Sipos Csaba (szerk.): Helyismereti könyvtárosok VIII. országos tanácskozása : Kaposvár, 2001. július 18-20. (2002)
Dr. Papp István: A magyar közkönyvtárak a 20. század második felében.
országos és minden könyvtártípust felölelő szervekben, mint pl. az OKT, OKDT majd ismét OKT, vagy a Könyvtári és Informatikai Kamara, később IKSZ kebelén belül is megalakultak a közkönyvtárak számára fellépési fórumot jelentő tagozatok. A városi és megyei könyvtárak külön-külön is megalakították érdekképviseleti egyesüléseiket, de helyesebb volna ezeket munkaközösségeknek nevezni. A sokasodó szervezetekben nem a könyvtárügy egységét veszélyeztető jelenséget kell látni, hanem inkább az erő jelét. Jut ebből az erőből arra is, hogy az egyes könyvtárak felismerjék és vállalják felelősségüket a szomszéd országokban élő magyar közösségek könyvtári ellátásának fejlesztésében való közreműködésért, akár szakmai tanácsadással, akár közvetlen támogatással. A hazai nemzetiségek anyanyelvi irodalommal és információval való ellátottságáért tett évtizedes erőfeszítéseket a határon túli könyvtárakhoz fűződő kollegiális és munkakapcsolatok teszik teljessé. E fejezet lezárásaként a közkönyvtárügy társadalmi beágyazódása terén elért eredményekről szeretnék szólni. Megtették a magukét a könyvtárak egyenként is, s együttesükben is. Nem mondom, hogy nem volt némi fenntartás ezzel a tevékenységgel szemben, ami minden bizonnyal a politikai manipuláció iránt érzett viszolygásból, passzív rezisztenciából eredt. Ennek ellenére az idők folyamán a társadalmi kapcsolattartás módszerei korszerűsödtek, megtanultuk és átvettük korszerű technikáit és eljárásait, s rájöttünk, hogy alkalmazásukkal tényleges hatást lehet elérni mind a könyvtárak társadalmi elfogadottságának és elismertségének javításában, mind pedig a könyvtári szolgáltatásoknak a használókhoz való eljuttatásában, a könyvtár- és információhasználati kedv fokozásában. Ebből a szempontból ma már nem ítélem el a József Attila olvasómozgalmat sem, én, aki pedig annak idején annyira rühelltem, s inkább a pozitív tanulságaira hívom fel a figyelmet. Még az annyiszor kigúnyolt szocialista brigádmozgalomba beépülő könyvtárhasználati elem sem elvetendő: a kisközösségek, önképzőkörök, spontánul szerveződő csoportok könyvtári támogatása Amerikában sem ismeretlen, csak ott outreach programoknak vagy big books olvasómozgalomnak vagy ilyesmiknek hívják. Ez az az eset, amikor nem a tartalmat, hanem a formát, az eszközt kell néznük. Nyilván más tartalommal töltöttük meg akkor és töltjük meg ma a könyvtárakat védő és erősítő társadalmi összefogásért indított mozgalmakat, vagy a tavaszi, nyári, őszi, téli könyvtári akciókat. Nem lenne talán hiábavaló újragondolni az olvasó népért mozgalom célkitűzéseit sem. Vagy az idén meghirdetett olvasás éve már erre utal? Vigyázat: mindenből lehet tanulni és okulni, s viselkedésünket, módszereinket az adott körülményekhez kell igazítanunk, hogy sikeresek lehessünk a fő cél elérésében: a könyvtár- és információhasználat társadalmi mértékű elterjesztésében, amitől jelen statisztikai mutatóink szerint még messze állunk. Szellem A közkönyvtári szolgáltatásokat és szervezeteket végig áthatotta egy egyre markánsabb kontúrokat öltő szellem, amit emelkedetten akár a közkönyvtári géniusznak is nevezhetnénk. Köznapibban szólva egy szakma megjelenéséről, megerősödéséről és társadalmi elfogadásáról lehet beszélni. A könyvtári rendszer szülte-e ezt a szellemet, vagy ellenkezőleg, a szellem alkotta-e meg a rendszert, kár ezen vitatkozni. Ami tény, az a szoros kölcsönhatás, a váltakozó ok és okozat viszony a könyvtárosi közgondolkodás és a könyvtári ellátás között. Ez utóbbi 16
