Komlósi József (szerk.): Helyismereti könyvtárosok VII. országos tanácskozása : Székesfehérvár, 2000. július 26-28. (2001)

Korompai Gáborné: A helyismereti bibiliográfiák kezdetei Magyarországon

Háromszék, Marosszék, Aranyosszék és a Barcaság történeti, régészeti, természetrajzi és néprajzi leírását adta. Jóval később jelent meg, az előbbiek kiegészítéseként "Torda város és környéke" címmel utolsó könyve. A Székelyföld leírását lapozgatva szembetűnő a lapalji jegyzetek nagy száma. Az egykorú helyi monográfiáknál alkalmazott irodalmi szemle helyett a konkrét hivatkozások módszerét választotta - ilyen módon a munkájához felhasznált irodalom, a vonatkozó könyvészeti adatok bibliográfiája jegyzeteiben található. Munkájának jelentőségét egy évszázad múltán Sütő András így jellemezte: "Amit Orbán felmutatott, sok helyütt romantikus persze, történész, szigorú szakember kifogás alá veheti. Egészében mégis eszméletserkentö hagyaték, egy nép szellemi, tárgyi univerzumának maradandó dokumentuma". Mint Orbán Balázs példája is mutatja, a helyi monográfiák döntő többsége egyéni elhatározásból, egyéni vállalkozásként jött létre. Felsorolásukra, értékelő elemzésükre nem vállalkozhatunk, célunk a honismertető munka folyamatának érzékeltetése. A helyi vonatkozású kiadványok, dolgozatok számának szaporodására a történész kortársak felfigyeltek, szakszerű tanáccsal bátorították a helyi kezdeményezéseket és felmerült az addigi eredmények számbavételének kérdése. Elsőként Márki Sándor emelt szót a vármegyei monográfiák érdekében a Századok 1869. évi harmadik évfolyamában. Ehhez kapcsolódott 1870-ben Nagy Iván irodalmi szemléje a helyi monográfiákról. írásmüve tulajdonképpen az első hazai helyismereti, illetve honismereti bibliográfiának tekinthető. Elsőként Bél Mátyás: Notitia Hungáriáé nova geographico historica című müvét ismertette, külön említést téve a kéziratban maradt kötetek sorsáról. Fényes Elek és Palugyay Imre munkáinak bemutatásával folytatta, végül Erdélyre vonatkozóan Benkő József müvét és Orbán Balázs Székelyföld leírását említette. Külön csoportba gyűjtötte a vármegyék és nagyobb területi egységek monográfiáit. A megyék betűrendje szerinti felsorolásban 40 tétel szerepel, a megjelent könyvek mellett hírt adott a kéziratban lévőkről is. Néhány területről több munkáról is tudott, ezeket időrendi sorban írta le. A harmadik részben a városok monográfiáit, több mint harminc településről, mintegy ötven művet regisztrált. Leírásai tájékoztató jellegűek, nem törekedett a bibliográfiai pontosságra. Nincs okunk bírálat tárgyává tenni az első kísérletet, hiszen ma már csak tudománytörténeti jelentősége van, s az sem kevés, hogy ezzel indul a hazai helyismereti művek bibliográfiai számbavétele. A Századok következő számaiban maga Nagy Iván, azt követően Ipolyi Arnold, majd Harmath Károly közölt pótlásokat az első összeállításhoz. Nagy Iván négy városmonográfiával toldotta meg előbbi jegyzékét, Ipolyi a vármegyék leírásához hat új adatot közölt, a városok monográfiáinak számát közel negyven tétellel bővítette. Az utoljára közölt címadatot követő megjegyzése említésre méltó, azt a kiadványt ugyanis Nagy Ivánnak ajánlotta a szerzője. Ipolyi ehhez fűzte a következőket: "... azért is említem... hogy tanulságul szolgáljon, miképp mi magunk is a hozzánk legközelebb álló munkákat is kifeledjük, ily alkalmi böngészettel adott sorozatainkban. És, hogy ... igen alkalomszerű volna helyi monográfiáinknak teljes bibliográfiai repertóriumát közzétenni... Legelői is érdekes volna ezen címsorozat folytatása azáltal, hogy a folyóiratokból, lapokból... összeállítanók a helyi monográfiák repertóriumait. Alig van ugyanis nevezetesebb ily folyóirat, sőt lap, s alig van nevezetesebb hely hazánkban, melynek némi leírása amazokban elő ne jönne." A helyismereti bibliográfia gondozását a "Századok" feladatkörébe ajánlotta. A szerkesztő magáénak érezte a feladatot, s újabb javaslattal egészítette ki: "Szükségesnek tartanok ..., ha valaki vállalkoznék az oly nagy terjedelmű Tudományos Gyűjteményben annyi éveken át, másnemű közlemények között szétszórva megjelent, s ma már ... úgyszólván eltemetve lévő, pedig gyakran 67