Komlósi József (szerk.): Helyismereti könyvtárosok VII. országos tanácskozása : Székesfehérvár, 2000. július 26-28. (2001)

Takács Miklós: Pável Ágoston könyvtári öröksége

hogy még sok olyan tanítványa legyen, aki eléri az egyetem rektori méltóságát" - nyilatkozta évtizedekkel később a világhírű tudós. 191 l-ben szerzett tanári oklevelet, tanított Tordán, Dombóvárott, majd Szombathelyen. 1928-1929-ben otthont adott Weöres Sándor gimnáziumi tanulónak, akit a szombathelyi gimnáziumba írattak be. "Az a pár hónap, amit Guszti bátyámnál töltöttem, volt életem legértékesebb ideje... Tulajdonképpen Guszti bátyám indította meg életem lavináját: addig koravén, beteg gyermek voltam és akkor kezdtem egy új, már nem gyermeki, látszólag "dekadens", de valójában ép életet élni. Nagyon különös kapcsolat volt a miénk. Pável az örök gyermek, én pedig már koravén, - valahol az évek sűrűjében találkoztunk. Talán nem túlzás azt mondanom, nemcsak én tanultam sokat Páveltől, hanem ő is éntőlem." 1933. márciusában megindította a Vasi Szemle című tudományos folyóiratot, melynek haláláig szerkesztője volt. "Célkitűzésünk... Vas vármegye helytörténetének és Dunántúl kulturális problémáinak szolgálata a legtágabb értelmezésben" fogalmazta meg Pável a lap programját. Közben verseskötetei jelennek meg, a szlovén klasszikus irodalomból, elsősorban Ivan Cankartól fordít magyarra. Néprajzi gyűjtő utat tesz az Őrségben, melynek eredményeként 1936-ban jelenik meg az Örségi képek című munkája. 1941-ben a szegedi egyetem bölcsészeti karán a délszláv nyelv és irodalom tárgyköréből magántanárrá habitálták. 1946. január 2-án halt meg és mivel a háború utáni politikai viszálykodás Jugoszláviával nem kímélt semmit és senkit, nevét tíz évig alig lehetett kiejteni. Szinte a déli szomszédunkkal való békülékenység tüntető jele volt, hogy 1956 kora tavaszán lakóházán a jugoszláv nagykövet jelenlétében emléktáblát helyeztek el. Ma főiskolai kollégium, sétány, énekkar, Szentgotthárdon múzeum viseli nevét, Vas megye egyik fontos kitüntetését róla nevezték el, mellszobra a Savaria Múzeum előtt áll. Ennyit röviden életútjának legfontosabb állomásairól. Amikor az 1920-as évek közepén átvette a könyvtár irányítását, kiváló érzékkel figyelt fel a legfontosabb tennivalókra, a gyűjtemény korszerűsítésének szükségességére. Egyik jelentésében így írt: "... rossz hírbe keveredett a múzeum, a város és a vármegye egyetlen közkönyvtára... volt idő, amikor jóformán csak diákok, öregedő nénikék és egy-két német család olvasta levendulaszagú, divatjamúlt ócskaságait. A modern szépirodalom és az újabb irodalmi, művészeti és tudományos kérdések iránt érdeklődök messze elkerülték a könyvtár porosodó polcait." Nyilvánvalóvá vált előtte, hogy a közművelődési könyvtári gyűjteménynek az a feladata, hogy a kor színvonalán és az igényekhez igazodva alkalmas keretet adjon az önművelődéshez, az önálló ismeretszerzéshez és az egyéni érdeklődés felkeltéséhez és kielégítéséhez. Észrevette a városi lakosság egyre fokozódó és differenciálódó irodalomszükségletét, amely a választék gazdagítására, az eddigiektől eltérően szélesebb kínálat megteremtésére sarkallta. Ugyanakkor nyilván ő is látta, hogy a művelődésre felserkentett közönség egy része az első világháborút követő nyomorúságok között elszegényedett és bár akarja, szereti a könyvet, de nem tudja megvásárolni. Szombathely könyvtárügyének fejlesztésére tett páveli erőfeszítések jelentőségét és tanulságait is abban kell látnunk, hogy ezekhez a felismerésekhez méretezett könyvtárpolitikai célokat szorgalmas és elszánt munkával a gyakorlatban igyekezett megvalósítani. Természetesen legelébb az elkeserítő pénzügyi akadályokat kellett legyőznie. A rendkívül alacsony állami dotáció sokszor a legszükségesebb működési feltételek megteremtését sem biztosította. Ahogy 1926-ban írja: "Fillér és pénz egyetlen portörlő rongy nélkül kezdik a gazdálkodást és a "keserves koldulással, akárhányszor alázkodó kilincseléssel összekönyörgött öszszeg éppen hogy elég a szegénység valamelyes enyhítésére." 25