Hetikiadás, 1927. január-június

1927-04-05 / 14 [1511]

/A szakadt ruha cimü tárca folytatása./ A szerelem! Éaoft jő "bolond, még hittem a szerelmében. Inkább részvét veit az, mint szerelem, Hová lettek azok a boldog, forró érák, amikor a tengerpart minden virágzása szivünkben élt s Loló kutyába se vette, hogy gyönyörű uj x

oalettjét kijavíthatatlanul tönkre tettem: Hogy a nő hangulata, kedve, temperamentuma attéha milyen gyorsan megvált z'ik, annak nem sokkal utóbb voltam tanuja.' Egy ifjúkori barátom látogatott meg. Bemutattam Lolónak is. Ettől kezdve naponta eljárt hozzánk. Egyszer a szobámban ép Íróasztalomon keresett egy könyvet s megtörtént vele az a baj, hogy véletlenül feldöntötte a tintatartat. Az egész tintatartó az én kis nőm fejér csipkeruhájára ömlött. Valósággal elhűltem a rémülettől. Most valami iszonyú történik, De Loló mosolyogva fordult barátomhoz, aki rettenetes szégyenében még bocsánatkérő szavakat sem mert dadogni s igy szólt. - Nem olyan nagy baj, higyje el. Alapjában véve ép kapóra jött. Már régebben gondoltam arra, hegy ezt a ruhát beföstetem. Fekete nesem jobban áll. Nem igaz? Loló szivének hőmérője - nár tudtam - legalább 42 fokra szökött. Sajnos, ezt a csodát nem az én érzéseim melege okozta. A vadgalambt - G-eorges Boutelleau Pálmát súrolva a magasban, Vagy törpe rózsatőt alant, F

e

lhos időben, sugarasban Repül-repül a vadgalamb. Repül-repül, szárnyát kitárva, Feledve hajnalt, est-időt; Az ür, a végtelen határa, Az vonzza mindig messzibb őt. A távol tájakon lebegve, Bejárva délt meg északot: Vajon mit áhit kósza kedve, Mily ismeretlen évszakot? - Igy visz merész, de gyönge szárnyunk, Lám, minket is egy élten át; Sosem lehet reátalálnunk A mennyre, amely üdvöt ád. Franciából fordította