Hetikiadás, 1927. január-június

1927-05-17 / 20 [1511]

A belga kormány által, a magyar kormány meghívására Buda­pesten rendezett belga képkiállM,si szombaton nyitotta meg Horthy kor­mányzó a városligeti Műcsarnokban. A kormányzó, vioomte Davignon, belga ügyvivő üdvözlőbeszé­de után a következőkben válaszolt: «Igaz örömmel veszek részt ezen az ünnepen, amely a Belgiummal való kapcsolatok ujabb kimélyitését jelenti. A mi két országunkat már a mult években közel hozta egymáshoz a nemes jótékonyság, amelyet a magyar gyermekek ezrei áldanak. Azóta a barátság ujabb szálai szövődtek közöttünk a kulturkapcsólatok által. A kultur­kapcsolatok a nemzetek barátságos együttműködésének legértékesebb záloga A kormányzó megengedte, hogy gróf Bethlen István miniszter­elnök, a neki adományozott elsóosztalyu német vöröskereszt díszjelvényt elfogadja és viselhesse. A kormányzó kihallgatáson fogadta az egységespárt újonnan megválasztott 46 képviselőjét, akiknek nevében ^lmás., László, a párt ügy vezető elnöke üdvözölte az államfőt, egyenként bemutatva a képviselőket. A képviselőház ezen a héten a földmüvelésügyi, belügyi, hon védelmi és közoktatásügyi tárca költségvetését tárgyalta le. A földnüve­lésügyi tárca költségvetésének tárgyalása során Mayer János földművelés­ügyi ^minisz ter hosszabb expozét tartott, amelyben a legiontosabb agrár­kérdésekkel foglalkozott. Kijelentette, hogy a tárca 130 milliárdot for­dit szakoktatásra. Minden vármegyében földműves iskolát, a járásokban pedig teli gazdasági szakiskolát kivan létesíteni. Az ármentesitő társu­latoknak, amelyek az utóbbi két év alatt négyszáz milliárdot forditottak vizszabélyozásra, nagyobb összeget juttat. A termésértékesités, valamint a mezőgazdasági munkások szocalis helyzetének javitása elsőrendű helyűt', foglal el a tárca programújában. Szükségesnek tartja a miniszter, .hogy .a földbirtoklás és a termelés biztossága szempontjából a földbirtokreform kérdése ez évben végleges befejezést nyerjen. Uj beruházásokra 44»6-milv lió pengőt fog forditani a tárca költségvetése, Belügyi tárca .költségvetés nek előterjesztése után Scitovszk Béla belügyminiszter mondott expozét. Rámutatott arra, hogy a mai belügy költségvetés negyven százalékos, csökkenést jelent Nagymagyarországéval"' szemben, ekkora budgetnak is csak a megnövekedett létszámú államrendőrsé, és folyamőrség az oka. Az elhangzottakra válaszolva kijelentette, hogy a kormány nem foglalkozik a választói törvény módosításával. Az egyesülés és gyülekezési jogot tervénnyel szándékozik rendezni és ősszel kivánja tárgyaltatni a közigazgatási reformról, valamint a főváros törvényható­ságának reformjáról szóló javaslatot. Ezzejjkapcsolatban kijelentette, hOj valószínűleg^a jövő ér elején az egész országban végbe fognak menni a törvényhatóságokat újjáalakító választások. Ami pedig a varmegyék köz iga: gátasának kérdését illeti, a tradiciók megóvását és a virilizmus fenntar­tását kivánja. A belügyi tárca részletes Vitájában Scitovszky belügyminisz­ter Wolff Károly felszólalásával, kapcsolatban megállapítottá, hogy a bol­sevista aknamunka Magyarországon is állandóan folyik és ez ellen tekinte­nélkül pártállásra, mindenkinek össze kell fognia és minden eszközt fel kell haszbálni az ellene való küzdelemre A honvédelmi tárca költségvetésének előterjesztésében Hege­dűs Kálmán, a tárca előadéja rámutatott arra, hegy a trianoni szerződés által engedélyezett 35.000 főnyi hadseregből mindössze 23.000 főnyi van fegyverben. Majd az ezt követő vitátan Csáky Károly gróf honvédelmi mi­niszter kijelentette, hogy sorban el fog .következni a tiszti fizetések, a rokkantdijak és az éremdijak kérdésének megfelelő elintézése. A lefegy­verzésről szólva a honvédelmi miniszter kijelentette, hogy a magyar le­szerelés teljesítése után kötelességünk állandóan sürgetni az általános lefegyverzést. Ha.ezt a kérdést a népszövetség dűlőre vinni nem tudja, akkor saját maga állapítaná meg működésének csődjét. A kultusztárca költségvetésének tárgyalása után Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter Fábián Bélának a nmerus clausus eltörléséről tett határozati javaslatára kijelentette: Bár nem elvi barátja a nurierus claususnak, mégis a javaslat elvetését kéri, mert a mai körülmények köz öt a magyar középosztály helyzete még nem engedi meg e törvény megfelelő roü­dositását. A ház az inditvánvt el is vetette. n -?O

Next

/
Thumbnails
Contents