Hetikiadás, 1925. július-december

1925-10-12 / 80 [1507]

Bethlen ^stvája gróf miniszterelnök folytatta az elnult héten megkezdett és a föidreforara vonatkozó tárgyalásait Mayer János földművelésügyi miniszterrel és Schandl*, Károly államtitkárral. B tár­gyaláso&x azokat a terveket ölelték fel, melyek a mezőgazdasági mun­kásoknak a földmüveléshez szükségege gazdasági eszközök beszerzésére való megsegítését célozzák, másrészt pedig a mező aazdasági munkásoknak és általában a szegény falusi lakosságnak a részükre kiosztott házhelye­ken foganatositandc épitkozésknél való támogatásit. Körülbelül 60-80 ezer kislház felépítéséről van szó. Vass József népjó"léti miniszter, aki a tervet szintén áttekintette, arra gondolt, hogy ezt a célt az .'.11 ami lakáöépitő akció ker tóben lehetne esetleg megoldani. A tanács­kozáson később Klebclsk rg Kunó gróf kultuszminiszter is résztvett, aki a gazdasági s zakoktatásnale, /a la mint a tanyai iskolák fejleszté­sének kérdésében nyújtott felvilágosítást. A minisztertanács Bethlen István gróf miniszterelnök el­nöklete alatt pénteken Ülés' tartott, melyen Bud János pénzügyminiszter előtérjesztette a falutareformra vonatkozó javaslatokat, A miniszterta­nács ugy döntött, hogy a javaslatokat a 33-as bizottság elé fogja vinni, tekintettel azoknak az ország egész gazdasági életére kiható nagy fontosságára. g*, Bethlen István gróf miniszterelnök szombaton Bcitovszky Béla ne ..ize tgyülé si elnökkel a Ház munkarendjét beszélte, meg, majd Bud Jftnos pénzügyminiszter, báró Szterényi József, Vértesi Sándor államtitkár társaságában a 'Takarékossági Bizottság legközelebbi pr og­r mmját vitatta meg. A Ferenc József Tanitók Ház-ban az ország kir. tanfel­ügyelői országos értekezletet tartottak, ..:olyen Klete-lsberg Kunó gróf kultuszminiszter ismertezte"uj népiskolai kulturprogrammját, mely a tankötelezettséget ki akarja terjeszteni a nép között is 18 éves korig és pedig oly iiédon, hogy elemi tanköt e le zet t ségü volna 6-10 évig, népiskolai 10-14-ig, továbbképzőiskolai pedig 13-18 évig valaki. A öővárosi keresztény Szocialista pártszervezetek Jj aka­too Géza fővárosi bizottsági tag elnökletébon értkezletet tartottak, melyen a jferesztény Szocialista |iárt és a keresztény Nmezeti Gazdasági .Párt fúziójának ügye került tárgyalásra. Az értkezleton az a f lfogás nyert kifej zést, hogy a két p^rt fúziója ogy mnden tkintetben óhaj­tandó kapcsolatot jelent, mindame£Lott a ^ rosztény Szocialista Párt integritása és neve sértetlenül fentartandó. A magyar egészségügy vezetői elhatározták, hogy az egész­ségügyi szabályok ismeretének t.-r jesztésére sajtOpropagandát indita­nak, nifltefelőkészitésére és megvalósításéra a népjóléti minisztériumban értekezletet tartottak. Az értekezleten Scholtz Kornél dr, államtitkár elnökölt, aki megnyitó szavaiban kiemelte fontosságát egy, az egész­ségügyi propaganda művelésére létesítendő iroda fel ál ütasának, vala­mint megemlékezett Az Országos Közegészségügyi Lgysületnek évtizedek óta folyó nemes munkásságáról. Az értkezlet a 't ár gy alapos megvitatása után megválasztotta a saj tó,>izo ttság tagjait és Gorlóoy Zsigmond egye­temi tanár személyében annak elnökét. A református dunamelléki egyházkerület Dr , Darányi —Ignác elnökletével a budapesti református teológián szombaton tartotta évi közgyülésáté A bevezető ájtatosság után Dr. arányi Ignác' tartott elnöki megnyitót, majd Dr • * v avasz László tette meg püspöki előterjesz­tését, amelyben többek között a dunántúli egyházak clnéptelenexisdésétől emlékezett meg. A Voge a vasutasok keresztény szo cial/e&ta érdekképvise­lete pénteken rendkívüli ülést tartott, mely egyhangúan Homonnay Tiva­dar nemzetgyűlési képviselő státusrondozési tervezete mellett foglalt állást a Tamássy féle tervezettol szemben. Homonnay tervez-ténck nagy előnyéül tudják be, hogy tisztviselő és tisztvis lő között nem tesz különbséget. - - -

Next

/
Thumbnails
Contents