Kiss Bori (szerk.): Helyismereti könyvtárosok X. országos tanácskozása : 2003. július 16-18., Budapest (2003)
Tóth Árpád: Az egyesületi szerveződés történeti vizsgálata.
jellegzetes módon - pénztárnoki posztot kaphatott egy katolizált zsidó nagykereskedő (Tóth, 2003/a). Másfelől a demokratizmus szempontjából a reformkori pesti egyesületek teljesítménye korántsem lebecsülendő. A tagnévsorok elemzése alapján kitűnik ugyanis, hogy valóban a főnemesektől a kézművesekig taggá lehetett válni - és ebben az értelemben megvalósult a rendi határok gyakran hangoztatott átlépése, ez pedig a liberális ellenzék által meghirdetett érdekegyesítési politikája egyik eredményeként értelmezhető -, még ha egyletenként arányaik különböztek is és ha más és más szerep jutott az eltérő rangú tagoknak az egyleten belül. Az előbbire példa lehet, hogy az 1830-as években a Nemzeti Casino tagjainak tizede élt polgárinak tekintett foglalkozásából (bár többen közöttük nemesek voltak), a nagy többséget alkotó járadékos mellett, míg az eredetileg szigorúan polgári lövészegyletbe a századfordulótól kezdve néhány Pesten rezidenciát fenntartó birtokos nemes is belépett, védnöknek pedig a városhoz erősen kötődő Orczy bárót kérték fel, ám ez mit sem változtatott a kézműves és kereskedő polgárok dominanciáján. (Az eredendően rendi kötődésű szervezetek összetételük tekintetében ily módon konvergálódtak.) Hasonlóan jelentősnek tarthatjuk, hogy a segélyegyletekbe polgári címet nem szerzett kontár kézművesek és szatócsok is felvételt nyerhettek, noha a céhek folyamatosan akadályozni igyekeztek a tanácsnál e réteg megtelepedését a városban és ezek az egyletek a magisztrátus felügyelete alatt állottak. Az egyleten belüli szerepek megoszlása viszont a rangon (a rendi helyzeten) kívül a szakértelmet is tükrözi, ugyanis egy magára valamit is adó egylet ügyvédet tett meg titoknoknak (az 1840-es években még a nagyobb önsegélyező egyletek is, melyek társadalmi profilját utólagos kifejezéssel „kispolgárinak" nevezhetnénk), a pénztárnoki posztot pedig a város tekintélyes kereskedőinek egyike kapta meg. Ezen kívül azonban a rendi hierarchiát követte a tagok elrendeződése a vezetői (elnöki és választmányi) és aktivista helyzet között, legyen az kulturális, jótékonysági egylet vagy casino. A különbség itt abban mutatkozhatott meg, hogy például nem-nemesi helyzetből be lehetett-e kerülni a választmányba - vagyis az egylet egészére vonatkozó döntési helyzetbe kerülni. A jótékony nőegyletben sajátosan oldották meg az 1820-as években azt a dilemmát, hogy alacsonyabb rangú hölgy alárendeltségébe hogyan kerülhet magasabb rangú (főnemes) asszony: a város hat kerületéért felelős két-két asszony, akik az összesen tizenkét fős választmányt alkották, olyan párokat képeztek, melyek egyik tagja főnemes, másik viszont polgári foglakozása (például nyomdász vagy ezüstműves) személy felesége volt. Ily módon a pro forma alájuk beosztott arisztokrata hölgyeket nem polgárasszonyoknak kellett utasítaniuk. Tehát úgy valósulhatott meg tagok egyenlősége, hogy közben a rendi kiváltságok épülő hierarchia sem sérült. A fentiek alapján úgy tűnik, hogy a reformkori Pesten működött egyesületek ügyes arányérzékkel vegyítették a liberális és demokratikus egyenlőségi elvet a társadalom hierarchikus szerveződésének tiszteletben tartásával. Megteremtették a keretet a „civil társadalomnak" megfelelő belső viszonyok kialakulásához, ugyanakkor fékeket is beépítettek az egyletek működésébe, amelyek megakadályozták a társadalom elfogadott rendjének felborulását. Ezek a jelenségek egyébként éppen úgy kimutathatók a korabeli angliai vagy német egyletekben is. A pesti egyesületek más szempontból is erősen hasonlítanak a nyugati városok hasonló szervezeteire -például belső elrendezésükben, alapszabályuk szerkezetében vagy éppen típusaikban. Ez a hasonlóság természetesen nem véletlen, hiszen alapítóik 56
