Hetikiadás, 1925. július-december

1925-10-12 / 80 [1507]

A világ "békéről beszél, ujabb és ujabb szerződésekkel próbálják Európa békéjét biztosítani, azalatt pedig a kémiai laborató­riumokban készitik elő a jövő háborújának uj, minden eddig ismertnél kegyetlenebb fegyvereit- a különböző g ; z- és mércggreparátumokat.Verne és Wells határtalan fantáziája eltörpül a jövő vaksága előtt. Most részben a nyilvánosság elé kerültek az eddigi kísérletek eredményei és ezekből kibontakozik a jövő háborújának dermesztő perspektívája. íme, például egy kép a jövőből. Ejy nagyváros utcáin napsütésben sétálnak az emberek, gyanútlanul, gondatlanul, hiszen a háború sok száz kilométernyire a város határából folyik. Egyszerre csak mindenki örvendező mosollyal beleszimp*ál a levegőbe, nini, távoli erdők ibolyaillatát hozza a szél. S ez az ibolyaillat néhány pillanatig örvendezteti az embereket, azután irtózatosan fojtóvá, nyomasztóvá válik a levegő. Mindenki fejvesztetten menekülői akar, de a szag mind • áthatóbbá," mind kibirhatatlanabbá válik. Talán néhánynak sikerül a ret­tenetes atmoszféra köréből kiszabadulni. De azok a sok ezren, akik ott maradtak, elvesz 4 >! eszméletüket, néhány pillanat alatt látóképességük megszűnik és ha csak valami váratlan segitség nem menti meg Őket, a n 3gyváros gonöa talanul sétáló emberezrei eltorzult hullaként feksze­nek az aszfalton, és az ég tovább kéaklik, a nap tovább ragyog, gázokat nem látni a levegőben, repülőgép zuhogása nem hallatszik, csak fönn, emberi szemtől elérhetetlen magasságban kering egy repülőraj ötezer méter magasságban, mely a Clorazotophonol rettenetes mérgét ereszti a gondtalan város fölé. Pontos számítás ok mutatják, hogy egy még hatá­sosabb méreg, a Dichlozüthysulfid felhasználásával. London egész lakos­ságát 2 óra alatt az utolsó emberig ki lehet irtani. Tizenhét ilyen irtózatos hatású mérget ismer íriar a tudo­mány. A Dichlozüthysulfid és a Levisit ellen egyáltalában nincs véde­lem. A naiv 1914-%1918-as világháború biztos védelmi eszköze, a gáz­maszk, ezek ellen a gázak ellen nem nyújt oltalmat. A Levisit agy arzénméreg preparátum, pillanatok alatt árad be a vérbe és villámgyor­sasággal gyilkol' meg minden élő szervet.. Azok, akik fejveszetten mene­külnek a pincékbe, vagy egyéb mélyedésekbe járnak legrosszabbul. A nehéz méreg lehúzódik a mélybe és pillanatok alatt irtja ki azt, aki mene­külni, piróbál. A Dichtosulfid viszont máskép hat. Minden élőlényt el­éget. Es ha valamilyen véletlen folytán nem következnék be a halál, akkor is örökké roncs marad az, akit ez a rettenetes preparátum egyszer megérintett. És hiába múlott el a gáztámadás, hiába lélekzenek fel a megmenekültek, a méreg tovább hat, tovább gyilkol. Rátelepszik az ajtó­kilincsekre, belemarja magát a padlózatba és minden használati cikket birtokába vesz. Egy óvatlan érintés és hetekkel a támadás titán, holtan rogy össze a gáz áldozata. Kellő előkészületekkel hónapokra ki lehet irtani a megtámadott területről minden sz rves életet, Állatok, emberek elpusztulnak, növények elszáradnak, televény, szántóföldek helyén kopár, terméketlen pusztaság terül el. Persze, a jtf'ő háborújában nincs különb­ség polgári és katonai lakosság között. A jövő háborújának csak egy céljaxlesz: a gyilkolás, a gyilkolás minél kényelmesebben ölő mérgek­kel s minél nagyobb tömegeket elpuszti tani. Igy festik le a jövendő rémségeit Németországban, de az emberiség reméli, hogy sche*. som válik valóra ez a mérhetetlenül rémes j öVondölés.

Next

/
Thumbnails
Contents