Kiss Bori (szerk.): Helyismereti könyvtárosok X. országos tanácskozása : 2003. július 16-18., Budapest (2003)
Gyáni Gábor: Individualizálódás és civil társadalom - történeti megfontolások.
GYÁNI GÁBOR INDIVIDUALIZÁLÓDÁS ÉS CIVIL TÁRSADALOM TÖRTÉNETI MEGFONTOLÁSOK A modern ipari, városi és alkotmányos társadalom megjelenésével a 19. századi Európában jogi értelemben is érvényüket vesztették a hagyományos, a rendi eredetű korporációk, mint amilyenek a céhek, vagy a nemesi és városi privilégiumokhoz kötött szerveződési formák. A kor követelményét jól kifejezi a francia forradalom idején, 1791 tavaszán hozott Le Chapelier-törvény, amely a felvilágosodás, valamint a fiziokratizmus szellemében likvidáita ezen hagyományos közösségi intézményeket, mivel a legényegyletek (a compagnonnage-ok) osztályharcos szervezetekként a bérkövetelő mozgalmak élére álltak, ezáltal pedig szembekerültek a modern államhatalommal. 1 A példa ékesen bizonyítja, hogy a jogegyenlőség és a kötetlen piaci szerződési szabadság, egyszóval a teljes körű individualizmus talaján nyugvó modern civilizáció milyen hamar és milyen formában szembesült a közösségképződés új keletű problémájával: miközben természetes gesztussal szembefordult a közösségekkel; egyrészt azért, mert — teljes joggal — elvi ellenfelet látott bennük, mint a születési előjogokat hierarchikusan szentesítő szervezett megnyilvánulásokban; másrészt azért, mert úgy szembesült velük, mint a modern körülmények közt felvetődő csoportkonfliktusok eszközeivel, s ez nyílt szembenállást vont maga után. Ez a kettős forrásból eredő tapasztalat a későbbiekben — a klasszikus liberalizmus korában — komoly gátakat emelt a közösségelvű önszerveződés útjába legitim (hatóságilag jóváhagyott) folyamata elé. Az idézett példához hasonló eset ismétlődött meg hazánkban is a 19. század derekát követő időben. A liberális alkotmányos kormányzás bevezetésének kezdetén, 1868-ban a magyar állam egy percig sem habozott eltiporni a Demokrata Körök és a 48-as olvasóegyletek alulról szerveződő és egyre radikálisabb szervezeteit. Antiliberális eszközökkel, a szervezkedéshez fűződő természetes emberi jog nyilvánvaló megsértésével valósította meg a szervezetek betiltását, melyek bűne, éppúgy (mint a valamikori compagnonnage-oknak) „csupán" az volt, hogy az állammal szemben nyomatékosan felléptek az akkor létfontosságú, a dualista magyar állam legitimitását közvetlenül érintő ügyben, a közjogi berendezkedés kérdésében. A kossuthiánus, tehát 48-as függetlenségi eszmékért síkra szálló populista önszerveződés ilyenformán nem kapta meg az adott pillanatban azt, ami az állampolgárok egyetemes közösségének elvileg pedig kijárt volna, nevezetesen a szervezkedés szabadságának a jogát. A szembeszökően antiliberális gesztust mégsem lehetett azonban állami politikai szintre emelni; ebből fakadt, hogy ezen intézkedés foganatosításához egy titkos belügyminiszteri rendeletet vettek alapul és az egész akciót egyszerinek, vagyis tűzoltás jellegűnek szánták. Nem lehetett azonban a végtelenségig 1 Vö. Gyáni Gábor: Közösség és munkásradikalizmus. Történeti antropológiai problémák. Valóság, 1984/7. 8091. 43
