségügyi jelen­tésében az influenza járvány terjedéséről a következőkben számolt be. AZ úgynevezett spanyolnátha Magyarországon a mult hét szombatján lépett fel, mikoris egy megbetegedés történi, vasárnap pedig 2. Ez utóbbiak meg is haltak, A hét folyamán további span^olnátha megbetege­dések száma 10 volt. Közülök meghalt 6, Influenzában megbetegedettek közül különbözei kórházakban felvettek 271-et, ezek közül tüdőgyulladása volt 72-nek, ^mellhártya izzadása 10-nek és középfülgyulladása 15-nek. Magánhá­zakban apoltak 463-at. Mindezek közül meghalt. 5. A honvédségnél megbe. tegedett 992,közülük súlyosabban 18, meghalt 1. m nagyobb vidéki városok közül Miskolcon három haláleset for­dult elé és a polgári leányiskolát bezárták, miután 9 tanárnő és 250 növendék megbetegedett, Békéscsabán az összes eddig megbetegedettek száma 5000 és 6 haláleset fordult elő. Itt egy iskola kivételével az összeseket bezártak. Zalaegerszegen végül,700 megbetegedés fordult elő. A járvány általában már megszűnőben van.

Next

/
Thumbnails
Contents