Hetikiadás, 1927. január-június

1927-05-10 / 19 [1511]

Forró lesz az Idei nvár. Az időjárás szeszélyeit tanulmányozó meteorológia még meglehetősen messze van attól, hogy komoly tudományágnak lehessen tekinteni; azonban a legjobb uton van ahhoz, hogy nemsokára olyan tekintélynek örvendjen, vagy még nagyobbnak, mint például a ceil-r lagászati tudomány. Az emberek felette hajlamosak'arra, hogy a tudományos és művészeti ágakat as ze rint becsüljék és tiszteljék, amilyen hasz­nosak azok. Ezért hódolunk oly mélyen a technikai tudomány előtt is, mely pár évtizeddel ezelőtt nem sokkal nagyobb tekintélynek örvendett, mint ma a meteorológia, de ma már jOformán a világ meg­váltását várjuk tőle. mert az hisszük, hogy képessé fog tenni bennünket nemsokára arra is, hogy az eledeleket mesterséges uton, vegyészeti műhelyekben állithassák elő s ekként megszabaduljunk a túlnépesedés következményei tői. A meteorológia azonban még felette fiatal, mondhatni csecsemő korát élő tudományág; de határozottan fényes jövő vár rá, mert a két legizmosabb tudományág, a fizika és csillagászat táplál— ja, neveli és erősiti. Már is képes arra, hogy a légoceán áramlata­inak és egyéb tüneményeinek tanulmányozása révén egy-két napra elő­re megállapitsa, hogy milyen időjárást várhatunk s megadhatja ide­jén a vészjeleket. Mindez persze édes kevés; de biztató Ígéretül szolgál a jövőre. M e rt, ha ebben az arányban haladunk e téren is, kétség sem férhet hozzá, hogy elkövetkezik az idő, amikor az ember tökéletesen ki tapasztalván\az időjárás "szeszélyeit" előidéző tör­vényeket, nemcsak a várható időjárást tudja olyan csalhatatlan pontossággal hetekkel vajy hónapokkal előre megjósolni, mint ma e gy­egy nap" vagy holdfogyatkozást*! - mi több: a ma oly gyakori szél­vény és áryiz katasztrófákat el is fogja tudni hárítani,akként , hogy a légOcián áramainak más, tetszése szerinti irányt szab. A csillagászat kétségtelenül a leggyönyörűbb, legmagasz­tosabb tudomány; azonban eddigelé talán a legkevesebb gyakorlati haszonnal járó volt. Most azonban, hogy a meteorológiát a szrányai alá veszi, vagyis inkább, mos.t hogy a meterológia kezd belekapasz­kodni, talán csodálatos praktikus eredményekkel is fog szolgálni. Dr. iídwin T. Pollooknak, a washingtoni hires csillag­vizsgáló inté zet felügyrlőjének legalább az a véleménye, hogy a meteorológia mérhetetlen hasznot fog meríteni a csillagászati fizi­ka kutatásaiból, s elsősorban a napfoltok mostanság folyó beható tanulmányozásainak eredményeiből, Dr.' Pollack szerint a napfoltok 11.1 éves periódusokban je­lentkeznek r sűrűen s ezek a foltok, melyek a nap égő gáztengerében támadt irtózatos nagyságú örvények, amikből elektromos kisülések zuhannak a végtelenségbe, határozottan befolyással vannak a föld' légköri elektromos viszonyaira s ennek következtében az időjárásra. Az idei és a jövő esztendőben a napfoltok szokatlan tömege jelentkezik. A naptörvények elektromos kisugárzása temérdek zavart fog okozni.

Next

/
Thumbnails
Contents