Kiss Bori (szerk.): Helyismereti könyvtárosok X. országos tanácskozása : 2003. július 16-18., Budapest (2003)

ELŐADÁSOK - Csepeli György: Globális és lokális.

Ami ezt a hagyományteremtő, az egyik nemzedéket a másik számára értelmezhetővé tevő folyamatot illeti, ott szokás szerint narratívakról érdemes beszélni, amely narratívak a jelen embere számára, hozzáférhetővé teszik a múltat. Mi más módon tehetik hozzáférhetővé a múltat, mint úgy, hogy szereplőket vetítenek elénk. Szereplőket, akik abban különböznek, hogy időben cselekszenek vagy idő nélkül. Nyilvánvalóan, ha időben cselekszenek, akkor olyanok, mint mi, alá vannak vetve az életnek és a halálnak. De ha időn kívül cselekszenek, akkor olyanok, mint amilyenek mi szeretnénk lenni. Istenek lesznek belőlük. Abban az esetben, ha csak idő van, de nincs cselekvő, akkor valamifajta végtelen folyamatosság jellemzi a narratívat. Ha se idő, se cselekvő nincsen, akkor vagy a kezdet kezdetéről van szó, vagy amiről nem szeretnék gondolkodni, az utolsó nap utáni napról van szó, amikor vége lett a világnak. De ezek a narratívak megváltoztak mára. Az istenek és hősök helyére a sztárok léptek, akik ideje sajátos módon összezsugorodott. Nem az örökkévalósággal s nem is évszázadokban mérjük a nekik kirótt időt, hanem esetleg másodpercekben, és hogyha a Való Világnak a sztárjai gondolunk, akkor még talán a másodpercnél is rövidebb az idő, mely számunkra adatik. Nem tudom arra a kérdésre a választ, hogy hogy mi történik ebben a digitális világban, ahol semmi nem vész el, ahol borzalmasan felgyorsulnak a viszonyok, ahol a lokalitás probléma nélkül ki tud lépni egy nálánál sokkal szélesebb keretbe, és ahol mindenki, aki bekerül ebbe a hálózatba, sztárrá válhat. Sztárrá válhat néhány másodpercre, és ilyen értelemben véve minihős lesz belőle. Mit lehet tenni, mire lehet gondolni az információs társadalom tekintetében akkor, ha szembenézünk az új helyzettel, amit a webközösség, az el nem múlás jelent, a sztárrá válás jelent, a lokalitásnak a globalitásba való problémátlan átmenete jelent. Ez óhatatlanul azt jelenti, hogy amit lehet, márpedig mindent lehet, el kell tenni. El kell tenni, meg kell őrizni, és hozzáférhetővé kell tenni. Ez lesz a Nemzeti Digitális Adattár. Ez nem egy intézmény lesz, hanem minden emlékezet-intézmény esetében lehetőség lesz arra, hogy az őrzött adatok digitális kópiáit a Nemzeti Digitális Adattárba tegyék, ahonnan a felhasználók hozzájuthatnak az eltett információkhoz. Ezek az információk az adott nemzedék kulturális örökségének lehetőleg a teljességét próbálják felölelni. A Nemzeti Digitális Adattár mindazon szövegek digitális transzformálását jelenti, miáltal az adatokhoz bárki hozzáférhet függetlenül attól, hogy hol él. A könyvtárakban őrzött könyvek digitális változatainak elkészítése nem kis feladat, több évtizedes feladat. De elég egy példányt digitalizáni. Azt is látnunk kell, hogy a mai világban nagyon sok kommunikációs termék már eleve csak digitális változatban létezik, nincsen fizikai jelentéshordozója, amit konzerválni lehetne, és Nemzeti Digitális Adattár feladata ezeknek a csak digitális formában létező alkotásoknak, szövegeknek is az eltevése. Másfelől nemcsak szövegekben, hanem adattárakban is kell gondolkoznunk. Egyre nagyobb számban vannak adatok, amelyek eddig is megvoltak de egymással nem feleltek meg, egymástól izolálva voltak. A Digitális Adattár jóvoltából ezek az adatbázisok kölcsönösen transzparenssé válhatnak, és ennek következtében, egy szöveg és adatbázis együttesben új perspektívákat tudnak nyújtani mindazoknak, akik kutatni és gondolkozni akarnak. 20