Kiss Bori (szerk.): Helyismereti könyvtárosok X. országos tanácskozása : 2003. július 16-18., Budapest (2003)

Tóth Árpád: Az egyesületi szerveződés történeti vizsgálata.

között nem is olyan éles a határ, mint feltételeznénk.

3 Ám nem csupán azért, mert gyakran az utóbbiakból fejlődik ki az előbbi, hanem azért is, mert többnyire lehetetlen megítélni, hogy a statútumok formalitásai közül mi valósult meg, mivel erről nem maradtak ránk források. A város legtöbb lakóját vonzó egyesülettípus, az önsegélyező egyletek esetében például az időnként előforduló vezető-buktatások jelzik, hogy a tisztújítás nem merő formalitás, ám más egyleteknél nem ismerünk példát arra, hogy a választás versengő jellegű lett volna, győztessel és vesztessel. Az egylet nyilvánossága előtti vitáról is csak olyan esetekben tudunk, amikor valamilyen formában fennmaradt a gyűlésről írt jegyzőkönyv az orvosegyesület esetében például a divatos orvoslási módokról fejtegettek eltérő álláspontokat a résztvevők.

4 Ennek alapján akár azt a következtetést is levonhatnánk, hogy hiába alakult ki viszonylag színes és sűrű szövésű egyesületi háló - 1848 előtt csak Pesten legalább 45-50 egyesület működött -, mely a közcélú, alulról szerveződő, öntevékeny cselekvés iránti igény bizonyítéka, annak nincs nyoma, hogy e „civil társadalom" egyúttal a demokratikus közösségi viselkedésmód iskolájaként is működött volna. Nem tudhatjuk, hogy a tagság mekkora része volt aktív, kezdeményező, és hányan voltak azok, akiket főként a reprezentálás lehetősége (például nevük kinyomtatása az újságokban vagy egyleti kiadványokban) csalogatott az adott egyesületbe. A jótékony nőegylet statútuma tesz is utalást arra, hogy a tagoktól elvárható, hogy ne csak csatlakozni akarjanak, hanem tevékenyen vegyenek is részt a város szegényeinek a felkutatásában és támogatásában. Az egyesület, mint modern, liberális szervezetforma- mint az egyesületi mozgalom jelentősége - mellett szóló egyik jellegzetes érv a tagság összetételére irányul, amennyiben azt szokás hangsúlyozni, hogy a tagok teljes jogegyenlőséget élveznek (a gyűléseken való részvételben, hozzászólásban és a döntésekben is). Olyan jogegyenlőséget, amire a késő-rendi társadalom más intézményeiben egyébként példátlan és előzmény nélküli. Valóban, az egyleti alapszabályok társadalmi helyzetre (conditio, Stand) és felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül tették lehetővé a csatlakozást - ám ez legjobb esetben is a keresztény férfiakra vonatkozott. Nyilvánvaló kivételek a nőegyletek és az izraeliták egyletei. Ténylegesen ezeken kívül csak bizonyos önsegélyező egyletekben vettek fel nőket (mindhárom családi állapotban, ám feleségként jóval gyakrabban, mint özvegyként vagy kisasszonyként), ill. a hangsúlyozottan a liberális politizáláshoz kötődő Iparegyletben, valamint a kereskedői casinóban izraelitákat. A hitükben megmaradt pesti zsidók egyesületi tevékenysége annál szélesebb ugyan, mint amit a szakirodalom eddig feltételezett, ám így is jelentősen elmarad akár a keresztény polgári lakosság, és a városi értelmiség és a nemesség, akár egyes vidéki városokbeli hitsorsosaik aktivitásától. Átmenetet képeztek a kitért zsidók, akik a Nemzeti Casinóba nem kaptak bebocsátást 1848 előtt (még a nemesített Wodianer vagy Ullmann sem), ám a Hangászegyletben 3 A szociabilitás informális gyakorlatával előadásomban nem foglalkozom. A pesti irodalmi élet szerveződését ebből a szempontból is vizsgálta Fábri Anna (Fábri 1987). A bálok és estélyek világáról árnyalt képet nyújt: Nemes 2002. 4 Semmelweis Orvostörténeti Szaklevéltár, a Budapesti Királyi Orvosegyesület Levéltára, 16. doboz (jegyzőkönyvek) 55