Kiss Bori (szerk.): Helyismereti könyvtárosok X. országos tanácskozása : 2003. július 16-18., Budapest (2003)
Tóth Árpád: Az egyesületi szerveződés történeti vizsgálata.
„társadalmi struktúráról" - tudottakat (Nipperdey 1972). Azóta hasonlóan átfogó, időskáláját tekintve pedig még szélesebb (1750-1950) áttekintés látott napvilágot a brit egyesületekről a Nagy-Britannia újkori társadalomtörténetét bemutató nagyszabású szintézis egyik fejezeteként (Morris 1990). E „nemzeti" szintű összefoglaló műveken kívül ma már se szeri, se száma az egyesülettípusokat vagy egy-egy terület (város, régió) összes egyletét összehasonlító igénnyel elemző tanulmányoknak (önálló köteteknek, folyóiratcikkeknek, könyvfejezeteknek). A komparatív szempont jegyében fogant 1986ban az a konferencia is, melynek résztvevői a (18-19. századi) német, francia és svájci egyesületi fejlődést vetették össze (Dann, 1986). Talán arra is van remény, hogy előbb vagy utóbb a nyugati, az egyesületi szerveződés szempontjából jelentős országok idevágó történetét összehasonlító munka is napvilágot lát. A téma iránti megnövekedett érdeklődés alighanem azzal is magyarázható, hogy a történeti társadalmak megismerésére egyre kevésbé látszott alkalmasnak a makrostrukturális szintű, elvont foglalkozási szerkezeti modellekben gondolkodó szemlélet, és ehelyett az egyén által közvetlenül megtapasztalt szerveződési szintek értékelődtek fel a történészek körében. Németországban például a makro-szemléletű társadalomtörténész Historische Sozialwissenschaft irányzattal szemben fellépő úgynevezett, frankfurti projekt résztvevőihez kapcsolódik számos egyesülettörténeti kutatási eredmény, mivel a projekt központi kérdésfelvetését - vagyis az újkori német városi elitek összetételét, szerkezetét vizsgálva szinte ki sem kerülhették a jellegzetesen az elitcsoportok által megteremtett szervezeteket, az egyesületeket. 2 Félretéve most azt a kérdést, hogy melyik egyesülettípus mennyire tekinthető elit-jellegűnek, leszögezhetjük, hogy az a fajta történelemszemlélet fedezte fel az egyesületi szerveződés témáját, mely az egyénekben nem elvont struktúrák passzív elemeit látta, hanem a környezetükre reagáló, azt aktívan alakítani igyekvő személyekre volt kíváncsi. Ez a historiográfiai fejlemény másfelől aligha független attól a 20. század végi törekvéstől, hogy a jelenkor közösségi célokat kitűző, tettre kész és (az államhatalom törekvéseihez képest) autonóm egyéneiből álló társadalmi modellt, a „civil társadalmat" saját előképét kutatva mintegy historizálja. Magyarországon az egyesülettörténet-írás kevésbé fejlett, mint az említett nyugati országokban, vagy akár Ausztriában. A fenti értelemben vett egyesülettörténet kialakulása szempontjából fontos előzménynek tekinthető a dualizmuskori alföldi egyleteket, különösen az olvasóköröket kutató Hajdú Géza és Bezdán Sándor tevékenysége az 1970es évektől (Hajdú 1977), ám a téma az 1980-as évek második felétől kezdte vonzani a történészeket. (Aligha szorul magyarázatra, hogy az akkoriban megélénkülő érdeklődés szoros kölcsönhatásban állt a társadalmi-politikai változásokkal, melyek nyomán 1988ban megszülethetett Magyarország történetének - egy rövid életű 1918-as néptörvénytől eltekintve - első egyesületi törvénye.) Az ezután megjelent munkák köréből csupán néhányat említek: a Művelődéskutató Intézetben készült egyesületi katasztert, mely célja szerint az összes magyarországi egylet alapítási évét, „telephelyét" és típusát tartalmazza (ám sajnos csak a vidéki - értsd: Budapesten kívüli - szervezeteket tartalmazó kötetek jelentek meg: 2 Pl. Frankfurt város esetében: Roth 1996, néhány német nagyváros összehasonlítására pedig Sobania 1996. 52
