Hetikiadás, 1927. január-június
1927-01-25 / 4 [1511]
A kinai harcok. A Csendes Óceán uralmáért folytatott ádáz küzdelem tulajdonképen a nagyhatalmaknak egymással való versengése Kinának aránytalanul -agy gazdagságáért és ez a versengés ma már a legnagyobb gondot okozza Amerikának és Európának, Ázsiáról nem is beszélve, Kinában óriásiak az angol érdekek, különösen a Jang-Cse folyó hatalmas völgyében, amely tizszer olyan gazdag, mint Egyiptom és folyamának széles medrével a tengerrel való összeköttetésül szolgál. Hogy ha Kina elzárkózik az angol kivitel elől, hogyha nyersáruit nem küldi többé Angliába, akkor Anglia a legutóbbi szénválság után szövőipari válságba kerül, amellyel velejár majd a munkanélküliség emelkedése. Mór pedig a kinai nacionalizmus uralma most már kiterjeszkedik a Jang-Cse folyásának középső részére és olyan félelmetes fegyverrel fenyegetődzik, mely a lefegyverzett népek és a nagy földművelő és gyáripari népességnek hatalmas fegyvere: a bojkott. A kinaiak az oroszok irányitása és segélyezése mellett szervezték meg a bojkottot és ezzel veszélybe döntötték az angol érdekeket-. A sanghai-i kereskedelmi kanara december 21.—én közzétett kimutatása szerint a gyapotkereske de lennek már 70 %-a japánok kezébe került és csak 25 fc-a van csak angol kézben, holott két évvel ezelőtt az arány forditott volt. A kinai gyapotkereskedelem 150,millió tael forgalmából Angliára már csak 36 millió jut. Angliában a manchesteri szövőgyári kerület fölzudult. Ha a szövőipar és gyapotkereskedelem hanyatlik, az azt jelenti, hogy a birodalmat rosszul kormányozzák. A manchesteri kereskedelmi kamatra és ennek tekintélyes radikális orgánuma a Manchester Guardian kampányt indítottak, melynek folyamányaképun létrejött a december 18—iki memorandum. December 25,-én hozta nyilvánosságra az angol külügyi hivatal a december 18-áról keltezett okmányokat, amelyek fordulatot jelentenek a Kinával szemben követett angol politikában, A két okirat közül az első memorandum, melyet a pekingi angol ügyvivő közölt a washingtoni egyezményt aláiró hatalmak diplomáciai képviselőivel. A másik okirat, ugyancsak egy memorandum, amelyet az Egyesült Államok nagykövetéhez intéztek válaszképen egy Washingtonból érkezett hivatalos értesítésre. Az okiratban köéclt hosszú fejtegetések kiindulási pontja a washingtoni konferencián megállapított és megerősített elvek felsorolása, melyek Kina integritására ós függetlenségére vonatkoznak. Abból a célból, hogy ezek fenntartására a pekingi kormánynak segédkezet nyújt sarjak, a konferencia elhatározta, hogy a vámtarifák egyes térteiéinek felemeléséhez hozzájárul, Ezenkívül több bizottság kiküldését javasolja, hogy a külföldiek területenkivüliségi kiváltságainak kérdését megvizsgálják és megszüntessék a kinai szuverenitás felesleges korlátait, A polgárháborúk azonban tovább pusztították Kinát és a kinai központi hatalom árnyékuraIonná változott: A bizottságok nunkái ilyen körülmények között eredménytelenek voltak. A hatalmak tartózkodtak a közbelépéstől,,' nehogy az egyes pártok ellenállása meghosszabbítsa a polgárháborút. A kinai nemzeti mozgalom folyton erősödött és a néptömegek követelték a kinaiak egyenlőségének jogát az idegen nemzetekkel szemben. A brit kormány felhívta^a washingtoni egyezményt aláiró hatalmakat, hogy csatlakozzanak melléje és szándékaikat hozzák nyilvánosságra egy közös deklarációban, amelyben kötelezzék magukat az egyezmények resriziójóra abban az esetben, ha majd olyan kinai kormány alakult, mely a tárgyalás okhoz szükséges elegendő tekintéllyel rendelkezik. Ilyen kormány részére már nost előzetesen biztosítsák a vámok autonómiáját. Addig pedig,anig ez az időpont elérkezik, mondjanak le az egyezmények végrehajtásáról és nár nost engedjék neg a kinai hatóságoknak a Washingtonban megállapított vántöbblet kivetését anélkül, hogy az annak ellenében raegállapitctt feltételek teljesítését megkövetelnék. Ilyen engedékeny magatartás a memorandum szerint alkalmas alapot szolgált t a kantoni helyzet szabályozását célzó tárgyalásokra.
