Hetikiadás, 1925. július-december
1925-07-27 / 58 [1507]
A had i kölcsönök valorizációj a. A magyar kormány az állami kölcsönöket két csoportba osztotta, háború előtti kölcsönkötvényekre és hadikölcsönökre .^A háború előtti kölcsönkötvények valorizációja érdekében már történtek lépések és a kormány nyilván ebből a szándékból kifolyólag elrendelte az ilyen kötvények beszolgáltatását. A hadikölcsönökre vonatkozólag még mind ezideig semmi intézkedés nem történt. A hadikölcsönkötvények valorizálásának várható eredményéről kérdést intéztünk közgazdasági életünk egyik szaktekintélyéhez, aki véleményét következőkben adta elő: "Mikor a miniszterelnök tavasszal ,genfi útjáról hazatérve beszámolt a mezőgazdasági hitel kilátásairól, megemlitette, hogy a magyar-köldsön szerzésének legnagyobb akadálya a külföldi pénzpiacnak a magyar kötvényekkel szemben tanusitott bizalmatlansága. De van a dolognak egy másik, nem kevésbé fontos oldala is. Ahogyan nem vonható kétségbe, hogy ar hadikölcsönökre való jegyzést a magyar kormány annak idején a nemzeti becsületre való utalással^kérte, épen ugy kétségen kivül áll, hogy a hadikölcsönök valorizációja ugyancsak a nemzeti becsület kérdése* Twhát,a" hudikölozSiiök valorizációjá& feltétlenül ós minden körülmények között meg kell valósítani. Ha a megvalósítás mértékét és^lehetőségeit vizsgáljuk, mérlegelni kell elsősorban az ide vonatkozó számszerű adatokat. A hadikölcsönök nosztrifikálása idején kb, 9 milliárd hadikölcsönt bélyegeztek le. Ezen az alapon egy 10 ^-os valorizáció esetén a kamat szükséglet 47 millió arany-koronára becsülhető. Tévedés volna azonban azt hinni, hogy még ma is 9 milliárd értékű hadikölcsönkötvény van forgalomban, mert az állam már évek óta fizetési oszköz gyanánt elfogadja a hadikölcsönkötvényeket a vagyonváltságnál, elfogadta annak idején a kényszerkölcsönnél is és ezenkivül a Pénzintézeti Központ szintén nagyon jelentékeny cimleteket váltott visz sza az állam részere, Ugy, hogy a pénzügyi körök véleménye szerint a me g forgalomban levő hadikölcsönkötvények összegét a fent emiitett számnak kb. csak a felére, tehát 4 és 1/2 milliárdra becsülik. Ez a szám egyébként könnyen ellenőrizhető az állam birtokába került kötvények számbavétele által. Ha ezek után nem 10 >1-os, hanem 5 5^-os alapot veszünk számitásba, akkor a tőke 225 millióra redukálható* és akkor a kamatszükséglet 5 jí-os kamat mellett, csak 11.25 millió aranykoronát tesz ki. De még ez az összeg is csökkenthető volna, ha a német mintára mi is azt a kikötést alkalmaznánk, hogy csak az a tulajdonos ismertetik el jogosnak, akinek a hadikölcsönc a nosztrifikálás idejében már tulajdonában volt és azt azóta meg is tartotta, ami által a spekulációs vevők egyszersmindenkorra kizáratnának a valorizáció előnyeiből. De tovább megyünk: a minden reményüket elvesztett kötvénytulajdonosok kiengesztelhetők volnának egy 3 Jo-os valorizációs r alapon is, amely esetben a kamatszükséglet nem tenne ki többet, mint 8-10 millió aranykoronát. Igaz, hogy ez az összeg a mi helyzetűnkben nagyon is számottevő értéket képvisel, de nem oly nagy, hogy egy ilyen fontos ügy érdekében azt meg ne lehetne szerezni. Ezt az áldozatot az államnak az ő polgáraiért meg kell hozni, mert ezáltal saját magának tesz szolgálatot az állam hitelképessége iránti bizalomnak legalább részben való visszaszerzése révén, A hitel a kereskedelemnek alapja és a bizalom a hitel szükséges előfeltétele. Ha ez a két tényező egy magán-személynél, vagy egy kereskedelmi, vagy pénzügyi vállalatnál oly nagy fontossággal bir, mennyivel nagyobb horderejűnek kell lenni az állam szempontjából. Az állam az aránylag^csekély összegű külföldi kölcsönt csak a vám§k, cukor ado, dohány- és só jövedékek elzálogosítása árán tudta megszerezni i amihoz hasonló zálogtárgyak felett egy esetleges ujabb kölcsönakcio esetén már nem fog rendelkezni. El sorrendűén fontos érdeke tehát az államnak, hogy visszahódítsa azt a népréteget, amely a haza javáért nen csak készpénz vagyonát áldozta fel, hanem sok esetben házat, földet pénzzé tett, hogy azt az államnak a rendelkezésére bocsajthassa»
