Hetikiadás, 1925. július-december

1925-10-19 / 82 [1507]

A nemzetgyülé s 33-as, szonálási bizottsága jr . Ráday Gedeon elnökletébe,, csütörtökön ülést tartott, melyen a valuta­reformról szOló törvényjavaslat korült tárgyalás alá. A kormány részéről Bethlen látván gr^inisztorelnök és Bud János pénzügy­miniszter jelentek meg-, AZ*ulésen a pénzügyninisztc r ismertette a valutareform ügyét és ennek során az uj valutaalap megválasz­tásának módozatait. A nemzetgyűlés pénzügyi és közgazdasági együttes bi­zottsága Kenéz„Béla elnökletével csütörtökön ülést tartott, amelyen Vass József népjóléti miniszter is részt vett. A bizott­ság a M.. kir egészségügyi intézet felállítás'ról szóló törvény­javaslattal foglalkozott, melyet mréhr Imre- és Scholtz Kornél államtitkár ismertetett, A bizottság egyhangúlag elfogadta a javaslatot és kimondotta rá. a sürgősséget. A nemzetgyűlés közoktatásügyi és pénzügyi együttes bi-' zottsága Pokár gyula később Platthy György elnökötével osütörtö­kön ülést tartott, melyen a mezőgazdasági népesség érdekeit szolgáló népiskolák létositéséröl és fenntartásából szóló törvény­javaslót került megtárgyalásra, AZ ülésen gr. Klébelsber,*-Kunó kultuszminiszter is részt vett. A bizottsá - hosszabb vito után a tárgy \t a legközelebbi ülésre napolta el. »A A Keresztény Nemzeti Gazdasági Párt csütörtökön gr(7p Zichy János elnökletében értekezletet t trtott, melyen jelenvolt Vass JOzsci népjóléti minis-.tor is. AZ értekezlet tárgyalta töb­bek között _a nemzetgyűlés"munkaprogrammját, majd a Keresztény Szocialista Párttal való fúzió kérdését, A fúzió ügyében ne ok ezé dondő tárgyalásokra a A árt Huszár károly, ^ollf Károly és ürnszt Sándor tagokat küldte 'ki. - * A nemzetgyűlés csütortöb-i -ülésén Halas icS Géza szociál­demokrata képviselő Huszár Károly alelnök működésével szemben bi­zalmatlanságát fejezte ki. á',' A pénzügyi külügyi és kö#gazdasá gi együttes bizottság­pénteken tárgyalta le a vámügyi alakiságok egyszerűsítése céljából Genfben létrejött egyezmény becikkelyezéséről' szóló törvényjavas­latot. **-z ülésen megjelent Hakovszky Iván -és Wélkó Lajos kereske­delemügyi miniszter. A javaslatot ^réhr Imre ismertette, melyet a bizottság néhány felszólalás utii részleteilen is elfogadott, ezután a közgazdasági és külügyi bizottsá- tartott ülést, melyen az 01.-.szórszággal kötött ideiglenes kereskedelmi egyezmény becik- \ kelye-zéséről szOló javaslatot tárgyalta Görgey István előadásá­ban, majd az Amerikai Egyesült A llakokkal kötött barátságos keres­kedői .i és konzuli szerződés becikkelyezéséről szóló javaslatot CIO••••e. r 3rnő előadásában. A bizottsá- mindkét javaslatot vita nélkül A nemzetgyűlés igazságügyi bizottsága pénteken Platthy György elnökletében, Peothy Pál i.;gazság%3Öai niszter részvételé­ről ülést tar Jott, •amelyen a bÍróságok és ügyészségek tagjainak 3.z . igazsá gügy^í/ainiszt eriumban való idei glenes alkalmaztat ásáról szolo törvénycikk hatályának meghosszabbításáról szóló, jav slat terült _e-tárgyal'orr.. ^ bizottság a javaslatot részleteibon is elfő gadta. A nemzetgyűlés pónsü.-yi •: izotts* ga -^enéz- Béla elnökleté­iről pénteken ülést tartott, melyen megkezdte az 1925/26 évi álla­nlköltségvctés tárgyalását, A kormány'ré szerel -az ülésen Bud János • pénzügyminiszter -vett részt. Tcmesváry lm.ro előadó ismertette a coltségvetési javaslatot, melyet a bizottság vita nélkül részlete­iben is elfogódott. á r

Next

/
Thumbnails
Contents