Szabóné Vörös Györgyi (szerk.): Helyismereti könyvtárosok XII. országos tanácskozása : barangolás térben és időben ezer esztendő magyar irodalmában, avagy a tájirodalom a helyismereti munkában : Veszprém, 2005. július 13-15. (2006)
Hermann István: Pápa város irodalmi hagyományai.
Hermann István Pápa város irodalmi hagyományai Mint az elmúlt három nap során kiderült, Veszprém megye és a Közép-Dunántúl térsége hazánk irodalmi hagyományokban egyik leggazdagabb vidéke. A földrajzi környezet ihletet nyújtó sajátosságai, az egyházi és oktatási intézmények sokasága, mind-mind elősegítették a múzsák gyakori megtelepedését a tájban. Ahogy Veszprém a Bakony fővárosaként, — szinte teljes kisugárzással a Balaton-felvidékre — koncentrálta a szellemi, tudományos és kulturális értékeket, Pápa városa az elmúlt ezer esztendőben központja volt a Bakony és a Kisalföld közötti területek szellemi-kulturális életének. Ez a kisugárzás néha szűkebb, néha tágabb környezetet vonzott magához. A város iskolái messze túlmutattak a megye határain. Az innen szárnyra bocsátott költők, írók, művészek visszajöttek időről időre a városba és megénekelték az itt szerzett élményeket. Talán szerencsések azok a vidékek, amelyeknek nincs történelmük, hiszen az idő békésen, szinte észrevehetetlenül telt el felettük. A mi térségünk nem ilyen környék. Ez az oka, hogy történelem korai századaiból alig-alig maradt fenn közvetlen emlék. Hiszen ezekből a századokból a történeti emlékek jogbiztosító iratok narratív részletei, leginkább az oklevelek arengái lennének egy-egy szerény irodalmi kezdeményezés csírái. Az Esterházy 1és a városi-, valamint az egyházi intézmények levéltárainak a pusztulása nagyobbrészt megfosztott bennünket ezektől a középkori emlékektől. A fennmaradt rendkívül szerény anyag csak sejteni engedi, hogy a városba települt szerzetesek, a Szent István egyház plébánosai és káplánjai a somló-hegyi bordézsma kapcsán sokszor emlegetett többi pápai pap, majd később a polgárok is írni-olvasni tudó emberek voltak, akik nemcsak használták a könyveket, hanem maguk is tettek bele feljegyzéseket, készíthettek akár irodalmi értékű visszaemlékezéseket is. A Mohács előtti évtizedekből biztosan tudjuk datálni a pápai plébániai iskola meglétét. Ez a korabeli oktatási rendszerben az alapok lerakása mellett a magasabb szintű, irodalmi ismeretek oktatását is feltételezi, természetesen zömében a latin nyelv ismerete alapján. Forrásaink a városi irodalmi-kulturális életről a török kor századaiban a reformáció és a rekatolizáció időszakában sokasodnak meg: „A bűneink miatt gyúlt harag kebledben" hangulat, a nemzeti sorstragédia árnyéka szülte ezeket az írásokat. Legtöbbször céljuk az emberek hazafias érzéseinek a haza védelme szolgálatába állítása volt. Talán az első nagyobb, összefoglaló jellegű írás Martonfalvay Imre deák önéletírása, amelyben kegyelmes urai szolgálatában eltöltött, mintegy ötven esztendejére emlékezik vissza. Ez egy gazdag, küzdelmekkel és sikerekkel vegyes életpálya volt, amelynek legfontosabb jellemzője az enyingi Török család — Bálint úr és felesége, majd a fiaik és végül unokáik — hűséges szolgálata volt. Kitűnő példája a vidéki, kisnemesi származású írástudó pályájának, aki a kardot és pennát egyaránt jól forgatta. Igaz az íráshoz csak élete delén túl, mintegy visszaemlékezés formájában jutott, de stílusa, nyelvezete kiforrott, 1 Amely magába olvasztotta a korábban birtokos családok levéltárait: enyingi Török, bedeghi Nyári stb. 141
