Hetikiadás, 1925. július-december

1925-12-10 / 97 [1507]

Kszekeió Ugyancsak hétfőn az O-MG-E közgazdasági szakosztálya is ülést tartott, gr°f Hadik János elnökiétébon. Az Ülésen Buday Barna a földreform eredményeivel foglalkozott, melyek szerinte nem tarthatók kielégítőknek. * Az OMG-E kedden Károlyi Sándor emléklakomát rendezett. Délelőtt tartotta az egyesület évi közgyűlését gr. S ocmS i 0 h Lász­ló elnökletében, aki megnyitójában a magyar mezőgazdaság, idősze­rű kérdéseit ismertette, majd az QMG-E alapitójának gr. Széchenyi Istvánnak emlékezetével foglalkozott. Hadik János grof a közös vámpolitikai bizottság elnöke, a Aíagyarorszég és Ausztria között folyó kereskedelmi tárgyalások elhúzódásáról a közgyűlésen ugy nyilatkozott, hogy a magyar delegátus semmiféle nehézségeket nem támasztott a megegyezés lehetőségével szemben, azonban a magyar mezőgazdaság jogos érdekeit semmi esetre sem téveszthette szem elől. Az Interparlamentáris Unió magyar csoportja Berzeviczy Albert elnökletében s-zerdán ülést tartott, mely a lemondott tisz­tikar helyébe megválasztotta az ujat és pedig egyhangúlag elnökké ismét Berzeviczy Albertet s alelnökökké gróf Teleki Pált és Lukács Györgyöt. A budapesti kir. -^uria ötös tanácsa szerdán kezdte meg a csongrádi bomba merénylet ügyében beadott semmiségi panaszok tár­gyalását. A tárgyaláson dr. Szlavek Ferenc előadó biró ismerhette a semmisségi panaszok tárgyát aajd az ügy történetét. A Zuria a semmiségi panaszokat elutasította s igy a., felmentő itélet jogerős lett. Szeged város közönsége élén a vezető kulturális egyesüle­tekkel: Dugonics Társaság, Mikes Irodalmi Társaság, a DMKE és a Délvidéki Otthon, a DMKE díszközgyűlésén ünnepelte az ott személye­sen megjelent Herczeg Perencet 40 éves irói ju..bileuma alkalmából. A díszközgyűlést Herczeg Ferencnek Szécheny^ Istvánról tartott elő­adása nyitotta meg, mely után dr. Somogyi Syltfesiber polgármester kö­szöntötte az ünnepeltet, mint a legnagyobb élő magyar irót. Este a Délvidéki Otthon a jubiláns iró tiszteletére társas vacsorát ren­dezett, melyen részt vett Szeged városának szine java.­Külkereskedelmi forg alm unk az utolsó negyed é vbon erősen fejlődött. A julius-szeptemberi időszakban külkereskedelmünk az előző éveknek harmadik negyedével összehasonlítva erős fejlődést mutat, A^kivitol nagyotb arányea r lkecésc következtében a külkereskedelmi mérleg behozatali többlete 52.5 millió aranykorona volt, az előző évek 100 millió aranykoronát meghaladó paaszivumával szemben. Ebben az eredményben nem foglaltatnak benn az előfizetési raktárak adatai. At előjegyzési raktárakban ugyanis az év első 9 hónapjában 13.4 mil3Ó aranykorona értékű áru érkezett, ebből a külföldre csak 7.1 millió aranykorona értékű áruta adtak fel. Az előjegyzési raktárak forgal­mának számbavétele tehát 6.3 millió aranykoronával emeli a külke­reskedelmi forgalom fentemiitett behozatali többletét. A behozatal­nak 25 fo-a Csehországból, 23 f°-a Ausztriából való, a kivitel 32 c /*-a Ausztriában 23 #-a,pedig Csehországba . irányult. A kivitel­nél .említésre méltó a jugoszláv és langyel export fellendülése és az osztrák kivitel visszaesése. A behozatalban a félgyártmányok kisebb szerepet játszanak, mint eddig, ellenben a gyártmányok és nyersanyagok ecportja emelkedett. A kivitelben a gyártmányok ára több mint 7 >-al visszaesett és ennyivel emelkedett a nyersanyag ex­port aránya. Az októberi mérleg 0.6 millió aranykorona ektivummal ' zárult.

Next

/
Thumbnails
Contents