Szabóné Vörös Györgyi (szerk.): Helyismereti könyvtárosok XII. országos tanácskozása : barangolás térben és időben ezer esztendő magyar irodalmában, avagy a tájirodalom a helyismereti munkában : Veszprém, 2005. július 13-15. (2006)

Nyakasné Túri Klára: Egy önállósodott gyűjtemény - a Keresztury Könyvtár Zalaegerszegen.

Az évek teltek s a hosszú távollét után, 1969-ben Zalaegerszeg hazahívta fiát. Keresztury Dezső örömmel tett eleget a hívásnak és látogatott el Zalaegerszegre. „ ....Örvendeni árad, elönt a gyermeki emlék, s édes hála, hogy megvan még e százados otthon; el ne ragadja -fohászkodom - ezt is a feltámadt nagy idő forgószele, mely íme kővel rakta ki szépen aporváros utait... " 1970-ben kezdte meg Keresztury Dezső a Városi Tanács elnökével a szerződés- kötés előkészítését. Amikor 1976-ra a kisajátítás és egyéb hivatalos ügyintézés is lebonyolódott, a házat a városnak ajándékozta. 1977-78-ban a város szépen rendbe hozatta az elvadult házat és környékét. Még ebben az évben kaptam a megbízást (a szükséges összeget is rendelkezésemre bocsátva) a ház berendezésére, s a város gondoskodott egy részidős könyvtáros, valamint egy takarító-gondnok felvételéről, a közüzemi díjak fizetéséről, a József Attila Városi Könyvtár erre a célra elkülönített számláján. Keresztury Dezső a ház berendezéséhez is hozzájárult, néhány értékes bútort, képet, porcelánt küldött. És végre megérkezett az első szállítmány könyv! Az első bejegyzés is bekerülhetett a leltárkönyvbe! (Az utóbbi években sajnos az özvegy - idő hiányában - nem küld könyveket.) Az érkező könyveket polcok híján, a József Attila Városi Könyvtár erre kijelölt helyiségében őriztük. Majd közel egy év telt el, amíg a polcokat beszerezhettük és felkerülhettek az addig félig­meddig üres Keresztury Házba. A bútorok, ajándéktárgyak, a könyvek gyűltek és lassan teltek a polcok. Múzeumi tárgyakkal egészítettük ki a meglévő berendezést és nyitottuk meg 1978-ban, a beszámolóm kezdetén idézett verssel, a rögtönzött kiállító-termet és a vendégszobát, melyet Keresztury Dezső azonnal és boldogan elfoglalt néhány napi itt­tartózkodásra. Végre újra otthon volt a régi házban: „...jó szívvel, szóval hadd köszönöm meg hű öregként is, hogy kebledre ölelsz... " A Janka hegyi házra felkerült a tábla ezzel a felirattal: KERESZTURY-HÁZ ZALAI TUDOMÁNYOS GYŰJTEMÉNY ÉS KÖNYVTÁR ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ÉS A MAGYAR IRODALOMTÖRTÉNETI TÁRSASÁG ALKOTÓHÁZA A könyvtárban lévő dokumentumokat Keresztury Dezső hagyományozta a fenti testület tulajdonába, amelyek a leltárba vétel után kerültek a polcokra. Az épület három szobából és néhány kiszolgáló helységből áll. Az elkülöníthető szobát választottuk a könyvtár számára. Ide, a helyiség adottságának és a kívánalmaknak megfelelően beépített könyvtári polcokat készíttettünk. A polcok befogadóképessége elégséges akkor is, ha valamennyi könyv véglegesen ide kerül. Mivel a könyvek adományozása már Keresztury Dezső életében megkezdődött, így a tulaj donbélyegző felirata csak ez lehetett: Keresztury Gyűjtemény és a leltári szám. A könyvek előzéklapjának jobb felső sarkán álló két szám: az első a leltári szám, a második, (a törtvonal alatti szám), a gerincmagasságot jelöli. A könyveket gerincméretük szerint, ezen belül a leltári számok sorrendjében tettük fel a polcra, amelyet jól látható helyen feliratok is mutatnak. A dokumentumokat kizárólag a könyvtáros veheti le a polcról, a kutató kérései alapján, majd azok visszaosztását is a könyvtáros végezheti csak 131

Next

/
Thumbnails
Contents